Budafok

Ria ria
2016. június 20. 9:11
Bekerült a hungarikumok sorába a Törley-pezsgő, így most már hivatalosan is kiemelkedő nemzeti értéket képviselnek a pincészet habzó italai. Az 1882-ben Törley József által alapított „pezsgőborgyár” ma is eredeti helyén, Budafokon található.
2016. május 6. 18:43
Úgy tűnik, hogy már a borászoknak sem fontos ez a rendezvény. A határon túliakat és néhány makacs hazai borászt kivéve. Így hát mostantól csak a rózsák várnak Bennetek a Budatétényi Rozáriumban.
2016. március 17. 12:42
Idén nem csak futva, hanem kerékpárral is teljesíthető lesz a május 13. és 22. között zajló Nemzeti Bor Maraton országos rendezvény 2057 kilométer hosszú, Magyarország mind a 22 borvidékén áthaladó útvonala. A Törleynél lesz a budapesti állomás.
Teszt #2
2015. december 17. 19:40
Végigkóstoltuk a magyar mezőny csúcsának javát. Huszonkét palackban erjesztett és érlelt pezsgő járt a poharunkban, a fejünkben pedig egy csomó tanulság. Szeretjük a magabiztosságot, a rozépezsgőt és egyelőre még csak ismerkedünk a hazai szőlőfajták alapboraival. A Mandiner pezsgőtesztjének második része.
2015. június 17. 7:34
Garamvári Vencel a Borászportál videójában elárulta, hogyan készülnek budafoki palackos erjesztésű pezsgői. A pezsgőkészítés egyik utolsó művelete, a degorzsálás során a palackban maradt élesztőket távolítják el.
Prost!
2014. szeptember 6. 11:54
Aki szőlőt gondoz, hazára lel: Kövér László nyitotta meg a budafoki borfesztivált szombaton. Az Országgyűlés elnöke beszédében a hazai borászközösséget méltatta, és arról is beszélt, hogy lassan a magyar pezsgőkészítés is levetkőzi a szocializmus maradványait.
2013. július 17. 9:37
Amikor az egyik barátom meglátta a zöld tartályokat, azt mondta, hogy ezek úgy néznek ki, mintha egy T34-es harckocsi és a vaddisznó heves nászából születtek volna.
2013. április 25. 20:07
Faller Marcell lett idén a legjobb borászdiák: a Borász Szakma Kiváló Tanulója Országos Versenyen nemcsak a vizsgaborok, hanem a végzős borásztanulók elméleti és pincei ismeretei is megmérettettek.
2013. február 14. 16:27
A szőlészet és borászat soha nem látott ellenség ellen vívta élet-halál harcát. A filoxéravész legtombolóbb időszaka ez.
2012. szeptember 7. 18:34
Szombaton és vasárnap immáron huszonharmadik alkalommal rendezik meg a Budafoki Pezsgő- és Borfesztivált. A rendezvényen számos pincészet várja pincesétákkal és kóstolókkal az érdeklődőket, és megtekinthető lesz a borváros-kiállítás is.
2012. május 28. 12:42
Idén is megrendezik, immáron hetedszer a Kárpát-medencei borászok találkozóját. Június 1-2-án a budafoki Rozáriumban lehet végigkóstolni jó kéttucatnyi borász kínálatát. A Mandiner.bor a Duna TV tavalyi rendezvényről készült videóját ajánlja.
2012. április 24. 16:23
Borskanzen, borutca, borvidékekre jellemző pincehomlokzatok, autentikus szőlőhegyi kápolna, muzeális faragott hordósor, borászathoz kapcsolódó mesterségek és gyermek-játszóház kapott helyet a nemrég átadott Budafoki borvárosban.
2012. március 20. 14:38
Persze csinált bort, minden öregember csinál bort, ha szőlő közelében van, vagy tőkén vette és mi szüreteltük, vagy megvette leszedve.