Alkonyi László

2017. március 31. 14:57
Alkonyi László egyik legradikálisabb gondolata, víziója volt, hogy nem az aszú mellékterméke a szárazbor, hanem fordítva...! Kemény kijelentés.
2017. január 26. 11:17
Nem csak elvekről kell vitázni, inkább arról, hogy az egyes borok, egyes termelők azok-e, amiknek mondják őket, amiknek mondják magukat.
Díjak
2016. november 16. 0:46
Szentesi József budaörsi pincészete a legizgalmasabb idén a friss Gault&Millau bor- és étteremkalauz szerint, és övé az év egyik legjobb vörösbora is. Az év legjobb fehérborának a Kreinbacher egyik somlói pezsgőjét, majd több más borral együtt a borászkodást pár éve kezdő Alkonyi László tállyai Tökösmálját választották. A legjobb édesbor címéért rögtön tizenkét tokaji versenyez.
2016. október 4. 11:06
A tállyai Kaláka Pincénél az újból és újból ismételt, rétegelt szüret olykor naponta, jellemzően hetente új mustot kínál az egyes tételekhez, így az erjedő mustot mindig frissel táplálják.
2016. május 25. 9:10
Évjárattól függően, ez 3-8-szori szüretet jelent egyetlen ültetvényen. Ezért volt nekünk tavaly három hektárról 23 szüreti napunk.
Még egy kis furmint
2016. május 19. 22:12
A Muskotály Május és a hamarosan kezdődő nagy nyári melegek alkalmából megidézzük egy kicsit a telet. A februárt. A Furmint Februárt. A vajdahunyadvári nagykóstolón és Mádon is remek furmintokat lehetett ugyanis kóstolni.
2016. május 5. 14:42
Demeter Zoltán úgy érzi, 2015-ös furmintjaival sikerülhet a nagy nemzetközi áttörés, ahogy ő fogalmaz: a hajónak egy nagy szűk szoroson a megfelelő pillanatban történő átkormányzása.
2016. május 5. 12:57
Alkonyi László borai megmérik az embert. Egyensúlyi hibák, megingások sehol nincsenek, az alkohol mindenütt alacsony, a technológiai fegyelem precíz, pontos.
2016. február 8. 21:19
Egyik szemünk sír, a másik nevet: bár a szakma elvesztett egy jó tollú újságírót, mi, önző fogyasztók néhány palackkal több élvezetes, karakteres tokajit guríthatunk le.
2015. augusztus 4. 10:41
Ha kérsz meg tíz borászt, hogy állítsák minőségi sorrendbe az általuk művelt dűlőket, talán egy életre elég feszültséget szítanak fel néhány óra alatt.
2015. július 28. 10:54
150 évvel ezelőtt négy pilléren nyugodott a világ rendje: kapálás, szalonna, vöröshagyma és bor. Amikor a kapálást elhagytuk, a bor alkohol lett, a szalonna koleszterin, a hagyma pedig büdös.
Napló
2015. július 20. 7:30
Az eddigi nagy nyüzsgés után jól esett egy picit lassítani. Egy pincészet mögött, egy bor mögött is külön kanyargós sztorik lehetnek, és a dűlőkről még nem is beszéltem, amelyek története már több száz éve íródik.
2015. június 7. 14:56
Ha Tokajból sikert csinálunk, az ország is sikeres lesz. Ha ebből sem tudunk sikert faragni, akkor semmiből sem leszünk képesek.
Posztumusz-díj
2015. április 24. 22:21
A borászok a tavaly elhunyt Dr. Bussay Lászlónak adták a 2015-ös Borászok borásza-díjat. Az elismerést a borász lányai vették át, akik arról beszéltek, édesapjuk minden egyes tőkében tovább él.
2015. április 24. 22:14
Vajon azért kaptam a díjat, mert írtam a borról, vagy azért, mert három éve abbahagytam az írást? — tette fel a kérdést Alkonyi László borszakíró és tállyai borász a Borászok borásza díjátadó gálán, ahol őt a Borászok barátja-díjjal tüntették ki.
2015. január 26. 22:06
Etyeken járt a Tizenhárom és fél. Rókusfalvy Pál gyakorlatilag mindenről beszélt, amit az elmúlt években csinált: szó esett a helyi fesztiválokról, az etyeki borászlétről, a pincék összefogásáról és a borászok borásza díjról is.
