bormarketing

Védjegy
2017. május 4. 16:59
A Kúria végérvényesen elutasította a Bazaltbor-Badacsony Kft. „Laposa Badacsony" védjegybejelentését. Evidencia lenne azt gondolni, hogy a saját márkanév használata minden körülmények között az azt létrehozó céget illeti meg. Ám vannak érdekes esetek, amilyen a badacsonyi Laposa családé is volt.
2017. május 2. 11:44
Teljesen megújította arculatát a mátrai Dubicz borászat. Az új címkék mellé imázsfilm is készült, mutatjuk!
2017. április 25. 13:32
A rozénál is ugyanúgy megjelennek az évjárat és dűlők közötti különbségek, mint más bortípusoknál.
2017. április 25. 9:28
Modernizált tipográfia, jobban kiemelt logó. A cél, hogy a Champagne-ház egyes cuvée-it jobban meg lehessen különböztetni egymástól.
2017. április 8. 13:56
A dél-balatoni borokat, a somogyi sajtokat, sonkákat, prémium pékárut és hústermékeket közös marketingstratégia mentén fognák össze a jövőben.
2017. március 23. 14:00
A nemzetközi érvényesülés nem kizárólag a produkció minőségén múlik. Ez sokkal összetettebb. Sokkal. Interjú.
Joy
2017. március 23. 10:18
Tizenkilenc kiállítót jelenített meg a düsseldorfi Pro Wein boros kiállításon a Magyar Turisztikai Ügynökség közös standja, mondta Török András, az állami csúcsszervezet vezetője a Pro Wein házitévéjének, ahol részletesen bemutatják, hogyan is nézett ki idén a magyar borok megjelenése a világ egyik legfontosabb boros rendezvényén.
2017. március 21. 20:18
Tokaj-Hegyalja és a hármas metró festői összeolvadása: a Magyar Turisztikai Ügynökség szerencsétlen plakátkihelyezésénél szebb kontrasztot nehezen találni.
2017. március 8. 12:34
Hiába hazánk második legnagyobb kiterjedésű borvidéke a mátrai, a legutóbbi időkig a súlyához mérten mégis csak kevés szó esett róla. A most alakult Magna Mátra szervezetnek viszont már közös víziója van arról, hogy miként válhat a régió erős identitású termőhellyé.
2017. február 16. 9:26
Ha kérhetnék a magyar borászoktól, azt kérném, tegyék el a boraikat, ne dobják azonnal piacra palackozás után, vágják ki a pincéből az öreg hordókat, kóstoljanak sok bort más magyar borvidékről, és ne akarjanak több lovat megülni egyszerre, a borász borászkodik, a kereskedő kereskedik.
2017. február 3. 9:13
A furmint évének nyilvánította 2017-et a kormányzat, azzal a céllal, hogy felhívja a nemzetközi és a hazai piac, illetve a fogyasztók figyelmét az egyik legfontosabb őshonos magyar szőlőfajtára.
2017. január 30. 10:59
Stratégia készül nyárra a Somogy megyében, elsősorban a Balatonboglári borvidéken termelt bor presztizsének növelésére. A témában érintett borászok, szakmai szervezetek képviselői és politikusok szerdán, Kaposváron tartották első megbeszélésüket.
2017. január 26. 11:26
A bordivatok nagyrészben a marketingen és a PR-munkán múlnak. Manapság már fontosabb lehet az, hogy pl. a közösségi média ügyes használatával sikert érjen el egy divatkreátor, mint hogy a sztori amit nyom, alapvetően érdekes-e.
Furmint
2017. január 18. 12:45
Mára trendi, sőt sznob dolog lett furmintozni. Ez ha szimpatikus, ha nem, siker, értékel Kézdy Dániel, a Furmint Február ötletgazdája, aki a Mandiner.bornak adott interjújában mesél a furmint nemzetközi világnapjáról, a Tokaj-brandről, a szőlőfajta borainak nyolc év alatti változásairól, lehetséges jövőképeiről és magáról az ördögről is.
Mindenkor
2017. január 17. 17:25
Huszonöt magyar kiállító lesz jelen az idei ProWeinon, jelentette be a Magyar Turisztikai Ügynökség egy sajtótájékoztatón. Kiderült az is, hogy a magyar bormarketing irányítása annyira kaotikus, hogy egy borágazatért felelős kormánytisztviselő a sajtó előtt lazán be tudja égetni a másikat.
2017. január 14. 12:11
Kész csoda, hogy nem fagyott meg a mádi Szent Tamás Pincészet videósa által termékmegjelenítésként a táj közepére komponált palack bor ebben a nagy hidegben!
2017. január 11. 11:50
Az argentin World Malbec Day mintájára International Furmint Day néven mostantól minden év február 1-jét a furmintnak szentelheti a borvilág. A Furmint Februárt is szervező Kézdy Dániel a Borsmentának mesélt a részletekről.
2017. január 9. 11:54
Az nem teljesen világos, hogy most a Hilltop miért erőlteti nagy, arany betűkkel a Kamocsay nevet, holott az egész pince kezdettől fogva a Hilltop-brandet építi külföldön és idehaza is.
2017. január 4. 10:23
Hagyjuk abba a folyamatos lamentálást arról, hogy ejj, a magyar bor márpedig világhírt érdemel, ott a helye az élvonalban, csináljunk már valamit. Már ott is vagyunk, még ha piciben is (hiszen kicsik vagyunk).
2016. december 24. 15:21
Március 2-án tartják az ötödik Borjog és bormarketing konferenciát. Gerendai Károly a Michelin-csillagok titkát osztja meg, a Master of Wine-aspiráns Fiáth Attila eredetvédelemről beszél, az osztrák bormarketing feje pedig arról tart előadást, mit lehetne tőlük eltanulni. Itt a komplett programterv.
2016. december 16. 14:14
Az Astorián található Mandiner-szerkesztőség ablakaiból csak a vak nem látja, hogy megkezdődött a legmagasabb fokozatba kapcsolt pezsgőértékesítés szezonja.
2016. december 14. 18:03
Nyolc borbár, egy pince, egy borkereskedés és egy bormédium összefogásából fog megszületni az a kékfrankos bor, amellyel a kezdeményezés résztvevői a Kárpát-medence egyik legfontosabb szőlőfajtájára szeretnék a figyelmet felhívni. És az önéből, ha segít nekik nevet találni a bornak.
2016. december 7. 11:49
A rendszerváltáskor egy kiló szőlő áráért három liter gázolajat lehetett venni, mostanra ez megfordult: egy liter gázolajért legalább három kiló szőlőt kell eladni. A szőlőtermesztéshez meg sok gázolaj szükséges.
