Ifj. Dúzsi Tamás: A kultúrsokk nekem a németek kávéja

2017. május 19. 10:00

Ifj. Dúzsi Tamás szekszárdi borász az Erasmus+ program során több európai országban is megfordult, de az igazi kultúrsokkot számára a német kávé jelentette.

2017. május 19. 10:00

Ifj. Dúzsi Tamás szekszárdi borász első szakmai gyakorlatát Németországban végezte, ahol rádöbbent: számára a német kávé az igazi kultúrsokk. Az Országos Borszakértő Bizottság tagja Franciaországban és Portugáliában is megfordult az Erasmus+ támogatásával. Elmondása szerint sokat adott neki a program, hiszen számos inspiráló embert ismerhetett meg az útjai során. A szekszárdi borász montpellier-i tartózkodása alatt találta ki a Dúzsi-borok grafikáit is: már onnan, Skype-on keresztül megbeszélte a grafikussal a hamarosan debütáló válogatás rozéik címkéit.

Portugália a remek kávén – amit azóta is zsákszámra hord haza – kívül például azért volt rá nagy hatással, mert ott az oktatók kollégaként kezelték őket. „Volt olyan, hogy miközben a laborban csináltam a szakdolgozatomhoz a kísérleteket, az egyik tanárom megkérdezte figyelj, ráérsz ma? Jó, akkor gyere, és elvitt magával szaktanácsadásra az egyik borászathoz. Elmentünk Lisszabonba, onnan átrepültünk Madeira szigetére, egy nap alatt hét borászatot sikerült meglátogatnunk” – meséli ifj. Dúzsi az Erasmus+ videójában, aki szerint fejlődni csak mozgásban lehet.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Knerten
2017. július 11. 22:06
A németeknél is van hasonlóan szent Kaffeepause, hasonlóan szar kávéval, és hasonló viselkedési szabályokkal.
SilentBob
2017. május 22. 14:18
Meg a német kolbiász.
Knerten
2017. május 21. 05:27
Általában a német konyha. De különösen a Weisswurst, illetve északon a tengeri herkentyűk.
annamanna
2017. május 20. 04:19
Ezt azért lehet überelni a svéd pisikávéval. "A pisikávéjuktól megáll az agyam. Literszámra isszák a filteres, csurgatott kávét, minden háztartásban található filteres kávéfőző. Ez a kávéfogyasztási mód égbekiáltó istentagadás egy eszpresszóhoz szokott külföldinek. Pedig elég sok kávét isznak a svédek, a világon a legtöbbet." http://velvet.hu/trend/2013/11/03/25_dolog_amit_nem_lehet_megszokni_kulfoldon/ "A munkahelyen a 9 és 11 óra között megejtendő, kötelező fél órás kávészünet, az ún. fika, szent és sérthetetlen, elmaradhatatlan része a napnak. Ilyenkor a főnökök sem zavarják az alkalmazottjaikat, mert az felettébb sértő és udvariatlan magatartásnak bizonyulna. A fika a kávéval és sütivel egybekötött pihenés ideje, gyakran ezt a kollégák közti csevegés, small talk egészíti ki (állítólag az egyik legkedveltebb téma a kutyatartás)." http://kaveklub.reblog.hu/cimke/finn
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!