Csak pezsegjen!

2015. december 31. 17:20

Rengeteg pezsgőteszt volt mostanában, és több mint 40 palackos erjesztésű tétel végigkóstolása után nem rózsás a hazai palackos erjesztésű pezsgők helyzete.

2015. december 31. 17:20
Jenei Balázs
Mandiner.bor

A karácsony és a szilveszter Magyarországon hagyományosan pezsgős időszakok, a magyar pezsgőfogyasztás és eladás nagyjából 70 százaléka tehető ilyenkorra, ezért nem véletlen, hogy több pezsgőtesztet is olvashattak a fogyasztók az utóbbi napokban. Ez persze annak is köszönhető, hogy a borfogyasztók közül is egyre többen fedezik fel maguknak a pezsgőt, azon belül is a tradicionális, palackos erjesztésű tételeket, amely nagyjából kétezer forinttól érhetőek el a hazai borszaküzletek polcain.

A Mandiner.bor is megcsinálta a saját tesztjét komoly pezsgőkkel, mindennapok pezsgőivel és az édesekkel is. Jómagam a komoly pezsgős teszten a sor összeállításával, a palackok kibontásával és lefedésével voltam elfoglalva, így kevésbé figyeltem arra, milyenek is a poharakba kerülő pezsgők. A nyitás-öntés folyamata közbeni gyors kortyolások során kevésszer voltam elégedett, és ritkán volt kedvem még legalább egy kortyot újra kóstolni a pezsgőből. Sokszor kellemetlen illatok, zilált korty, nem megfelelő buborék és oxidáció volt az, ami nemtetszést váltott ki bennem. Bíztam benne, hogy ez csak a sietség miatt volt így. Bárcsak így lett volna!

A mi tesztünkre rá egy héttel, december 15-én a WinePorn csapata 39 magyarországi palackos erjesztésű tételt szerzett be, hogy képet kaphassunk a hazai mezőnyről. Féltem az eseménytől, mint a tűztől, és mint kiderült, nem alaptalanul: annyi mind illatban, mind ízben hibás tételbe futottunk bele, hogy összességében nagyon kevés pezsgőt szeretnék egy darabig a poharamban látni. A jegyzeteimet visszanézve nagyjából a pezsgők egyharmada az, amiből szívesen elfogyasztanék egy újabb pohárral, ami nem lenne teljesen tragikus arány, azonban ha azt veszem, hogy ezek a tételek legalább kétezer forintba kerülnek, de inkább 3-4-5 ezer forintot kóstálnak, akkor ez valójában elég kevés. És jelen esetben tényleg nem arról van szó, hogy a kiemelkedő pezsgők közül válogattam: ezek azok, amelyek hibátlanok és erényeik is vannak, némi komplexitással.

Ennyi pénzért sokkal nagyobb biztonsággal lehet kis túlzással bármit leemelni a borszaküzletek polcairól, és minimum hasonló vagy jobb borélményben lesz részünk.

Több pezsgőtesztet átnézve, illetve a saját tapasztalataimat összevetve azonban érdekes tanulságokat lehet levonni a hazai palackos erjesztésű pezsgőkről. Az egyik ilyen a palackvariancia. Ez főleg a kisebb pincészeteket termékeit érinti, ahol jelentős különbség tudott lenni mind ízben, mind tisztaságban akár palackonként. Ezt részben az egyes tesztek eredményeiből, részben saját tapasztalatból is tudom, ahol még az olyan nagyobb pincészetek pezsgőinél is, mint a Kreinbacher, volt különbség a két Classic Brut palack között. A somlói pincészet pezsgőjénél ezt persze okozhatta a degorzsálási időpont eltérése, azonban ez egy kis tételszámú pezsgőt nem érint. Így az felettébb furcsa, ha egy kis pincészet pezsgője az egyik teszten nagyon jól szerepel, míg a másikon csak a mezőny hátsó felében van, ezért csak palackvarianciáról beszélhetünk.

A másik tapasztalat, hogy a rozéforradalom úgy tűnik, nemcsak a borokban, hanem a pezsgőknél is érezteti hatását. Bár néhány tétel bizonytalanabb volt, de összességében a rozépezsgők nálam jól szerepeltek a teszten, mind a nyolc iható volt, és négyet szívesen innék is. Bár a kóstolótársaság nem mindegyik rozét sorolta az élmezőnybe, amely számomra kedves volt, de ahogy a Borrajongó cikkéből is kiderül, az asztaltársaságunk ezekkel volt a legelégedettebb összességében. Vélhetően ez annak köszönhető, hogy a rozépezsgőkhöz használt alapborok felelnek meg leggyakrabban a pezsgőkészítéshez általánosan hazánkban.

A harmadik tapasztalat, ami mindenképp feltűnő számomra, a furmintpezsgők jó szereplése a teszten. Bizonyos szempontból ez sem meglepő, hiszen sokan kísérleteznek a fajtával, Tokajból pedig szinte nem is készül más, és a tokaji pezsgők szinte egytől egyik mind jól szerepeltek. Nem véletlen, hogy Kreinbacherék is ezt a fajtát választották.

Mindenesetre aki hazai palackos erjesztésű pezsgőkkel kacérkodik, ha van lehetősége, érdemes elmennie kóstolóra, hogy összehasonlítsa, mi az, ami neki tetszik, illetve ha van ismerőse, tanácsot kérnie tőle. Sok kellemetlen tételbe lehet belefutni, amely elronthatja az ünnepi hangulatot.

Személyes kedvencek a teszten:

  • Barta Öreg Király 2010
  • Kreinbacher Prestige Brut Magnum 2011
  • Királyudvar Henye 2010
  • Sauska Extra Brut Rosé
  • Heimann Rosé de Noir 2011


És egy ajánlás:

Dereszla Tokaji Methode Traditionelle, édesszájúbbaknak: Kreinbacher Extra Dry

*

A teszt eredményét, illetve az egyes pezsgőkről értékelést a Borrajongó blogon olvashatnak. 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
krotak
2016. március 27. 19:36
Baráti ölelést érdemelsz, mert minden hozzászólásod végén jót kívánsz mindenkinek!
krotak
2016. február 01. 17:59
Sok szép valóra váló álmot kívánok mindenkinek! Szeretném 77 évig keresni egy ismerősöm elveszett 7 betűjét, akinek minden szépet, s jót kívánok!
krotak
2016. január 24. 22:41
Hébe-hóba pezsgőzők, így megengedhetem magamnak, hogy adjak a minőségre. Egy csinos, két gyermekes anyukát is sikerült rábeszélnem, ha a volt tanárnénivel tegeződik, akkor nekem se' csókolómmal köszönjön. BUÉK minden kedves hozzászólótársnak!
3M..
2016. január 01. 16:18
a' Magyar nép zivataros századaiból Isten áld meg a' Magyart Jó kedvvel, bőséggel, Nyújts feléje védő kart, Ha küzd ellenséggel; Bal sors a' kit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbünhödte már e' nép A' múltat 's jövendőt! B.U.É k. 2016. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!