Bezár a Lumen

2017. március 17. 09:01

Szomorúan kell közölnünk veletek, hogy a Mikszáth tér 3. alatti házban működő nagylument rövidesen be kell zárnunk, mivel az épületet eladták.

2017. március 17. 09:01
Lumen Kávézó
Facebook

„Kedves Vendégeink! Szomorúan kell közölnünk veletek, hogy a Mikszáth tér 3. alatti házban működő nagylument rövidesen be kell zárnunk, mivel az épületet eladták. Utoljára április 18-án leszünk itt nyitva. Ezt követően, 1-2 hetes üzemszünet után újranyitjuk a régi-új kislument, ahonnan a Mikszáth téri teraszt változatlan módon és méretben tudjuk majd kiszolgálni. A koncertek itt sajnos nem férnek már el, ezért ezek egy ideig szünetelnek.

DE: június első hétvégéjére tervezünk egy Kifordulás szabadtéri hétvégét a Mikszáth térre ÉS - nem akarjuk elkiabálni, de - rövidesen egy jó hírt is közölhetünk veletek, ugyanis az új nagyonnagylumen helyszínével kapcsolatos tárgyalások már igen előrehaladottak.

A terveink szerint itt egy még izgalmasabb élőzenei programmal és szélesebb étel-ital kínálattal várunk majd benneteket. Addig is, ebben az utolsó hónapban gyertek minél többen és minél többet! A fejleményekről tájékoztatunk.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!