2017. március 9. 13:13
Most már itthon is és világviszonylatban mindenhol tudnak a nők érvényesülni a borászszakmában. Interjú.
Még egy kis furmint
2016. május 19. 22:12
A Muskotály Május és a hamarosan kezdődő nagy nyári melegek alkalmából megidézzük egy kicsit a telet. A februárt. A Furmint Februárt. A vajdahunyadvári nagykóstolón és Mádon is remek furmintokat lehetett ugyanis kóstolni.
Hátuk mögött
2016. március 16. 18:33
Három borszakembert tiltatott ki a Tokaji Borlovagrenddel Tábor István az általa szervezett Winelovers-rendezvényekről. Tábor szerint Szabó Edit, Tóth Rita és Ercsey Dániel kitiltásának oka van, ám hogy mi, nem árulta el nekünk. A borlovagrend tagjai szerint kellemetlen és szerencsétlen helyzetbe hozták őket, az egyik kitiltott, Ercsey Dániel az ügy miatt ki is lépett az egyesületből.
2016. február 16. 10:30
Ezt a fajta vitalitást csak nagyon kevés tokaji borász tudja, legyen szó bármilyen évjáratról.
2016. február 15. 18:39
Nem volt sima Demeter Endre győzelme, hiszen rögtön őmögötte ért célba Dorogi István a 2011-es Mézes-Mály Furmintjával, Árvayék pedig a 2013-as Padi-hegyivel biztosították be dobogós helyüket.
2015. december 24. 15:28
Pár éve átvettem apától a szentestére való borok kiválasztásának feladatát. Ilyenkor sem csak saját borokat fogyasztunk otthon, hanem más termelők borait, ebből is tanulva, gazdagodva. Ifjabb Dúzsi Tamás karácsonyi borsora.
Business Wine Elit
2015. november 17. 13:30
Melyik bor a hosszú élet titka? Mit érdemes kortyolni a karácsonyfa tövében? Mindez kiderült a novemberi Business Wine Eliten a Gresham-palotában, miként az is, hogy az új időszámítást kezdett Tokaj Kereskedőház főborásza, Áts Károly már nem piros Malbit szívva csinálja a borát, de van ötlete arra, melyik hazai fajta lehetne a magyar bor zászlóshajója. Kockaorrú cipő pedig nem is létezik.
Napló
2015. július 18. 9:58
A csütörtöki napot lecsóval foglaltuk keretbe, hiszen a Paulay Borháznál ez volt a reggelink, míg a Gizella Pincénél ez volt vacsoránk. Közte azonban remek hangulatban bejártuk Tarcal dűlőit, megkóstoltuk a Kikelet pince és a Degenfeld Szőlőbirtok borait, valamint megnéztük a borvidék egyik legmodernebb új pincéjét.
Olvasni kell
2014. december 6. 10:20
Könyvet és bort ajándékozni karácsonyra a létező legklasszikabb dolog, de hát mit tegyünk, ha egyszer ilyen jó borok és könyvek jelennek meg? A tokaji borokról írtunk már eleget év közben, most két könyvet ajánlunk, ami idén jelent meg, és a borvidékről szól.
2014. július 15. 19:51
Mindig úgy éreztem, különleges lehetőség számomra, hogy Tokajban dolgozhatok. Ha valaki finom száraz bort akar készíteni, figyelnie kell arra, hogy a szőlő kicsit szenvedjen, vagyis ne nedves talajban álljon.
2014. május 15. 12:01
Megelőlegezem, mert a jelek alapján megtehetem: úgy néz ki, tényleg akarnak valamit kezdeni az ország legfontosabb borvidékével.
2014. május 4. 11:08
Tokajnak van esélye arra, hogy visszanyerje a történelmi rangját, de nem a régi elavult intézményeknek kell adni a feladatot, akik már elkényelmeskedtek és lemaradtak a fejlődéstől. Interjú.
2014. április 28. 23:25
Borvonalon is több Magyarország van egynél. Elférnek, végül is.
2014. április 26. 12:19
Berecz Stéphanie Franciaországot hagyta maga mögött, s lelte meg a szerelmet Tokaj-Hegyalján. Itt, a szőlősorok közt ismerte meg későbbi férjét.
2014. április 25. 22:51
Meglepődött és meghatódott Berecz Stéphanie, a 2014-es Borászok Borásza díj nyertese. A tokaji borász mindenkinek köszönt mindent, és azt ígéri, továbbra is úgy dolgozik, ahogy eddig.
Díj
2014. április 25. 22:32
A Tokaj Kikelet pince borásza és tulajdonosa, Berecz Stéphanie lett a Borászok Borásza 2014-ben. Ő az első női borász, aki megnyerte a díjat.
Másodszorra
2014. április 3. 8:40
Megkóstolhattuk azokat a borokat, amelyeket a Tokaji Borlovagrend majd elárverez április 26-án Sárospatakon. Izgalmas, savakban gazdag évjárat lesz a 2013-as, amelyben újabb borvidéki etalonok születhetnek a második tokaji borárverés borai alapján.