2014. december 31. 15:15
Az év végén mindenki listákat gyárt. Ki a közéleti események csúcsait, vagy negatív mélypontjait gyűjti össze, ki a legszebb sportpillanatokat. A Mandiner.bor most a 2014-es év legemlékezetesebb borait szedte egy listába némi visszatekintés mellett.
Olvasni kell
2014. december 6. 10:20
Könyvet és bort ajándékozni karácsonyra a létező legklasszikabb dolog, de hát mit tegyünk, ha egyszer ilyen jó borok és könyvek jelennek meg? A tokaji borokról írtunk már eleget év közben, most két könyvet ajánlunk, ami idén jelent meg, és a borvidékről szól.
2014. november 14. 12:41
Ígéretes bemutatkozás, minden szinten szép borok rajnaisan áttetsző, tiszta, zamatos stílusban. A Tökösmál különösen sok tehetséget villantott.
Taille
2014. október 25. 19:10
Májusi megalapítása után új borlovagokat avatott Tállyán a Taille Borlovagrend. A lovagrend célja, hogy a falu régi nevéhez méltó szerepet kapjon Tokaj-Hegyalja életében.
Nocsak
2014. szeptember 29. 13:30
Van Tállyán egy hagyomány: szeptember végén, Szent Vencel napján szőlődíszbe öltözik a katolikus templom és a település borászatai. Szombat reggel kinyitnak a pincék, vasárnap pedig megáldják a friss évjárat borait. Az Oroszlános Borvendéglő és Borhotel meghívott minket, hogy megnézzük, hogyan is zajlik ez az egész.
Hétvége
2014. szeptember 23. 15:50
Nyitott pincékkel, hegyközségi borversenyekkel és egy Mád-Tállya-futással (amit Szepsy István indít el) indul a Szent Vencel-napi Őszi Tállya Fesztivál, amit ezen a hétvégén, vagyis szeptember 26-tól 28-ig rendeznek a tokaj-hegyaljai településen.
2014. augusztus 19. 19:31
Boroddal hosszan ismerkedsz, és hamar búcsúzol. Úri kegy, ha még elköszönni is kapsz időt. Örülj még egy kicsit, mert anélkül borod savanyú, házad üres marad.
2014. augusztus 18. 10:00
A Tökösmálban a szőlő 85 százaléka mindenféle permetezés nélkül érlelte ki eddig a gyümölcsét, s a betegség miatt veszteség nem érte el a 10 százalékot sem.
2014. augusztus 14. 9:23
Minden adott ahhoz, hogy a Kaláka Pince hamarosan Tállya egyik fontos motorjává váljon. Már alighanem az is. Alkonyi László személye miatt is az.
Tállya
2014. július 22. 22:16
Alkonyi László Tállyán kezdte el felépíteni pincészetét, a Kaláka Pincét, amelynek első évjáratát a közelmúltban palackozta. A borászat mellett Alkonyi továbbra is szívesen mesél Tokaj történelméről, hagyományairól és lehetséges jövőjéről.
Fiúk és lányok
2014. július 7. 19:11
Tállyán megmozdult valami, komoly változások vannak a Tokaj-hegyaljai településen. Nem csak a borászok fogtak össze, hanem a helyiek és a befektetők is, hogy az egykoron szebb napokat is látott falut újra felvirágoztassák. Jó borok, gasztronómiai élmények, közösségi és művészeti programok várnak azokra, akik Tállyára látogatnak.
2014. július 3. 9:17
Alkonyi László volt az útikalauzunk, ugyanis a szakíró a közelmúltban átállt a másik oldalra: két társával Tállyán életre hívta a Kaláka Pincét.
2014. május 24. 8:26
Hatalmas állami hátszél van Tokaj mögött: ha nekik nem jön össze a világhírnév, senkinek sem fog. A Tokaj Kereskedőház sikeréhez azonban szükség van pár dologra, írja Bukovics Martin, a Mandiner borrovatának vezetője. A VS.hu-n arról zajlik a vita, világhírű-e a magyar bor.
2014. március 27. 8:38
Azért kapta Tokaj az édességet Istentől, hogy kedvesebb, jobban megközelíthető borokat készítsünk, nem pedig azért, hogy ezzel emeljük a borok árát.