2016. november 28. 14:22
A Wineglass Communication azzal a céllal hozta létre a #KoccintsAszuval közösségi kampányt, hogy az ünnepek előtt felhívja az emberek figyelmét a tokaji aszúra, erre a világviszonylatban is egészen különleges bortípusra, és növelje a borkategória kapcsán a tudatosságot a hazai fogyasztók körében, tudtuk meg a kommunikációs cégtől.
Világszínvonal
2016. november 23. 10:49
Európai szintre érkezett meg a szekszárdi borvidék arculata, legalábbis ifj. Heimann Zoltán szerint ezért volt szükség arra, hogy lecseréljék a borvidék eddig használt szarkofágos logóját egy újra, amelyből úgy tűnik, dombkontúrok és egy korona lesz kivehető.
2016. november 22. 12:19
Trendi, progresszív, a klasszikus pezsgős sztereotípiáktól mentes, a divatvilághoz kapcsolt márkaként jelenítené meg a jövőben a Törley a Hungaria-pezsgőket. A márka történetében először reklámfilmet is forgattak.
2016. november 19. 9:13
Vegyük észre, hogy ma ca. 500 hl-nyi villányi cabernet franc-ra költjük a közös marketingkasszából a legtöbbet, és azt akarjuk beadni a világnak, hogy ez az igazi Villányi Franc.
2016. november 18. 11:30
Nem tettünk a sikeréért és jobb megítéléséért semmit, egy forintot sem, egy jól eltrafált intézkedést se, szlogent se, PR-ráncfelvarrást se. Semmit. Hát ideje lenne.
2016. november 16. 19:03
Az idén több mint 13 ezer szakmai látogatót várnak a Krakkói Vásárközpont borászati szakkiállítására, az Enoexpo-ra, amelynek idei díszvendége Magyarország.
2016. október 31. 11:44
Forró levegőt árul – így mondják angolul mikor valaki igazából semmit nem árul. Ti ne tegyétek ezt! Már tudjuk hogy kell a forró vizet eladni – most adjuk el a forró termőtalajt!
2016. október 31. 11:20
A borok vakkóstolójának világbajnokságán győztes kínai csapat eredménye azt jelzi, hogy még a világbajnok teljesítménye is jóval 50 százalék alatt marad.
2016. augusztus 31. 12:15
Kocsmai okoskodás olvasható minden konklúzió nélkül. Az anyag az ötlettelen teszetoszaságnak és az ostobaságnak egy veszélyes gyúelegye, de mivel az ágazati stratégiával általában semmi sem szokott történni, nem kell szaladnunk a tűzszerészekért.
2016. augusztus 20. 13:33
Szeremley László csak azt sajnálja, hogy a tó partján a borlapokon a balatoniakon kívül sok egyéb régió borát is megtalálni, és a nemzetközi színtéren sem segítik a magyar bort.
Tokaj.sk
2016. augusztus 19. 17:29
Terjedelmes cikkben foglalkozik a szlovákiai Tokajt alkotó pár településsel a New York Times, felfedezetlen kincsnek és a magyarországi Tokaj-Hegyalja árnyékában lévőnek nevezve a kevesebb, mint 1000 hektárnyi szőlőterülettel rendelkező területet.
Observer
2016. augusztus 19. 11:01
Egy szlovén furmint kíséretében választott tokaji borokat a hét borának a The Guardian hétvégi kiadása, a The Observer. A Szent Tamás Pincészet boraira, a Dereszla száraz házasítására és a Disznókő arany elixírként jellemzett ötputtonyos aszújára esett Nigel Slater rovatvezető választása.
2016. augusztus 17. 13:52
A kínai borpiac jó, elég sok minden „fel tud szívni”, érdemes ott magunkat pozícionálni, de nem feltétlen kell túlmisztifikálni. A mi piacunk inkább Pápa, Veszprém és Debrecen. Interjú.
2016. augusztus 9. 13:38
Az idei szőlőtermés az eddigi becslések szerint nem éri el az átlagost, közölte a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke. A Földművelésügyi Minisztérium várja minden olyan gazda jelentkezését, akinek a jég miatt 30 százalék fölött csökkent a terméshozama.
2016. augusztus 3. 19:59
Az országmarketing tipikusan a mennyiségi piacnak, a tömegtermékek piacának szól: francia, spanyol vagy olasz héten mindig a legalsó polcra pozicionáltan adnak el borokat. A minőségi borpiac a régiós identitásnál kezdődik.
Rozé
2016. július 18. 17:21
Homokozóvödörben, homokozólapáttal érkezett a Mandiner.bor Astorián lévő szerkesztőségébe egy jéggel hűtött Nagygombos-rozé. Az „ezt a bort nyáron idd” üzenetet ennél egyértelműbben nehéz megfogalmazni.
2016. július 15. 21:23
Jelenleg Magyarországon nem létezik jogszabályon alapuló tisztán bormarketingfeladatot ellátó szervezet, amely képes lenne egységes szakmai keretet, s benne egységes arculatot, értékesítés-támogatást adni a borászainknak.
2016. július 4. 20:03
A Moët&Chandon legújabb kampánya erre az életérzésre épít és mi gondolkodás nélkül megvesszük.
2016. június 10. 21:26
Pedig akár az is lehetne. De valószínűleg azért nem az, mert nem kicsit szexista. Cserébe hatásosnak tűnik, megfelelő célközönségre targetálva a meszidzset.
2016. május 30. 18:37
A vörösbor-boom után az jósolható, hogy az értékesebb, kicsit szofisztikáltabb és gasztronómiai szempontból is változatosabb fehér borok és rozék felé fordulnak a társadalmi igények. Interjú.
2016. május 19. 21:53
Áts Károlye gy olyan borstílust fejlesztett ki, amelyet a nagyközönség könnyedén adaptálni tud. A borai jól érthetők, jól ihatók, nem túl magas az alkoholtartalmuk, és megmutatják a furmint karakterét – én nagy rajongójuk vagyok.
2016. május 11. 11:32
Szekszárd és Villány a felhők alatt és fölött is: a Vida Családi Borbirtok és a Vylyan Pincészet összefogott, hogy közös erővel promotálják a budapesti repülőtéren a pannon vörösborokat.
2016. május 6. 18:49
A Szepsy 100 útjelző. Szimbólum. Azt hirdeti, hogy a furmintnak helye van a hazai és a nemzetközi borvilágban, egyszersmind emléket állít Tokaj-Hegyalja fő fajtája 15 éves múltjának.
2016. május 5. 15:12
So much quality already exists, and so much more potential lies in wait, it's just a damn shame that the country can't get its sh*t together to better promote its wines.
