Berecz Stephanie

2017. március 9. 13:13
Most már itthon is és világviszonylatban mindenhol tudnak a nők érvényesülni a borászszakmában. Interjú.
Még egy kis furmint
2016. május 19. 22:12
A Muskotály Május és a hamarosan kezdődő nagy nyári melegek alkalmából megidézzük egy kicsit a telet. A februárt. A Furmint Februárt. A vajdahunyadvári nagykóstolón és Mádon is remek furmintokat lehetett ugyanis kóstolni.
Hátuk mögött
2016. március 16. 18:33
Három borszakembert tiltatott ki a Tokaji Borlovagrenddel Tábor István az általa szervezett Winelovers-rendezvényekről. Tábor szerint Szabó Edit, Tóth Rita és Ercsey Dániel kitiltásának oka van, ám hogy mi, nem árulta el nekünk. A borlovagrend tagjai szerint kellemetlen és szerencsétlen helyzetbe hozták őket, az egyik kitiltott, Ercsey Dániel az ügy miatt ki is lépett az egyesületből.
2016. február 16. 10:30
Ezt a fajta vitalitást csak nagyon kevés tokaji borász tudja, legyen szó bármilyen évjáratról.
2016. február 15. 18:39
Nem volt sima Demeter Endre győzelme, hiszen rögtön őmögötte ért célba Dorogi István a 2011-es Mézes-Mály Furmintjával, Árvayék pedig a 2013-as Padi-hegyivel biztosították be dobogós helyüket.
2015. december 24. 15:28
Pár éve átvettem apától a szentestére való borok kiválasztásának feladatát. Ilyenkor sem csak saját borokat fogyasztunk otthon, hanem más termelők borait, ebből is tanulva, gazdagodva. Ifjabb Dúzsi Tamás karácsonyi borsora.
Business Wine Elit
2015. november 17. 13:30
Melyik bor a hosszú élet titka? Mit érdemes kortyolni a karácsonyfa tövében? Mindez kiderült a novemberi Business Wine Eliten a Gresham-palotában, miként az is, hogy az új időszámítást kezdett Tokaj Kereskedőház főborásza, Áts Károly már nem piros Malbit szívva csinálja a borát, de van ötlete arra, melyik hazai fajta lehetne a magyar bor zászlóshajója. Kockaorrú cipő pedig nem is létezik.
Napló
2015. július 18. 09:58
A csütörtöki napot lecsóval foglaltuk keretbe, hiszen a Paulay Borháznál ez volt a reggelink, míg a Gizella Pincénél ez volt vacsoránk. Közte azonban remek hangulatban bejártuk Tarcal dűlőit, megkóstoltuk a Kikelet pince és a Degenfeld Szőlőbirtok borait, valamint megnéztük a borvidék egyik legmodernebb új pincéjét.
Olvasni kell
2014. december 6. 10:20
Könyvet és bort ajándékozni karácsonyra a létező legklasszikabb dolog, de hát mit tegyünk, ha egyszer ilyen jó borok és könyvek jelennek meg? A tokaji borokról írtunk már eleget év közben, most két könyvet ajánlunk, ami idén jelent meg, és a borvidékről szól.
2014. július 15. 19:51
Mindig úgy éreztem, különleges lehetőség számomra, hogy Tokajban dolgozhatok. Ha valaki finom száraz bort akar készíteni, figyelnie kell arra, hogy a szőlő kicsit szenvedjen, vagyis ne nedves talajban álljon.
2014. május 15. 12:01
Megelőlegezem, mert a jelek alapján megtehetem: úgy néz ki, tényleg akarnak valamit kezdeni az ország legfontosabb borvidékével.
2014. május 4. 11:08
Tokajnak van esélye arra, hogy visszanyerje a történelmi rangját, de nem a régi elavult intézményeknek kell adni a feladatot, akik már elkényelmeskedtek és lemaradtak a fejlődéstől. Interjú.
2014. április 28. 23:25
Borvonalon is több Magyarország van egynél. Elférnek, végül is.
2014. április 26. 12:19
Berecz Stéphanie Franciaországot hagyta maga mögött, s lelte meg a szerelmet Tokaj-Hegyalján. Itt, a szőlősorok közt ismerte meg későbbi férjét.
2014. április 25. 22:51
Meglepődött és meghatódott Berecz Stéphanie, a 2014-es Borászok Borásza díj nyertese. A tokaji borász mindenkinek köszönt mindent, és azt ígéri, továbbra is úgy dolgozik, ahogy eddig.
Díj
2014. április 25. 22:32
A Tokaj Kikelet pince borásza és tulajdonosa, Berecz Stéphanie lett a Borászok Borásza 2014-ben. Ő az első női borász, aki megnyerte a díjat.
Másodszorra
2014. április 3. 08:40
Megkóstolhattuk azokat a borokat, amelyeket a Tokaji Borlovagrend majd elárverez április 26-án Sárospatakon. Izgalmas, savakban gazdag évjárat lesz a 2013-as, amelyben újabb borvidéki etalonok születhetnek a második tokaji borárverés borai alapján.
2014. március 10. 18:50
Berecz Stephanie, Bussay László, Ipacs Szabó István, Jásdi István és Tiffán Ede a Borászok Borásza díj idei döntősei.

összesen: 34 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó