Jön a Fradi nagy meccse, az utolsó pillanatban is változott a keret – szavazzon, milyen eredményre számít!

2023. augusztus 24. 13:38

Nem telik eseménytelenül a felkészülés hajrája a Zalgiris Vilnius – Ferencváros meccs előtt.

2023. augusztus 24. 13:38
null
Vámos Tamás
Vámos Tamás

Nyugodt szívvel kijelenthető: a magyar bajnok a szezon legfontosabb csatájára készül litván ellenfelével szemben, ugyanis a tét az Európa-konferencialiga csoportköre. 

 Ha a Fradi túljutna a Zalgirison, véghez vinné azt  bravúrt, hogy sorozatban ötödik alkalommal jutna be valamelyik európai kupasorozat főtáblájára.

Arról nem is beszélve, hogy éppen az elmúlt évek kiemelkedő szereplésének köszönhetően a Ferencváros a sorsoláskor az első kalapba, a kiemelt együttesek közé kerülne, ez pedig még egyetlen magyar klubbal sem történt meg, amióta csoportkörben zajlanak a nemzetközi kupaküzdelmek.

Nem véletlen, hogy Máté Csaba vezetőedző is elsősorban arra hívta fel a figyelmet, hogy senki se abból induljon ki, hogy a svéd Häcken kettős győzelemmel (3-1; 5-0) verte ki a litván riválist, és abból sem szabad sok következtetést levonni, hogy a Fradi két éve kettős győzelemmel (2-0, 3-1) búcsúztatta ellenfelét, hiszen a Zalgiris azóta teljesen kicserélődött. Ez persze igaz a magyar bajnokra is, hiszen az akkori meccskeretből Miha Blazic, Igor Haratyin, Somália, Olekszandr Zubkov, Myrto Uzuni, Vécsei Bálint, Robert Mak és Franck Boli is messze jár már az Üllői úttól...

Mohammed ABU FANI
Az izraeli válogatott Abu Fani is hamar közönségkedvenccé vált. Fotó: fradi.hu

A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón a szakember még elmondta:

Sokra tartom a Zalgirist. Erősödtek, szervezettebbek lettek, jobb játékosok állnak a rendelkezésükre, mint a legutóbbi találkozásunkkor.

A Ferencvárosnak fontos lépés lenne, ha ismét sikerülne bekerülni egy nemzetközi csoportkörbe, van értéke ennek a sorozatnak is, elég rápillantani, hogy az elmúlt két sorozatban kik jutottak be a legjobb nyolc vagy tizenhat közé, sok komoly múltú csapatot említhetnénk. Remélem, méltón tudjuk majd képviselni a magyar futballt és a Ferencvárost.”

A szakmai stáb kisebb sérülés miatt kihagyta a meccskeretből Amer Gojakot és Lisztes Krisztiánt, ugyanakkor visszatért Anderson Esiti és bekerült az első edzőmérkőzésen vállsérülést szenvedő Alekszandar Pesics, a szerb támadótól nem is titkoltan sokat várnak az Üllői úton. Úgy volt, hogy az utóbbi időben szintén sérüléssel bajlódó ecuadori válogatott Cristian Ramírez (aki kihagyta a Hamrun Spartans elleni visszavágót is) is csak a lelátóról nézi az első meccset, de az utolsó pillanatban változott a helyzet: a Fradi-tábor egyik közönségkedvencére mégis számíthat a szakmai stáb, így az utolsó kieső a holland Mats Knoester lett.

A mérkőzés magyar idő szerint 18 órakor kezdődik, a játékvezető a macedón Igor Sztojcsevszki lesz, a Mandiner pedig természetesen élőben közvetíti a találkozót!

Nyitókép: fradi.hu

 

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2023. augusztus 24. 20:16
gyaloggos! 4 gólt rúg a Fradi az első félidőben!
zakar zoltán béla
2023. augusztus 24. 15:39
Nem Fradi
fraktoaster
2023. augusztus 24. 14:46
1 milliárd forint a tét. Ennyi jár a csoportkörbe jutásért.
gyaloggos
2023. augusztus 24. 14:24
CSOPORTKÖT, csoportkör, DE NEM MINDEGY, nagyon nem mindegy, hogy BL, EL, KONFERENCIA! AMÚGY 1:2- es FRADI -győzelmet várok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!