Pannónia
2016. május 5. 14:15
A burgundi és a mediterrán borokhoz hasonlóan legyen önálló kategória a pannon vagy Kárpát-medencei bor! Roland Velich, a jogot, filozófiát és politológiát tanult burgenlandi sztárborász a Bortársaságnak adott interjújában pár mondattal új síkra helyezte a magyar borok lehetőségeit.
2016. április 19. 20:37
Lenz Moser megnyitja előttünk az ajtókat, indokolta Szappanos Péter, a Grand Tokajra átkeresztelt egykori Tokaj Kereskedőház vezérigazgatója, miért szerződtették le az osztrák borpiac egyik legbefolyásosabb szakemberét.
Aranyeső
2016. április 19. 12:00
Aranyozott aszúk és eszencia, kékben ragyogó szárazborok: megszereztük a most már Grand Tokaj néven futó Tokaj Kereskedőház borainak új címkéit. Többek között ezeken dolgozott a Claessens International nevű londoni ügynökség.
Új időszámítás
2016. április 19. 9:18
Szent Koronával, szíveket nyitó kulcsot jelképező logóval és üzenettel váltott nevet a Tokaj Kereskedőház: az állami tulajdonú borászat új neve mostantól Tokaj Grand lesz. Az eszencia lesz a csúcsbor, és új tokaji palackformát is tesztelnek külföldi kereskedőkkel.
2016. április 13. 16:08
Az Olaszrizling fajta nevében mind az olasz és a rizling szavak etimológiailag, történelmileg teljesen helyénvalóak. Aki eddig ezen rugózott, az kereshet magának másik gumicicát.
2016. április 3. 11:29
Néhányan azt kommunikálják, hogy az az igazi nagy bor, ami csak úgy „magától” megszületik. Nem kell a borral semmit csinálni, hadd legyen, ahogy természet akarja. Ezzel etetik a természetest kereső fogyasztókat.
2016. március 16. 10:27
367 osztrák kiállító vett részt az idei düsseldorfi Pro Wein boros kiállításon: ennyi borászattal már egy komplett csarnokot is megtöltöttek. Itt van róla egy videó felülnézetből.
Összefogás
2016. március 11. 8:20
A düsseldorfi ProWein kiállításon való hivatalos, Agrármarketing Centrum által szervezett magyar stand mellett ismét lesz alternatív megjelenés: a Kovács Nimród, a Szent Tamás, a Vida és a Vylyan pincészetek úgy döntöttek, a magyar borok németországi és skandináv exportjával foglalkozó Ungaricum borkereskedés standján állítanak ki.
2016. március 7. 10:51
Teljesen felesleges, hogy magyar pincészetek New York-ban próbáljanak megjelenni a boraikkal – állítja Michael Schaefer amerikai borkereskedő, a néhány napja a VinCE Budapesten a Pannon Bormíves Céh számára megtartott zártkörű előadásán. A szakértő szerint sok keresnivalója van a boroknak a tengerentúlon, csak nem New York-ban.
Percről percre
2016. március 3. 9:15
A Mandiner.bor idén is percről percre tudósít a Borjog és bormarketing konferenciáról. Szepsy István márkaépítésről és árazásról, Héjj Dávid Tokaj-Hegyalja, Légli Ottó a magyar borászat jövőképéről, Gál Péter eredetvédelemről beszél majd, tartsanak velünk!
2016. február 22. 20:00
Elképzelhető, hogy az olaszrizling önmagában nem alkothatja a Balaton borát, hiszen talán nem minden termelő rendelkezik Északon és Délen elegendő mennyiséggel ebből a fajtából.
2016. február 22. 9:39
Összességében csalódást keltő a kínálat. Vannak köztük ihatatlan borok, Ausztriában palackozott félédes zombik, kénszagú csontvázak a posztkommunista szekrényből.
Konferenciázunk
2016. február 11. 10:10
Beesett a gyeplő a lovak közé és megy a tanakodás, ki vegye azt fel – írja le a magyar bormarketing helyzetét lapunknak adott interjújában Rókusfalvy Pál, aki szervezőtársával, Prónay Bencével a közelgő Borjog és bormarketing konferenciáról beszélt a Mandiner.bornak.
2016. február 3. 16:19
Év borásza díjak, országos sommelier-versenyek, szakmaközi szervezetek, bormarketing stratégiák; tézisek, antitézisek; irányultságok, elfogultságok; toporgások, elfogulatlanságok; görcs, izzadság. Közös ügyek. Felemelkedés?
A borkonferencia
2016. február 2. 15:00
Március 3-án rendezik idén a Borjog és bormarketing konferenciát. Szepsy István márkaépítésről és árazásról, Héjj Dávid Tokaj-Hegyalja, Légli Ottó a magyar borászat jövőképéről, Gál Péter eredetvédelemről beszél majd, illetve még sokan sok másról. A Mandiner.bor idén is percről percre tudósít az elhangzottakról!
2016. január 29. 10:24
A Tokaji borvidéket egy prémium branddé kell alakítani, amely a világon bárhol megállja a helyét. Interjú.
2016. január 19. 12:00
Leginkább az jött át, hogy a villányi cabernet franc teljesen más úton jár mint a Loire-i, a borok szép potenciált mutatnak, de még az út/stílus keresésének fázisában vannak.
Új! New! Neu!
2016. január 5. 15:01
Az idén véglegessé és publikussá válik a Tokaj Kereskedőház új arculata és neve, jelentette be Szappanos Péter, az állami tulajdonú borászat vezetője a Magyar Időknek adott interjújában. A cég mostantól leginkább a jó ár-érték arányú középszegmenst célozza meg a piacon, főleg kiskereskedelmi láncokon keresztül.
2015. december 20. 13:39
Tokaj város önkormányzata megelégelte, hogy PET-palackos bort árulnak a tokaji belváros utcáin. Egy önkormányzati rendelet rendezni próbálja a városképet: jövő évtől a város közterületein nem, csak az üzlethelyiségekben lehet kihelyezni a flakonos borokat.
2015. december 16. 17:36
2015-ben ismét nettó borexportőr lehet Magyarország – jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a 2015-ös fehér borkiválóságok könyvének bemutatóján. A könyv kiadását a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa finanszírozta, és hamarosan online is elérhető lesz. Egyre több borász ismeri fel a borkiválósági program által nyújtott ingyenreklám értékét.
Hegyközség
2015. december 9. 10:17
December 8-i közgyűlésén új elnököt választott a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa Légli Ottó személyében. A HNT sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy megkezdték az alapszabály módosítását az átláthatóbb működés érdekében. A HNT a jövő évben szeretne egy ágazati stratégiát kidolgozni a borászat fejlesztése érdekében, valamint a jövőben megkezdik a hazai borok piacának teljes elemzését.