2014. március 10. 18:50
Berecz Stephanie, Bussay László, Ipacs Szabó István, Jásdi István és Tiffán Ede a Borászok Borásza díj idei döntősei.
Iszunk
2014. február 11. 11:50
Ötödik alkalommal rendezték meg a Nagy Furmint Február Kóstolót a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. Sok fiatal, még kissé kócos furmint, magas átlagszínvonal és rengeteg érdeklődő jellemezte a rendezvényt. Íme, a Mandiner kedvencei.
2014. február 6. 7:30
A Dorogi Testvérek Pincészet borásza a Furmint Február előkóstolóján válaszolt kérdéseinkre. Dorogi István kíváncsiságból, hobbiszinten kezdett a tokaji borral foglalkozni, hogy saját magának bizonyítson. Mára hat hektáron bizonyítja Tokaj nagyságát.
2013. április 12. 22:40
2013-ban „felfedezzük” őt?! Csaknem 20 éve itt van, köztünk él, tolja a szekerünket!
2013. április 12. 21:00
A számos régi magyar szőlőfajtát újrafelfedező Szentesi József lett idén a borászok borásza. Az év borász felfedezettje díjat Berecz Stéphanie, a magyar borért díjat Molnár Péter, a tokaji Patricius Borház birtokigazgatója kapta.
2013. február 24. 19:25
Gál Helga, a Külügyminisztérium bor- és gasztronómiai tanácsadója szerdán borkóstolót tartott a hazai sajtónak és a minisztérium sajtóosztályának. A mi bajunk, ha nem ismerik külföldön a magyar borokat, vallja Gál Helga, aki ezen szeretne változtatni a külképviseletek borospincéinek felfrissítésével.
2013. február 4. 16:33
Megkeresett a Vinoport, hogy írjam le a három eddigi legemlékezetesebb furmintot. Bott pince, Somlói Apátsági Pince és Kovács Zoltán, a Disznókő főborásza a listán.
2013. február 3. 13:29
A közelmúltból a Kikelet Pince 2011-es Farkas-furmintja, a Somlói Apátsági Pince 2010-es furmintja és a Royal Tokaji alapfurmintja volt meghatározó.
2013. január 17. 16:35
A tokaji az egyetlen magyar bor, amely a történelem folyamán beleszólt és a jövőben is beleszólhat a világ borképének formálásába.
2012. december 22. 10:46
Berecz Stéphanie-val és férjével, a szőlész Berecz Zsolttal kóstolt hárslevelűt, furmintot és kolbászt a Bortársaság csapata. Megtudták, hogy milyen bor terem a löszös dűlőkben, hogy 2011 a legjobb év volt száraz borhoz és hogy az édes tokaji karakter újra felfedezésének a száraz az alapja.
2012. december 18. 12:34
A legfurcsább és legérthetetlenebb: azon családi pincék közül, amelyek az eltelt öt-hat évben Hegyalja első számú innovátorai lettek, egyetlen egy sem tagja a Pannon Bormíves Céhnek!
2012. november 22. 22:13
Demeter Zoltán, Szepsy István, Berecz Stephanie, Szilágyi László, Balassa István, Homonna Attila, Bacsó András és Bárdos Sarolta mesélt a Bortársaságnak a 2011-es évjárat borairól annak apropóján, hogy a bolt most számos tokaj-hegyaljai pincészettől mutat be birtokborokat és dűlőszelektált tételeket. A Bortársaság hagyományt szeretne a tokaji évjáratbemutatóból.
2012. július 14. 8:36
Egy palack áráért beszélgetni és hat bort kóstolni — nem kérdés, hogy megéri. Berecz Stéphanie és lendületesebben fejlődő tokaji borászata volt a vendég.
2012. június 1. 21:55
24 évesen költöztem át egy egészen új világba. Mint egy fa, aminek újra gyökeret kell eresztenie. Eleinte nehezen ment. Ma ezek a gyökerek a munkám.
Klassz
2012. május 8. 8:53
Nagy nap lesz május 31-e: ekkor mutatja be Alkonyi László az új tokaj-hegyaljai dűlőklasszifikációs rendszer vitaindítójának, vagy ahogyan ő fogalmazott, zérópontjának szánt kötetét és a dűlők besorolásának térképét. A HetedHétHatár rendezvényen egyúttal 23 hegyaljai dűlő borát is végig lehet kóstolni.
2012. április 27. 14:09
Berecz Stéphanie arról mesélt a Borászportálnak, hogy mennyire könnyen bele lehet szeretni Tokaj-Hegyaljába.
2012
2012. április 13. 22:50
Április 13-án, pénteken este tartották a fővárosi Boscolo-hotelben a Borászok borásza-gálát, ahol Györgykovács Imre somlói borászt választotta a szakma 2012 legjobbjának. A tokaji Balassa István lett az év borászfelfedezettje.