2014. március 13. 9:05
Arra kérni Alkonyi Lászlót, hogy meséljen Tokajról, olyan mintha arra kérnénk egy jó prédikátort, hogy címszavakban írja le az újszövetséget.
2014. március 10. 18:50
Berecz Stephanie, Bussay László, Ipacs Szabó István, Jásdi István és Tiffán Ede a Borászok Borásza díj idei döntősei.
Élő!
2014. február 27. 14:35
Borjogi és bormarketinges kérdéseket beszél át a hazai borszakma a Boscolo hotelben. A Mandiner.bor a konferenciáról percről percre jelentkezik, főként a Tokaj-Hegyaljával kapcsolatos részletekre koncentrálva.
2014. február 11. 12:43
Igencsak erős programja lesz az idei Borjog és bormarketing konferenciának. Szó lesz a hegyközségek átszervezéséről, a nemzeti borkiválóságokról, a hazai borászoktatásról, Tokaj történetéről, termelési potenciáljáról, az elmúlt évek változásairól. Szóba kerül a hazai kézműves pezsgő, egy toszkán és egy francia példa, valamint az osztrák csoda.
A Díj
2014. január 17. 14:21
Átalakult a borászok borásza díj odaítélésének módja, már nem egy kuratórium, hanem az elmúlt évek díjazottai állítják össze a jelölteket. A cél továbbra is az ún. kézműves, valamint a presztízsborászatok munkatársainak díjazása. Itt az ötvenes lista arról az ötven borászról, akiket az elmúlt évek borászok borászai a legjobb borásznak tartanak.
2013. október 21. 14:57
A parcella beemelése az eredetvédelembe kifejezetten káros! Burgundiában éppen a dűlők tisztelete miatt eszébe sem jut ez senkinek.
2013. július 1. 11:25
Volna egy szép és nagy cukorgyárunk Hegyalján. De nincs. Lebontották. Jó volna néhány műemlék-jellegű kalodát ismét felállítani. Egy biztosan elférne a szerencsi főutcán!
2013. június 11. 10:25
Vannak családok, akik a borászatból élnek, és ha nem jön be nekik a száraz borokra való átállás, akkor csődbe mennek.
2013. június 10. 21:45
Itt-ott még pince sincs; ahogy az ültetvények is vegyes állapotúak, összetételűek; a többség nem szőlész-borász végzettségű.
2013. június 8. 14:00
Tokaj-Hegyalja leginkább ismeretlen, és talán az egyik legnagyobb lehetőségekkel rendelkező települését mutatta be nemrég Alkonyi László egy kóstolón. Tállyáról van szó: a nem éppen a borvidék hírnevének megfelelő borairól ismert településen is megjelent egy új nézőpont, ami nem a mustsűrítménnyel történő utólagos édesítést, hanem a termőhelyi tipicitás megjelenítését helyezi borászati filozófiájának középpontjába.
2013. május 30. 19:00
Borai egyéniek, de nem mindig könnyen érthetőek, ezért olykor méltatlan kritikák is érik.
2013. április 28. 8:55
Vannak borászok, akik nem játszanak szerepet, nem lépnek ki borász mivoltukból, és láthatóan semmi hajlandóságuk arra, hogy folyamatosan önnön pozicionálásukkal foglalkozzanak.
2013. április 21. 9:11
A jó értelemben borász maradt, s nem lett rossz értelemben üzletember.
2013. április 13. 7:54
De jó lett volna, ha Tokaj iránt kötelezi el magát! Így nem marad más hátra, mint: Hajrá Nadap!
2013. március 12. 10:43
Somlónak nagyon nagy szüksége van Fekete Bélákra és Györgykovács Imrékre. Szűk húsz éve ők mutatták meg, hogy Somló létezik.
2013. február 9. 13:16
Február 10-én vasárnap a furmintról szól a Tokaj-Hegyalja Piac: lesz furmintszeminárium Alkonyi László vezetésével és ingyenes furmintkóstoló az őket készítő borászok részvételével. A piacot zárt térben, a Disznókő borászati épületében rendezik meg - a zord időjárás senkit ne riasszon el!
2013. január 17. 16:35
A tokaji az egyetlen magyar bor, amely a történelem folyamán beleszólt és a jövőben is beleszólhat a világ borképének formálásába.
2013. január 6. 18:16
Vörösbort kereső szemüket idén a Délvidékre vessék! Nem fognak csalódni!