Stratégia
2015. október 22. 12:45
A kormányzati borászati stratégia célja, hogy minden borvidéknek, pincészetnek legyen egy kelendő terméke, amelyet a piac megfizet. Az illatos fajták, a kékfrankos-alapú vörösborok, a komoly fehérborok és a rozék lehetnek a húzónevek. Gál Péter szerint a hazai borászatoknak még sokat kell tenniük azért, hogy magasabb hozzáadott értéket állítsanak elő.
2015. október 22. 12:25
A jelenlegi, bormarketinggel foglalkozó (állami) struktúra rendkívül széttagolt, ennek okán számos párhuzamos rendszer működik. Ezáltal nem hatékony, s bizonyos szinten pazarló is.
2015. október 6. 9:41
A bor – még ha kacifántos borleíró szaknyelven beszélünk is róla – egy jó ár-érték arányon eladandó agrárgazdasági termék. Ehhez persze jól kell tudni pozicionálni.
Új, new, neu
2015. szeptember 11. 12:25
A Budavári Borfesztiválon két újdonság is rögtön megragadta a figyelmünket: a Hungaria-pezsgők címkéi kisebb ráncfelvarráson estek át, melynek során saját logót kapott a termékcsalád az eddig használt magyar címer helyett. A másik pedig, hogy debütált az ízében proseccós hangulatú új, limitált palackszámú irsai olivér extra dry pezsgő.
Original
2015. szeptember 8. 8:01
Egy ezerötszáz forintos, csavarzáras tokaji cuvée lesz a Tokaj Kereskedőház legolcsóbb bora: a 2014-eseken már a Claessens International által készített, egyelőre átmeneti címke figyel. A boltok polcaira jövő héten kerülnek ki, addig is elmondunk mindent az árakról, a címkékről, a tervekről.
2015. szeptember 2. 8:49
Könnyebb és gyorsabb tanulási folyamat a világ világszínvonalú borait fölfedezni, beszerezni és megismerni, mint világszínvonalú borokat készíteni.
2015. augusztus 18. 6:17
Tokaj a világ borvidékeinek sorában már századokkal ezelőtt kiérdemelte a királyi jelzőt. Most, amikor egyedülálló, megtapasztalható és valós értékeit precízen és szívvel is térképezik, valóban eljött az ideje, hogy pénzzel is visszaadják a rangot.
2015. augusztus 13. 16:10
A Szepsy-édesborok biztosan megérdemlik a legnagyobb szintű elismertséget, csak abban nem vagyok biztos, hogy ez a lépés elhozza most ezt számára.
2015. augusztus 6. 11:51
Hát azt majd megnézem jól, amint a magyar rozé szétrobbantja a globális vörösborpiacot.
Árazás
2015. augusztus 4. 12:25
Csak az ár határozza meg, kié a világ legjobb édesbora, semmi más, véli Szepsy István. Az aszúját 1000-2000 euró köré árazni tervező mádi borász a Lánchíd Rádiónak beszélt arról is, hogy aki szerint túlárazott a magyar bor, az a magyar borok kibontakozását akadályozza, és vegyen inkább külföldit, ha talál olyat.
2015. augusztus 2. 14:24
Eddig 80 euróért, most pedig 1000 vagy 2000 euróért lesz egy palack aszú. El kell dönteni, hogy ki az első édesborban a világon.
2015. július 23. 16:13
A Fertő-tó keleti partján lévő Golsban található osztrák Szigeti-pezsgőmanufaktúra hibátlan szlogennel reklámozza palackos erjesztésű és érlelésű zöldveltelini-pezsgőjét. Szigetiék pár éve a magyar piacon is nagy erővel próbálták megvetni a lábukat, ám amilyen hévvel nekikezdtek, olyan gyorsan el is tűntek - az osztrák boltok polcain 8-10 euró körüli áron továbbra is elérhetőek a Szigeti-pezsgők.
2015. június 23. 20:33
Többre menne Csopak, Badacsony, a Dél-Balaton, Zala, Balaton-felvidék és a Somló ha közösen alkotnának egy borvidéket vagy borrégiót, mondta a 13,5-nek Jásdi István. Így nemcsak a Balaton brand érvényesülne jobban a nemzetközi piacon, de nagyobb szerepet kapnának a települési szintű, valamint az adott hegyről származó vagy éppen dűlős borok is.
2015. június 22. 11:21
Aki Magyarországon bormarketingről beszél, az nem tudja, hogy miről beszél, és legfeljebb egy feneketlen kútba önt – világviszonylatban – nagyon kevés pénzt. A mi egyedüli marketingünk a szakmai munka.
2015. június 10. 22:22
Az én álláspontom szerint Tokaj városa egy olyan ékszerdoboz, amelynek jelenén nagyon jól látszik az elmúlt 100 év Magyarországának az összes gondja és baja.
Marketing
2015. június 2. 12:49
A tokaji borvidék által felkért Claessens International reklámcég javaslata szerint a Tokaji nevet ezentúl csak a minőségi édes borok, elsősorban az eszencia és az aszú viselhetnék. A száraz tokajiakat Tokaj borvidéken termett megjelöléssel lehetne forgalomba hozni, az olcsóbb borokról pedig végképp száműznék a Tokaji és Tokaj régióra vonatkozó megjelölést.
2015. május 5. 9:00
Mi a teendő, ha tanácstalanul állunk a borospolc előtt, és fogalmunk sincs, melyik bort vegyük, mert annyi van? A Tizenhárom és fél legújabb részében Alkonyi Kristóf és Ripka Gergely ebben segít: eligazítást tartanak a boroscímkék világában.
2015. április 27. 21:54
A Deé pincészet és a Colombre Band megmentették a magyar bormarketinget! Aki 250 palackot vásárol a Deé pincészet Hívogató névre keresztelt 2013-as pannonhalmi chardonnay-jából, annak a Colombre ott zenél, ahol az illető csak akarja. A pincészet videót is forgatott hozzá, nem is akármilyet!
2015. április 1. 11:32
Sikerült egy olyan népszerűsítő filmet összehozni Tokajról, amely egy az egyben idézi a 80-as évek klasszik 3 puttonyos aszúinak világát. Avíttas, értelmetlen és inkább rombol, mint épít.
2015. március 17. 8:48
A tokaji aszúnak nálunk alapvetően két sorsa lehet: vigyázban állva fogyasztják selyemsálas kóstolók vagy a családi szekrény tetején végzi díszes celofánban.
2015. március 17. 8:38
Hatvan pincészet, harminc kiállító, Nemzeti Borkiválóságok, számos magyarboros mesterkurzus: minden eddiginél erősebb a magyar jelenlét a düsseldorfi Pro Wein szakkiállításon. Gál Péter tapasztalatai alapján összefoglalta, mely öt hazai bortípus lehet sikeres.
