Ez a nagyság igazi luxusa

2017. május 25. 12:18

Teljesen más a pezsgő karaktere, ugyanis nem csak a buborékok finomsága, hanem ez esetben maga a bor jelenik meg és dominál, amihez a természetes szénsav tartalom inkább hozzásimul, nem pedig uralja.

2017. május 25. 12:18
Garamvári Vencel
Borászportál
„Honnan az ötlet, miért pont ezt a stílust kívánják bemutatni?

Két fő szempont vezérelt a téma kiválasztásakor: az egyik, hogy ma már négy évjárat jelentős készletével rendelkezünk, és most jött el az ideje, hogy ezeket a termékeket is megmutassuk a közönségnek. Emellett kifejezetten érdekességeket szerettünk volna prezentálni, és ezidáig a magnum palack nem kapott igazán kiemelt szerepet.

Fajták vagy stílusok tekintetében milyen különbségek figyelhetők meg; melyek azok, amelynek „jobban áll” a magnum palackos érlelés, és melyeknek kevésbé?

Biológiailag és kémiailag nehéz bizonyítani, de kétségtelen tény, hogy mivel a magnum palack nyaka és a levegő térfogata az erjedő bor felszíne felett ugyanakkora, mint egy normál palackban. Így alapvetően kevesebb oxigén jut a pezsgőhöz, ami azt jelenti, hogy az oxidáció lelassul. A lassabb érés viszont másképpen alakul, mint mondjuk egy tartályban érő pezsgő esetén; az aromák ugyanis a magnum palackban tudnak a legszebben kibontakozni. Emellett pedig a nagyobb térfogathoz relatív több élesztő is társul, ami a seprő és a keletkező buborékok mennyiségét is növeli. Bár analitikai adatokkal nehéz alátámasztani, de azért a pop-up kurzuson megpróbáljuk megmutatni, hogy a 0,75-ös palackkal összekóstolva milyen érdekes különbségek fedezhetők fel.
 
Én mindig nagyon kíváncsi vagyok a vendégek, fogyasztók véleményére, hogy hogyan ítélnek meg egy adott tételt. Biztos vagyok benne, hogy nagyon tetszeni fog a közönségnek, mert másfajta érlelési jegyeket fognak felfedezni, mint a normál palackos pezsgőkben. A magnum palackok sikeréhez az is sokat hozzátesz, hogy minden esetben a tisztítás, rázás és degorzsálás kézzel történik. Ráadásul ezek az óriások átlagosan minimálisan 3 évet kellene, hogy érjenek; nálunk azonban ez legalább a duplája, de sokszor inkább a triplája is lehet.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!