Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Megegyeztünk a Heinekennel

2017. március 27. 13:26

A felek megegyeztek abban, hogy a Ciuc és a Csíki Sör márkanevek egymás mellett békében meg fognak férni a piacon.

2017. március 27. 13:26
Igazi Csíki Sör

Az Igazi Csíki Sör gyártójának közleménye:

„A Csíki Sör Manufaktúra (Lixid Project SRL) és a Heineken România bejelenti, hogy konstruktív tárgyalások után mindkét fél érdekévé vált, hogy a Csíki Sör márkanév körüli vita barátságos úton rendeződjék.

A felek megegyeztek abban, hogy a Ciuc és a Csíki Sör márkanevek egymás mellett békében meg fognak férni a piacon. A megegyezés része, hogy minden peres ügyet a felek egymás ellen megszüntetnek. 

A mindkét fél részéről tanúsított kompromisszumos kiegyezés után a két cég bizakodóan néz a jövőbe és ezután több időt és energiát tud arra szánni, hogy építse kapcsolatait a közösséggel, partnereivel, fogyasztóival, és így most már csak arra kell összpontosítani, amihez a legjobban értünk: a sör készítéséhez.

Meg szeretnénk köszönni minden támogatónknak, fogyasztóinknak, a helyi közösségünknek és nem utolsó sorban Magyarország Kormányának az önzetlen segítséget. 

Nélkületek nem sikerült volna! Köszönjük!

És köszönjük, Hódmezővásárhely!”

 

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 179 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
választópolgár
2017. május 25. 19:33
Nem pálfordulás, egyszerűen rájöttek a a hollandok hogy gazdaságilag és a brandjüknek nem tesz jót a hercehurca, akkor is ha nyernek a perben. Amit nyernek a réven elvesztik a vámon. Mondjuk ehez kellett a kormány nyomása is csillag ügyben. Továbbra is bojkottálom a holland söröket de a holland termékeket is. Ez kitűnő reklám volt a csíki sörnek.Innentől kezdve nincs kegyelem, marketingben folyamatosan meglovagolni dávid és góliát küzdelmét. Nem iszom sört de most már csak azért is megveszem a csíkit.
választópolgár
2017. május 25. 19:33
A magyar és a székely olyan mint a kovakő. Minél jobban ütik, annál jobban szikrázik.
választópolgár
2017. május 25. 19:33
Ha ügyesek ezt a győzelmet kihasználni marketingben, a csíkinek kéne készíteni erre az alkalomra valamilyen különleges díszítésű, szlogennel, kiadást vagy sorozatot. És egy reklámhadjáratot.
exfahrenheit
2017. május 03. 13:13
arról írtam, hogy a Heineken a hamisítás rágalma ellen védekezett.. hogy mit támadtak a románok, az ettől teljesen független..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!