2015. március 6. 10:06
A téma nem egy szűk szubkultúráé többé. A bort (a jót is, nemcsak a pillepalackosat) ma már isszák is, nemcsak kóstolják. (Én is azt teszem vele, ennyi év után, so it goes.) Ez maga a fejlődés.
Konferencia
2015. március 5. 9:47
Nyitás a nagyvilágra: ez most a fő témája a Borjog és bormarketing konferenciának, ahol a legismertebb magyar borászok, borszakértők, minisztériumi tisztviselők és marketingszakemberek beszélik meg, mit, hogyan, merre, meddig, mivel. A Mandiner percről percre tudósít.
2015. március 4. 17:11
Csak jelzésértékűen szerepel a kékfrankos Sopron új turisztikai imázsfilmjében, ami sokkal inkább a szabadidős elfoglaltságokra helyezi a hangsúlyt, mint a szőlő- és borkultúrára. Azért egy palack Pfneiszl-kékfrankos így is helyet kap a videóban.
2015. február 19. 18:17
A Somló örök, ezt mindig is tudtuk, a piac most még annyira nem. A nagyok és a kicsik (a pincészetek méretére gondolunk) érdekei nem mindig azonosak.
A konferencia
2015. február 15. 9:10
Március 5-én, csütörtökön rendezik meg a 2015-ös Borjog és bormarketing konferenciát, mely idén a magyar borok külföldi marketingjére fókuszál. Szó lesz a tokaji luxusmárkává formálásáról, ázsiai exporttapasztalatokról, online bormarketingről és a kormányzat különböző boros stratégiáiról is. Jelentkezni már lehet, a Mandiner idén is élőben tudósít.
2015. február 12. 13:55
Kell a jóivású, nagy mennyiségben előállítható, 5-10 eurós áron mért furmint! Hazai fogyasztásra mindenképpen, de exportra is.
2015. január 29. 10:21
Mostantól nemcsak a címke szolgálhat egy bor megkülönböztetésére, hanem akár a palack mintázata is. Az O-I új palacktípusán a címke csak másodhegedűs, az igazi marketingfegyver maga a borosüveg.
2015. január 20. 18:46
A budapesti DiVino borbárok összesen tíz magyar borvidéken dolgozó fiatal borász borait tartják, akik fogadóóráikon eddig is sokat meséltek a borvidékükről. A DiVino most nemcsak egy-egy borászt, hanem mind a tíz hazai borvidéket megismertetné vendégeivel, mutatjuk, hogyan.
2015. január 8. 9:42
A magyar bor marketingje évtizedek óta kifejezetten rossz, fordítva ülünk a lovon, sokszor még fejen is állunk. Interjú.
2014. december 10. 18:27
Miben különbözik egy spanyol cava egy francia, champagne-i pezsgőtől? A barcelonai Codorniú szerint szinte mindenben, egy félperces reklámban össze is foglalták mindezt.
Ask.fm
2014. szeptember 3. 10:27
Hány éves Varga Péter? Mik a Varga-család kedvenc borai? Miért 99 forint a Varga-palack betétdíja? Hová tűntek a Varga-pezsgők? Ask.fm-es oldalt indított a badacsonyörsi Varga Pincészet, ahol bárki névtelenül kérdezhet az ország egyik legnagyobb borászatától.
2014. szeptember 1. 12:36
Magyarországon elsőként készít néhány szerencsés borrajongó számára saját szelfivel címkézett palackokat a mádi Szent Tamás Pincészet. A borfesztiválon kell fotózkodni, és mailben elküldeni a mádiaknak.
2014. augusztus 14. 21:09
A wiesbadeni Henkell pezsgőgyár a borászatnak és irodáknak helyt adó kastélya előcsarnokában forgatta le legújabb reklámklipjét, amely már a Henkell-pezsgők új, letisztultabb és egyszerűbb arculatához készült.
BB
2014. augusztus 11. 18:21
A magyar bor-, gyöngyözőbor és pezsgőfogyasztást népszerűsítő kommunikációs kampányt indított a Magyar Turizmus Zrt. annak érdekében, hogy éves szinten kiegyenlítettebbé tegye a fogyasztást. A Törley is érzi a fogyasztói trendek változását.
Ingyen van!
2014. július 31. 8:00
Van egy nemzetközi honlap, ami a világ nagy bormárkáinak közösségimédia-aktivitását méri össze egymással. Magyarországról pár tokaji pincészeten kívül szinte senki nem használja, pedig ingyenes és még segíthet is a pince marketingjének.
Interjú
2014. július 18. 12:01
Vajon mi a bor valódi küldetése és mi teszi olyan megbízható fajtává az Olaszrizlinget? Hogyan lehetne egy újfajta minőséget létrehozni és vajon elérhető utópia, hogy egész évben pezsegjen a turizmus a Balatonnál? Laposa Bencével beszélgettünk a hazai bormarketingről, a Balatoni Körről, a termelői piacok előretöréséről és arról, hogy hogyan lehetne áthangolni a balatoni vendéglátást. Interjú.
2014. július 3. 17:09
Még itt, Csehországban is csak Tokajt (édes tokajit) ismerik és még a szakmában dolgozók számára is mennyire átláthatatlanok a magyar borrégiók és borvidékek.
2014. június 23. 12:38
Amit kormány priorizál, az a magyar bortermelés 5 százalékát produkálja mindössze. Én azt mondom, hogy a bormarketingnek kétpólusúnak kéne lennie.
2014. június 17. 9:38
A luxusmárka építése jó ötlet lehet – feltéve, ha a termék maga is hozza a szintet, és ha a többség tettekben is támogatja az elképzelést.
Kadarka
2014. június 3. 9:56
Készülnek a szekszárdi borászok az idei, immáron kétnaposra duzzadt Iván-völgyi kadarkatúrára. A negyedik túra reklámja azonban kicsit furára sikerült: a Facebookra feltöltött képen a borászok épp levizelik a szőlőjüket.
2014. május 31. 10:48
A villányi borvidék vezérterméke mostantól a cabernet franc lesz: a legjobb tételek egyenesen Villányi Franc néven futnak majd. A borvidék 14 százalékát adó szőlőfajta a szakértők szerint régóta a legszebb arcát mutatja Villányban. A borászok a kommunikációs kampány mellett létrehoznának egy szuperprémium kategóriát is a legjobb cabernet franc boraiknak.
2014. május 29. 10:17
Magyarországon minden világhírű. A bor, a táj, a nők, a Balaton, a magyar lelemény, az egy főre jutó atombomba-konstruktőrök száma.