2012. december 18. 12:34
A legfurcsább és legérthetetlenebb: azon családi pincék közül, amelyek az eltelt öt-hat évben Hegyalja első számú innovátorai lettek, egyetlen egy sem tagja a Pannon Bormíves Céhnek!
2012. december 14. 14:04
Nyílt titok, hogy hamarosan Áts Károly és a Royal Tokaji elköszönnek egymástól.
2012. december 5. 9:27
A Disznókő mára a legkövetkezetesebb, legegyenesebb borstílust építette fel Tokaj-Hegyalján.
2012. november 27. 15:47
Tiffán Zsolt javaslata régi fájó hibákat javít ki – amivel természetesen nem oldódik meg minden gond egyetlen csapásra.
2012. november 20. 10:19
Lehet-e szebb célja egy borásznak annál, mint hogy kedvenc dűlőjét egy osztállyal feljebb sorolja borai által?
2012. november 19. 11:38
Hivatalosan is megalakult a Tokaj-Hetedhéthatár Egyesület. Az Alkonyi László fémjelezte csoport célja, hogy a 300 éves múltra visszatekintő tokaj-hegyaljai dűlőbesorolást rekonstruálja és ismét életre keltse azt.
2012. október 31. 10:38
Németh Attila Gábor mádi pincészete közvetlen bortermelő környezetére nem gyakorol olyan megtermékenyítő hatást, amilyet gyakorolhatna.
2012. október 3. 12:30
Nem könnyű megmondani, hogy Tolcsvának van egy Oremusa, vagy az Oremusnak van egy Tolcsvája.
2012. szeptember 13. 8:19
Minőség, stílus, hitelesség dolgában a Bott pince a felsőház küszöbén áll, vagy tán már bele is lépett ebbe a szűk klubba.
2012. július 27. 8:10
A pezsgő olcsóbb követői a könnyed szórakoztatás eszközeként járhatják be a siker útját. Ez azonban – belekóstolva a hazai gyöngyös kínálatba – nem is olyan egyszerű feladat.
Teszt
2012. július 27. 7:35
Egynyári sláger vagy az új fröccs? Tizenegy magyar fehér gyöngyöző- és habzóbort forgattunk meg a pohárban, hogy kitaláljuk, miért van annyira oda a szénsavval dúsított borokért a hazai borfogyasztó közönség.
2012. július 17. 9:23
Várom társaikat a szőlőben is: merthogy idén még ott sem permeteztem.
2012. július 9. 15:24
Nehéz elfogadnom, hogyan juthat romlásra immár évtizedek óta annyi szépség a határokon belül.
2012. június 30. 11:00
Miért készíthetnek tömegével használhatatlan kacsokat? Kaszált már életében egyszer is az, aki ezeket a gyártja?
2012. június 7. 11:21
Alkonyi László május 31-én mutatta be új tokaj-hegyaljai dűlőklasszifikációs rendszerét. Az Ihatóbb Magyarországért levideózott egy részletet az előadásból, melyben Alkonyi arról beszél, mit is jelent a dűlő fogalma.
2012. május 21. 12:53
Nem kéne a szlovákokkal vitatkozni, hogy hol is van az igazi Tokaj. A határon túlra került területek már 300 évvel ezelőtt sem voltak klasszifikálva.
2012. május 12. 11:37
Nem is olyan régen, az ilyen embereket úgy megcsapkodták, hogy se kedvük, se lehetőségük nem maradt többé a közösség kifosztásra.
Klassz
2012. május 8. 8:53
Nagy nap lesz május 31-e: ekkor mutatja be Alkonyi László az új tokaj-hegyaljai dűlőklasszifikációs rendszer vitaindítójának, vagy ahogyan ő fogalmazott, zérópontjának szánt kötetét és a dűlők besorolásának térképét. A HetedHétHatár rendezvényen egyúttal 23 hegyaljai dűlő borát is végig lehet kóstolni.
2012. május 5. 9:10
Nem tehetjük félre eleink ismereteit azért, mert nem akarjuk megismeri azt, mert hisszük, hogy többet, pontosabban tudunk náluk.
2012. május 2. 18:45
Úgy vagyok vele: bármilyen csillagozású is egy birtok, alapvetően az irány érdekel, ahová tart – vagy a tér, ahová megérkezett.
2012. április 23. 12:01
Szombaton rendezte Kékfrankos Napját a Terra Hungarica: mesterkurzuson és sétáló kóstolón mutatták be, mit tud a fajta a Kárpát-medencében. Osztrák, felvidéki, délvidéki, egri, soproni, szekszárdi és mátrai borászok mutatták be dűlőiket és boraikat. A Mandiner.bor pedig bemutatja, mit gondol a kékfrankosról a hazai borsajtó.
Bor és piac
2012. április 12. 7:45
Vasárnap, április 15-én lesz az első Tokaj-Hegyalja piac a Sárga Borház parkolójában, ahol a rengeteg helyi terméken kívül furmintkóstoló, dűlőbarangolás és birtokbejárás, filmvetítés, gyermektáncház és látványfonás is várja az érdeklődőket.
2012. április 11. 10:42
Ha egy családban az uraké a beszerzés felelőssége, hurcolják magukkal a hölgyeket a piacra!
2012. április 3. 10:22
II. Rákóczi Ferenc sorsa, a hitet a vagyon elő helyező meggyőződése mégis felemelő, s csodálatos XVIII. századi előképe a XIX. századi Széchenyi Istvánnak.
2012. március 27. 14:39
Vajon miért ragaszkodnak a tokaji borászok ahhoz, hogy mindenáron Szent Tamásként aposztrofálják a Makovicza-dűlőben termett borokat?
2012. március 21. 9:00
Egy bor, bár általában természetesebb, nem feltétlenül értékesebb attól, ha a másiknál tovább tartja magát a kidugózott üvegben.
Elindult
2012. március 10. 9:59
Ha Villány, akkor cabernet franc! - ez lesz az üzenete annak a tizenegy villányi borásznak, akik közösen jelennek majd meg a március 23-24-25-i budapesti VinCE borkóstolón. Michael Broadbent szerint a fajta Villányban megtalálta otthonát.
2012. március 8. 12:04
Aki megpróbálkozott már a vidéki élettel, pontosan tudja, hogy a piacok létezése sorsdöntő lehet egy táj életében.
Karakter
2012. március 6. 9:00
Mit kellene tenni ahhoz, hogy az emberek újra felfedezzék Tokajt? Miért van szükség élő dűlőklasszifikációra Hegyalján? Mire koncentráljon Villány, Eger és Szekszárd? És milyen bort készít egy borkritikus? A Mandiner.bor Alkonyi Lászlóval készített nagyinterjújának második része.
Borbarát
2012. március 5. 10:21
Megtalálta-e már identitását Tokaj-Hegyalja, és mi a borvidék legnagyobb problémája? Mire taníthatnak meg a száraz borok? Milyen ma a borsajtó? Miért lett hazaáruló a Borbarát magazin? A Mandiner.bor Alkonyi Lászlót, a Tokajwine.net főszerkesztőjét, Tokaj-Hegyalja legnagyobb hazai ismerőjét kérdezte. Nagyinterjúnk első része.
2012. február 28. 10:27
Sokkal előbbre tarthatnánk, ha a borírás már akkor lojálisabb a fogyasztókhoz, kevésbé akar megfelelni a termelőknek és képes túllátni saját rövid távú érdekein.
2012. február 21. 16:55
Ma Magyarországon egy borról alkotott értékelés többet mond el a vélemény alkotójáról, mint magáról a borról.
2012. február 15. 10:22
A borkészítés, mint zenére inspiráló életforma, lassan feledésbe merül. Vagy mégsem?
Harmadnap
2012. február 13. 11:49
Három nappal a Furmint Február után felébredtek az internetes boros médiumok, és most nagyjából mindenki a csütörtök esti kóstolóval foglalkozik Alkonyi Lászlótól több blogon át Ripka Gergelyig. Gyors szemle.
2012. február 8. 7:02
Hogyan lehet a furmintból könnyed, nagy mennyiségben és gazdaságosan előállítható bort készíteni?
2012. február 7. 16:44
Nem lehet, hogy a nagy édesek mellett, a száraz furminton túl, több esélye lehetne a piacon a nemes édes, félédes szamorodniknak?
2012. február 7. 16:38
A jó bort készítő borászok már itt vannak, a magyar bormarketingnek is meg kéne érkeznie Tokajba!

összesen: 85 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 következő utolsó