Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Lázárék javaslata szerint akár börtönt is kaphat a Heineken forgalmazója

2017. március 13. 21:48

A Miniszterelnökséget vezető miniszternek és a KDNP elnökének éppen most jutott eszébe, hogy szigorítsa az önkényuralmi jelképek kereskedelmi használata esetén kiszabható büntetést: az eddigi elzárás helyett akár két év börtön is kiszabható lenne a javaslatuk szerint.

2017. március 13. 21:48

Lázár János és Semjén Zsolt törvényjavaslata szerint tilos lenne „Magyarországon horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vöröscsillagot vagy ezeket ábrázoló jelképet haszonszerzés céljából felhasználni, megjeleníteni vagy önkényuralmi jelképpel ellátott árut vagy szolgáltatást értékesíteni”.

A fogyasztóvédelmi törvényt ennek megfelelően úgy módosítanák, hogy akár 2 milliárd forintig terjedő pénzbírság is kiszabható volna a törvénysértésért.

Módosítanák a Btk.-t is, még pedig úgy, hogy a törvénysértésért akár két év börtön is járhatna a mostani elzárás helyett. 

A javaslat szerint a kormány egyedi határozattal teljes vagy részleges felmentést adhat tiltás alól, „ha a kérelmező bizonyítja, hogy az önkényuralmi jelkép használatához olyan különös méltánylást érdemlő magánérdeke fűződik, amely az önkényuralmi jelkép által érintett társadalmi csoport érzékenységét nem sérti, továbbá a jelkép használatától való tartózkodás súlyos és aránytalan érdeksérelmet jelent a számára”. Ugyanakkor leszögezik, hogy „önmagában az a tény, hogy a kérelmező önkényuralmi jelképet tartalmazó védjegy jogosultja, nem minősül sem különös méltánylást érdemlő magánérdeknek, valamint – külön indokolás nélkül – nem jogosít az aránytalan érdeksérelemre történ ő hivatkozásra sem”.

A védjegytörvény módosításának hiányában azonban a javaslat értelmezhetetlen, mivel a védjegyeket határozott időre adják ki.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 172 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
írmag
2019. november 10. 16:24
Amikor bolsi jelkép lett a Heineken régen meglévő rajzolata, mi történt? Üzleti szempontból biztosan hasznosnak ítélték. Azelőtt hogy hívták ezt a Heinekent?
2017. május 07. 14:52
Tessék mondani, a Kommunista Ifjúsági Szövetség, azaz rezsicsökkentéses módon írva KISZ is kommunista volt?
választópolgár
2017. május 03. 11:37
A lényeg hogy érezzék hogy nem tehetnek meg mindent velünk, azontúl hogy sörből is gyengébb minőséget kap kelet európa, felvásárolták az iparunkat, még hülyének is néznek és arrogánsak is. Eddig és ne tovább. Ha ez kell hogy észhez térjen a degenerált holland multi akkor megkapja. Egyébként egy hollandiai őslakos az évi! sokezerből aki végleg kivándorolt így fogalmazta meg az okát: amikor megláttam az utcán egy óriásplakátot amin egy nő egy kutyát sz.pott, akkor döntöttem el hogy elhagyom ezt az élhetetlenné degenerálódott társadalmat.
választópolgár
2017. május 03. 11:37
AZ ÖSSZES HOLLAND TERMÉKRE BOJKOTT. A kizsigerelt gyarmataikról lopott kakaóporuktól kezdve. Majd megtanulják hogy a magyar olyan mint a kovakő.Minél jobban ütik, annál jobban szikrázik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!