2014. május 27. 12:11
Magyarországról annyi tudható, hogy aranyos, kedves kis országocska Európa közepén, csinálnak bort is, mint számos más környező aranyos, kedves országocska – de ennyi, mondja a VS.hu-nak adott interjújában Szolnoki Gergely, a németországi vezető boriskola, a Geisenheimi Főiskola docense.
2014. május 24. 8:26
Hatalmas állami hátszél van Tokaj mögött: ha nekik nem jön össze a világhírnév, senkinek sem fog. A Tokaj Kereskedőház sikeréhez azonban szükség van pár dologra, írja Bukovics Martin, a Mandiner borrovatának vezetője. A VS.hu-n arról zajlik a vita, világhírű-e a magyar bor.
2014. május 22. 8:51
A reális önreflexió hiánya helyetti pótcselekvés, az önáltatás és önostorozás közti ingadozás problémája nem csupán a borok esetében gátolja a fejlődést, írja Kardos Gábor. A VS.hu vitát indított a magyar borok világhíréről.
2014. május 21. 22:00
Magyarország a világ bortermelésének kevesebb mint egy százalékát adja, és higgyék el nekem: ez a termés nem tartozik a legjobb egy százalék közé, írja a vezető lengyel borszakíró. A VS.hu vitát indított a magyar borok világhíréről, innen szemlézünk.
Malbec
2014. április 24. 13:10
Az egyik szőlőfajtánknak rohamosan növekszik a területe, és az országunk borászatát nemzetközileg ezzel azonosítják. Csináljunk neki egy világnapot - gondolhatták az argentinok, és így is tettek, idén negyedszerre.
2014. április 20. 11:15
Nyilván nem újdonság, hogy a Facebook jó terep a pincészetek marketingje számára, az ünnepnapokon pedig mint minden brand a politikusoktól a sarki pékségig, ők is felszállnak a jókívánságvonatra. A Mandiner megmutatja a legprofibb, a legaranyosabb, a legfurcsább és a legunalmasabb húsvéti posztokat a Wachautól a Badacsonyon át Szerbiáig.
2014. március 25. 12:37
Ocsmány módon elbánt az idő a Tarcal fölött, a Nagy-Kopaszon emelkedő óriás aszús palackkal.
Pro Wein
2014. március 25. 8:30
Huszonhat magyar kiállító, megújult nemzeti stand és az ország legjobb borai: ezzel várja Magyarország a látogatókat a düsseldorfi Pro Wein kiállításon. A Mandiner a helyszínről jelentkezik!
2014. március 24. 15:06
Vérfrissítésre van szükség, olyanok szerepvállalására, akik tényleg képesek változtatni a dolgokon.
2014. március 4. 19:02
Tokaj miatt jönnek ide, emellé kell odaállítani a többi borvidéket. Ez akkor is így van, ha Villányban jobb megtérülési mutatókkal tudnak dolgozni.
Élő!
2014. február 27. 14:35
Borjogi és bormarketinges kérdéseket beszél át a hazai borszakma a Boscolo hotelben. A Mandiner.bor a konferenciáról percről percre jelentkezik, főként a Tokaj-Hegyaljával kapcsolatos részletekre koncentrálva.
2014. február 20. 13:15
Először meg kell egyezni a szlovákokkal a játékszabályokról, hiszen Tokaj hírnevének fenntartásában ők is érdekeltek kell, hogy legyenek.
2014. február 11. 12:43
Igencsak erős programja lesz az idei Borjog és bormarketing konferenciának. Szó lesz a hegyközségek átszervezéséről, a nemzeti borkiválóságokról, a hazai borászoktatásról, Tokaj történetéről, termelési potenciáljáról, az elmúlt évek változásairól. Szóba kerül a hazai kézműves pezsgő, egy toszkán és egy francia példa, valamint az osztrák csoda.
2014. január 31. 13:30
A fogyasztók világában a percepcióknak, érzéseknek van jelentősége: az, hogy egy termékről vagy szolgáltatásról mit gondolunk.
2014. január 23. 11:33
Az olaszrizling negatív marketingértékéről leginkább azok az évtizedek tehetnek, amikor minden rossz kocsmabort olaszrizlingnek hívtak. És lehetőleg csopakinak.
2014. január 10. 8:43
A kézművesség tábora mintha nem óhajtana foglalkozni azzal, hogyan lehetne járható utat, átmeneti modellt kialakítani az egész ágazat számára.
2014. január 3. 13:05
A nagyollózástól, vagyis a metszéstől a palackozásig nyomon lehet követni Losonci Bálint 2014-es rajnai rizlingjét a Twitteren. A mátrai borász körülbelül két éven keresztül aktívan végigközvetíti a szőlő sorsát.
2013. december 9. 19:09
A marketinget a versenytársak lejáratására, a laikusok ijesztgetésére építeni nemcsak etikátlan, hanem kontraproduktív is.
2013. december 3. 11:01
Fontosnak tartottam azt, hogy adjunk valami kézzelfogható segítséget a borászoknak. Nincs időm foglalkozni „vörös szőnyeges bevonulásokkal”, inkább farmer, gumicsizma, borvidék… allűröktől mentesen. Interjú.
2013. november 18. 12:26
Akár kézzel, akár traktorral, akár vödörbe, akár konténerbe, egy közös minden rheinhesseni borászban van: szüretelni márpedig kell. A németországi, a Rajnától délre található borvidék közös kisfilmje bemutatja, hogyan zajlott a szüret a számukra nehézkes 2013-as évben.
2013. október 25. 10:53
Hogyan lehetne bemutatni a borok különbözőségét? Hogyan lehetne érzékeltetni a talajok sokféleségét? Mi az az eszköz, ami erre alkalmas? Ezeken a kérdéseken rágódott Franz Weninger, mikor egy kreatív csapattal kitalálta: borleírások helyett saját maguk által készített hangszerekkel és zenével illusztrálják a burgenlandi és soproni dűlők karakterét.
2013. október 12. 11:27
A megújuló Tokaj Kereskedőház felfedezte az internetben rejlő lehetőségeket! A cég rövid YouTube-videóban mutatja be a sárgamuskotály szüretét. Persze ahogyan a borászati technológiában, úgy videóikban is újfajta megközelítésmódot alkalmaz a cég: nem mozgóképben, hanem mozgó képekben meséli el a sztorit az állami borászat.
2013. június 8. 11:04
A szekszárdi Németh János megadja a módját, hogyan vezesse be syrah ültetvényének szűztermését a piacra, Stumpf Bence készített ezért egy klipet a Deviant névre hallgató 2011-es vörösbornak.
2013. június 4. 11:17
Kihirdették a Cégér alkotói pályázat idei eredményét: a győztes Radimszky Anna dombornyomott bőrszalagot tett a villányi Ruppert Szőlőbirtok cabernet franc-jára, a második Kiss Zsombor az etyeki Anonym Pince pinot noir-ját díszítette fel fagyűrűvel.
