Új rituálékat tanulok

Beülök valahova, rendelek egy péksüteményt vagy tetszőleges cukrászterméket – idehaza sajnos elég kevés teljes kiőrlésűt kapni, mármint rendes teljes kiőrlésűt, nem olyat, ahol színezett fehérlisztes cuccot adnak, az igazi teljes kiőrlésű terméket onnan ismerni fel, hogy van súlya, és nem csak az árcetlinek –, hozzá pedig iszom valamit. Van, hogy cappuccinót, van, hogy filterkávét, van, hogy teát.

Apropó, tea. Nemrég teakóstolón vettem részt.

(Igen, van olyan, hogy teakóstoló.)

A budapesti Zhao Zhou teakereskedés teáit volt szerencsém megismerni. Sok dologhoz nem értő, ám annál lelkesebb és nyitottabb laikusként eddig a Twinings- és német Yogi Tee-cuccok jelentették a teaalapot nálam, leszámítva azokat a szárított, sőt néha friss gyógynövényeket, amiket az erdőkben gyakran járó ismerőseimtől kapok. Illetve van egy székelyföldi teám is valahol, de hát látják, mennyit teázok: még ki se bontottam, pillanatnyilag azt sem tudom, hol tárolom. Konyhaszekrény? Kamra? Passz.

Szóval a teakóstoló. Oolong-teákkal – itt wulongnak hívtuk őket – ismerkedtünk nagyrészt, többször leöntve a leveleket, szertartásszerűen, ahogy kell. Tálos Gábor, a kereskedés kínai termőhelyeket végigjárt vezetője rengeteget mesélt közben arról az életfelfogásról és kultúráról, ami a teázás vége felé egyre inkább ismerősebb és hívogatóbb lett mindannyiunk számára. Mesélt az ültetvényes teák jellemzőiről, a levelek oxidáltságáról, arról, milyen hatást tud kiváltani egy-egy tea, a korosabb teákról – Lánchíd mellett üzlete meglátogatása azóta bakancslistámon van.

A teavilág legalább annyira izgalmas tehát, mint a borvilág, sőt.