Tovább pörgeti a magyar borexportot a Danubiana

2016. január 18. 18:15

Remek évet zárt a bonyhádi székhelyű Danubiana Kft. A pincészet nagyobb, mint a Varga, csak ez itthonról nem látszik: több mint 16,5 millió palack dél-dunántúli, mátrai és egri bort értékesítettek külföldön, főleg Angliában, a skandináv országokban és Németországban.

2016. január 18. 18:15

Mintegy 5 százalékkal növelte borkivitelét a bonyhádi székhelyű Danubiana Kft. 2015-ben, közölte a cég ügyvezető igazgatója. Schmidt Győző tájékoztatása szerint a német tulajdonú kft. a 2014-es 130 ezer hektoliter után tavaly 138 ezer hektoliter bort értékesített, 10 százalékát a belföldi piacon, 90 százaléka pedig exportra ment, Angliába, a skandináv országokba és Németországba. Ez nagyjából 18,4 millió palack bor eladását jelenti.

A mennyiséggel arányban nőtt a társaság árbevétele is, amely így meghaladja az előző évi 13 millió eurót – tette hozzá. Schmidt Győző elmondta, a kft. főbb nyugat-európai piacain nem emelkedtek az árak, sőt több partnernél kérdéses volt az árszínvonal megtartása, de végül sikerült megőrizni a korábban kialakult árszintet.

Szeretik a szürkebarátot külföldön

A cég jelentős részben fehérborokat – chardonnay-t, királyleánykát és muskotályos fajtákat – exportál. Az ügyvezető arról is beszámolt, hogy a múlt évben világszerte megnőtt a szürkebarát iránti érdeklődés, ami az olaszok által a pinot grigio-nak hívott fajta sikeres marketingjének köszönhető.

A cég bonyhádi és gyöngyösi telephelyén feldolgozott szőlő mennyiségét is növelték 2015-ben, a dél-dunántúli, illetve az egri és mátrai borvidékről vásárolt, összesen közel húszezer tonna, 20 millió kilogramm szőlőből készítettek újbort. A fehér szőlők minőségét nem befolyásolta a csapadékos őszi időjárás, így jó minőségű fehér- és rozéborokat vihetnek piacra, mondta az ügyvezető. Terveik szerint a kft. által értékesített bor mennyisége 2016-ban meghaladja a 140 ezer hektolitert.

Főleg a szupermarketekben vannak a boraik

A pincészetet 1990. december 30-án a német Binderer testvérek alapították, akkor még Bt. formájában, majd 2011 január 1-vel alakult át kft-vé. A német Binderer Wein–und Getränkemanagement– und Verwaltungs GmbH&Co.KG több országban, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban és Magyarországon is. A több mint hatvan éve alapított vállalkozás a világ több mint húsz országába exportál. A boraik főleg a helyi élelmiszerboltokban, valamint a diszkontláncokban találhatóak meg.

A honlapjukon Magyarországról azt írják: az ország nagyon jó ár-érték arányú borokat képes nyújtani, és alacsony áron is olyan minőségű vörösbor érhető el az országból, ami képes versenyezni a francia és az olasz borokkal. A vállalat szerint Magyarország remek adottságai lehetővé teszik, hogy gyümölcsös, zamatos, jó aromájú fehér-, rozé- és vörösborokat állítsanak elő az országban. Hozzáteszik, hogy 1945 és 1989 között a mennyiségen, nem a minőségen volt a hangsúly az ország bortermelésében, és az egyéni termelésnek nem volt lehetősége, de a rendszerváltás után Magyarország visszatérhetett a hagyományaihoz és a minőségi bortermeléshez.

Magyarországon a pincészet borait főleg a diszkontláncokban lehet megtalálni, mint az Aldi vagy a Penny, de néhány boruk borkereskedésben is kapható. A pincészet mérete egyébként meghaladja az egyik legismertebb magyar pincészetét, a Varga Pincészetét, akik 2015-ben 17,8 millió kilogrammot dolgoztak fel, és 14,2 millió palackot értékesítettek, ők azonban főleg a hazai piacra termelnek.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!