2013. április 16. 8:48
Marketingkampányt úgy lehet csinálni, hogy van elegendő bor is hozzá. Hogy a kalocsai címkét rá is lehessen ragasztani valamire.
2013. április 12. 12:24
Lázár János államtitkár szerint a bormarketing, azaz a minőségi magyar borok ismertebbé tétele bel- és külföldön nem pénzkérdés, mivel erre rendelkezésre állnak az anyagi források.
2013. április 11. 17:37
Varga Péter szerint a magyar borok új közös logója a korábbi logónál sokkal jobb, önmagában is nagyon erős. A Varga Pincészet ezért az orosz, cseh és szlovák exportra szánt boroknál és az új termékeiknél mindenképpen szerepeltetni fogja azt a borok címkéjén.
2013. április 10. 19:13
Egységes logó készült a magyar boroknak a Nemzeti Bormarketing Program keretében, amit akár minden palackon szerepeltetni lehetne. A logó és a hozzá kapcsolódó új arculat használatát a Magyar Turizmus Zrt. a magyar borok népszerűsítésére ingyenesen biztosítja a borászatoknak.
2013. április 8. 14:31
Az utóbb húsz év hazai bormarketingének fontos tanulsága, hogy nem elég csak kommunikálni: tettekben is meg kell mutatni, mi a föld és a terroir lényege, mondta el Kardos Gábor, a Badacsonyi Kör alapító tagja a Borászportálnak adott interjújában.
2013. április 3. 19:02
Ne sört kérjünk Ausztriában: a bécsi szelet egész egyszerűen megkívánja a zöldveltelinit. Az osztrák állami bormarketing-szervezet videójában különböző éttermek séfei és osztrák borászok mesélnek kedvenc bor-étel párosításaikról. A wachaui Emmerich Knoll és a kremstali Harmuth Rameder a zöldveltelini fűszeressége mellé egyszerű ételeket ajánl.
2013. április 2. 18:57
Rókusfalvy Pál és Prónay Bence konferenciára hívják a borászokat április 12-ére. Szakújságírókat, jogászokat, kormányzati szervek képviselőit és bormarketing szakembereket várnak, hogy megvitassák az aktuális borjogi kérdéseket és párbeszédet kezdeményezzenek a hazai bormarketing irányvonalairól.
2013. március 21. 18:38
Elsőre egész jó, de hosszútávon kiderül, hogy kicsit túlértékeltek, picit egyformák, picit unalmasak, és ritkán áll meg tőlük a lélegzet.
2013. március 19. 15:24
Hogy mi szólhat ellene? Talán az, hogy nem országos elterjedésű fajta, azonban a nemzetközi ismertség szempontjából az, hogy Tokajból származik, fontos előnnyel bír.
2013. március 18. 20:04
Második alkalommal hirdették meg a Cégér - Jó bornak tervezz címkét! alkotói pályázatot, amelynek grafikus versenyzői egy-egy fiatal borász választott borának vagy borcsaládjának terveznek címkét és arculatot. A fődíj egymillió forint.
2013. március 13. 8:21
A Fuxli célja egyrészt az, hogy divatot teremtsen a sillernek, másrészt az, hogy hosszú távon biztos megélhetést biztosítson a szekszárdi pincészeteknek, mondta a 2012-es Fuxlik premierjén a Mandiner.bornak adott videóinterjújában Heimann Zoltán szekszárdi borász.
2013. március 5. 12:03
Négy nap New York, 3 nap San Francisco, 2 nap Los Angeles: a Bodó-házaspár éppen amerikai borbemutató körúton van. Tengerentúli kereskedőjük, a Blue Danube Wine Company még Tokaj-Hegyalján készített róluk egy kisfilmet, ezt mutatjuk most meg mi is.
2013. február 24. 19:25
Gál Helga, a Külügyminisztérium bor- és gasztronómiai tanácsadója szerdán borkóstolót tartott a hazai sajtónak és a minisztérium sajtóosztályának. A mi bajunk, ha nem ismerik külföldön a magyar borokat, vallja Gál Helga, aki ezen szeretne változtatni a külképviseletek borospincéinek felfrissítésével.
2013. február 20. 20:49
A mai felvásárlási rendszerben a termelő teljesen kiszolgáltatott, a szőlőárakat az olasz borimport alakítja, így egyre gyakrabban megkérdőjelezhető a szőlőművelés rentabilitása.
2013. január 30. 9:50
Kavicsot akart dobni Jásdi István az állóvízbe azzal, hogy január elején megírta az 56 mondat a borról című, a Komment.hu-n megjelent cikkét. A csopaki borász a Borravaló.hu-nak azt írta, a dolog részben a saját szakmai munkájának is a csődje, ezért ő mostantól inkább szűkebb pátriárkája körül keresi a dolgát.
2013. január 26. 13:39
Hogyan lehet felhívni a figyelmet egy kis, két hektáron gazdálkodó szekszárdi kispincére? A válasz egyszerű: össze kell hozni a borászt három grafikussal, és nézni, mi sül ki belőle. Pontosan ezt tette Folkmann László borkereskedő és Kobrizsa Ádám Tóth Lajos pincészetének aktuális forgalmi tételeivel. A péntek esti címkepremieren jártunk.
2012. december 9. 9:44
Új szintre emelték a badacsonyi borászok a borvidéki marketinget. Négyen közös kéknyelűt készítettek, melyet a fővárosi műjégpályán mutattak be. Istvándy Gergely, Laposa Bence, Szeremley László és Váli Péter a borkóstolás mellett saját boraikból közös karácsonyfát is építettek.
2012. október 29. 12:01
Bogányi Gergely ruhába öltöztetett Csetvei-királyleánykája nyerte a Cégér címketervező pályázat fődíját. A grafikus úgy közelítette meg a bort, mintha az egy személy lenne, akit ruhába kell öltöztetni.
2012. október 26. 15:56
Tárt karokkal várják a magyar borokat Hongkongban és Kínában. A Heti Válasz Online ezért utánajárt, mit szólnak a magyar borászok a lehetőséghez. Szeremley Huba nemigen álmodik hongkongi exportról, Szepsy István és Bock József már évek óta szállít bort a Távol-Keletre.
2012. október 20. 7:50
Fiatal grafikusok gondolták újra a hazai borászok címkéit a Cégér a jó bornak alkotói pályázat keretein belül. 225 beérkezett pályázat körül a zsűri tíz grafikust emelt ki. Íme az eredmény.
