Mégsem lesz a Puskásban Madonna koncert

2009. július 30. 16:09

Az mlsz.hu-n olvasható közlemény szerint a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet (NUSI) bejelentette, augusztus 22-én mégsem lesz Madonna-koncert a Puskás-stadionban.

2009. július 30. 16:09
Véget ért a magyar válogatott és Madonna harca: a popdíva, tekintettel a Koeman-csapat szeptember eleji találkozóinak fontosságára, nem koncertezik a Puskás Ferenc-stadionban. Kisteleki István MLSZ-elnök szerint az ügyben a sport szelleme diadalmaskodott.Ugyan a rendezvényt szervező cég szerette volna a popdíva fellépését a Kincsem Parkból az ország legnagyobb stadionjába vinni, ám az MLSZ azonnal tiltakozott a lehetőség ellen, mondván a koncert teljesen tönkre tenné az aréna gyepszőnyegét a svédek és a portugálok elleni világbajnoki selejtezők előtt, ami a magyar válogatott bíztató pozícióját elnézve megengedhetetlen lenne.Felvetődött, a korábban többek között a Real Madrid vagy a Chelsea stadionjának játékterén dolgozott osztrák Richter Rasen nevű cég veszi kezelésbe a pályát a koncert után, erre azonban nem fog sor kerülni.

Kisteleki István MLSZ-elnök így kommentálta a hírt a szövetség hivatalos honlapjának: "Bebizonyosodott, hogy a sport, a labdarúgás a legfontosabb, a sport szelleme diadalmaskodott. Természetesen elégedettek vagyunk azzal, hogy így, a mi szempontjainkat messzemenően akceptálva alakult a stadion vezetőinek álláspontja. Nagyon örülünk annak, hogy semmiféle zavaró körülmény nem gátolhatja válogatottunk eredményes előkészületeit, valamint a két sorsdöntő mérkőzésnek a téthez méltó, magas színvonalú megrendezését. Az elmúlt napokban jóleső érzéssel tapasztaltuk a döntéshozók, a sportszerető közvélemény, valamint az egész hazai sportsajtó szimpátiáját, kiállását a mi érveink mellett, s messzemenő köszönettel tartozunk mindenkinek ezért a támogatásért."

A Koeman-csapat legyőzte Madonnát: Nem lesz koncert a Puskásban!

Tényleg Taksonyban lesz a Madonna-koncert? (Reakció)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!