Vörös csillag

2017. március 22. 07:21

Ezért kell nekimenni a Heineken vörös csillagának.

2017. március 22. 07:21
Bayer Zsolt
Bayer Zsolt
Magyar Idők

„Most tisztázzuk: az az eszme, amely szerint a társadalmi haladás érdekében ki kell irtani egy társadalmi osztályt, az az eszme nem lehet szép, az abban hívők nem akarhatnak jót. És mondjuk ki ezerszer, újra és újra: teljesen mindegy, hogy osztályalapon vagy faji alapon kezdenek el irtani, embert ölni, táborba zárni, kínozni, vagyont elkobozni, aki ilyet tesz, becstelen gyilkos, gazember. Akár náci, akár kommunista.

Ez a baj a Heineken vörös csillagával. S igen, miképpen a hollandok sem örülnének, ha egy magyar vállalkozó odamenne, és sört készítene náluk egy mívesen megrajzolt nyilas- vagy horogkereszttel a címkéjén, úgy mi sem örülünk. S a csíki sör mellé sem Orbán vagy a magyar kormány miatt kell odaállni, hanem azért, mert az egy romániai magyar márka, termék, vállalkozás. Bár tudom, a vörös csillag barátainak éppen ettől áll fel a hátukon a szőr…

Ezért kell nekimenni a Heineken vörös csillagának. S hogy majd az európai bíróságon úgyis elbukunk? Lehet. Ott Vajnai Attila is nyert. Úgyhogy tudhatjuk, egészen biztosan, hogy nekünk van igazunk.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 219 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Box Hill
2022. március 27. 15:37
Elérkeztünk 1939-hez, a Náci-Szovjet paktumhoz. Ennek értelmében elfoglalták Kelet-Lengyelországot. Ekkor lett a történelemben először orosz-magyar közös határ a Kárpátokban. Röviddel ezután a szovjetek megtámadták Finnországot és elfoglalták egy részét. Kelet-Lengyelországba úgy érkeztek, hogy szocialista forradalmat robbantsanak ki, ahogy a Kommunista Kiáltvány fogalmaz: „(a kommunisták) ... céljai csakis minden eddigi társadalmi rend erőszakos megdöntésével érhetők el.” Ez azonban az ott többségben lévő fehérorosz és ukrán parasztság lagymatagsága miatt nem ment. (Ezért adta Jan T. Gross erről szóló könyvének azt a címet, hogy Forradalom külföldről, Princeton University Press, 1988.) Ment viszont Besszarábia és Észak-Bukovina elfoglalása a románoktól, valamint Észtország, Lettország és Litvánia bekebelezése 1940-ben. Így érkeztünk 1941-hez. Ennyi, amit egy ujdonsült szomszéd népnek, a magyarnak, érdemes volt, dióhéjban, tudni a szovjet-orosz történelem többévszázados trendjéről.
küllő
2019. szeptember 17. 12:34
Azzal ne törődjél, hogy zseléfejű Petike 2 éve csontig benyalt a "stratégiaipartner" Heinekennek !! Nyomjad a hülyeséget !!
Teknős
2018. szeptember 08. 11:19
Miért is? Mert nem vagyok ellensége magamnak? Röhejes vagy az általánosítgatásaiddal és a szűklátókörű világlátásoddal.
balbako_
2017. április 26. 10:12
Úgy van!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!