2012. október 19. 11:34
Tíz grafikus tervezett címkét tíz fiatal borásznak a Cégér a jó bornak elnevezésű pályázat keretében. A címketerveket a Facebookon lehet megnézni - ebben a videóban pedig azt mutatják meg, hogyan és mi inspirálta a grafikusokat a címkék tervezése során.
2012. október 9. 18:04
Az egri csillagozást nehéz megérteni, amikor a borvidék évszázados hagyományú brandje (a bikavér) gyakorlatilag halott.
2012. október 4. 9:10
Érdekes látni a változást, de egyáltalán nem örömteli. Nagyon rossz kimondani, de Tokaj valahogy nincs rendben.
2012. szeptember 26. 8:40
44 kamion, 300 DJ és zenekar! Ja, nem: 12 kupola, 25 hektár, 2100 négyzetméter alapterület. A Faithless God is a DJ számával promózza magát a Facebookon a szekszárdi Bodri pincészet. A végeredmény minket Náksi vs. Brunner legendás Csak egy nap van című Budapest Parádé-promójára emlékeztet.
2012. szeptember 8. 14:01
Az Etyek-Budai Frisshez kilenc, helyben engedélyezett szőlőfajtából lehet 2-4-et felhasználni, hogy végül egy borvidékre jellemző cuvée-t kapjunk – mesélt a Vinoportnak adott interjújában Kattra Imre borász az új etyeki bortípusról.
2012. szeptember 6. 9:35
Az Első Pécsi Pezsgő Borfesztivál célul tűzte ki Magyarország dinamikusan fejlődő borkultúrájának bemutatását. Az eseményre mintegy félszáz hazai borászat jelezte részvételét.
2012. augusztus 31. 6:25
A fantáziadús címkéiről ismert móri borász, Miklós Csabi már videóban is asszociál a borokról. A Szenvedélyes hétköznapok nevű 2011-es házasításához készült ez a klip, mert a borász szerint a hétköznapok is lehetnek szenvedélyesek.
2012. augusztus 9. 15:47
Ma leginkább az online, és – különösen a bor esetében klasszikusnak számító – eseményalapú marketing tevékenységgel érdemes próbálkozni.
2012. július 22. 20:17
If you have a bottle from Ribera del Duero, another from Rhône and third from Eger, what would you choose?
2012. július 17. 9:09
Az osztrák bormarketingesek mindig kitalálnak valamit. Dél-Afrikában felhők, Ausztráliában eső, Franciaországban alacsony a légnyomás, Olaszországban pedig felhők tengere – csak a kékfrankosairól híres Közép-Burgenlandban van szükség naptejre.
LIWF 2012
2012. június 5. 10:48
Jól szerepeltek a magyar borok a London International Wine Fair szakkiállításon: a tudósítások szerint a Kárpát-medencei fajták, így a furmint, a kékfrankos és az olaszrizling után érdeklődtek leginkább, a hazai vörösök után annyira nem.
2012. május 25. 12:20
Hallgatni, ahogy a vidám arcok így száz felé közelítve hogy énekelnek, hogy érzik, hogy értik az életet. És persze bort kortyolgatni, mert itt minden erről szól. A szőlő, a vidék, a napsütés és a munka szeretetéről.
2012. május 23. 15:48
Bénye egyeseknek a világ vége, de nekünk a világ közepe - mondja Béres-család, akik egy nagyon jól elkészített két és fél perces kisfilmben mutatják be boraikat és Tokaj-Hegyalja egyik legszebb vidékét.
2012. május 21. 10:00
Ha a kormány rábólint, júliustól a Magyar Turizmus Zrt.-hez kerül a közösségi bormarketing. A feladat eddigi gazdája, az Agrármarketing Centrum pedig jogutód nélkül megszűnik szeptember végén, írja a Napi Gazdaság.
2012. május 20. 15:51
Egy villányi cabernet sauvignont reklámozó klipbe futottunk bele a YouTube-on: a klipben három lány küzd egy palack borért, hogy aztán közösen megihassák.
2012. május 4. 14:44
Az a meglátásom, hogy a roséval új piacokat, új fogyasztókat lehet szerezni, szóval egyáltalán nem árt más borok forgalmának.
2012. április 17. 7:09
Megfizethetőségével ki tudná váltani a gyengélkedő oportót. Kisebb marketinggel szerintem trónfosztás történhetne, ami egyébként az idei oportók után szükségszerű és időszerű.
2012. április 10. 9:07
Villány jól halad, de sok mindent kell még tennünk, még jobb borokat kell készítenünk - mondta a Borkultusznak adott interjújában Kiss Gábor villányi borász. Ebből az interjúból közlünk egy részletet.
2012. március 27. 14:45
Gyakran fogyasztja a villányi borászat termékeit, de nem nagyon ismeri őket? A Vylyannál gondoltak erre, és készítettek magukról egy bemutatkozó anyagot. Külföldi ismerőseinek is mutogathatja, hiszen készült hozzá angol felirat is.
Mindenkor
2012. március 20. 8:30
A magyar bor nehéz sorsa a Magyarországon tevékenykedő borászok kezében van, de feltételezhetjük: a jelentősebb pincészeteken nem múlik a siker. Min múlik hát? A hazai bormarketingen mindenképpen, annak jövője azonban pillanatnyilag bizonytalan. A kormány átrendez, a szakma pedig széthúz. A Mandiner riportja.
2012. március 14. 10:17
Körül tudja-e nekem írni pár mondatban bárki is, hogy milyen is egy szekszárdi vagy egy egri bikavér? Nem hiszem.
2012. március 12. 18:00
A Pro Wein kiállításon a magyar placcon a '90-es évek színei, stílusa és üzenete fogadtak. Kiütközően gagyi megjelenés.
2012. március 10. 13:48
Az olaszrizlinget nem a furmint árnyékából kell kituszkolni, hanem elsősorban az elrontott hírét kell feljavítani.
2012. március 10. 12:16
Öt egri borász, Gál Tibor, Lőrincz György, Bolyki János, Demeter Csaba és Csutorás Ferenc várvédőnek öltözött, hogy kedvet csináljon az egriek új fehérboráról elnevezett, április 8-i Egri Csillag fesztiválhoz, melyet az egri várban rendeznek meg. Íme az egriek vicces-ötletes videói!
2012. február 22. 11:30
Pálffy István KDNP-s képviselő sem látja rózsásan a hazai bormarketing helyzetét.
2012. február 10. 9:52
Pécsi-Szabó Dénes szerint szemléletváltásra van szüksége a magyarországi közösségi bormarketingnek, és olyan apró trükkökre, amelyekkel mások még nem éltek.
2012. február 7. 19:30
Hiteles szakmaközi szervezetre, és hatékonyabb állami közreműködésre van szükség a badacsonyi borász szerint.

összesen: 182 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó