2017. február 16. 9:34
Nagyon jó azt látni, hogy ez a nagyborászat is részt vesz a családi pincék által kezdeményezett Villányi Franc-mozgalomban.
2016. november 27. 22:29
Nagy változtatásokat nem tervezek, a borászat stílusa mindenképp marad, de finomhangolások lesznek. A kísérletezésnek sem vagyok ellenére, de a stílust tovább szeretném vinni. Interjú.
2016. november 19. 9:13
Vegyük észre, hogy ma ca. 500 hl-nyi villányi cabernet franc-ra költjük a közös marketingkasszából a legtöbbet, és azt akarjuk beadni a világnak, hogy ez az igazi Villányi Franc.
Nem csak riesling
2016. június 7. 13:23
Továbbra is a rajnai rizling dominálja a német szőlőterületeket, de egyre többet telepítenek szürkebarátot, pinot blanc-t és sauvingon blanc-t is. A kékszőlő-telepítések aránya csökkent, a jövőt a friss számok alapján a fehérborokban látják a német borászok.
Út Geréék körül
2016. május 20. 9:50
A Gere pincészet áprilisban mutatta be a 2012-es Kopart. Meghívást kaptunk Villányba, hogy ne csak az új, hanem a korábbi évjáratok borait is kóstoljuk meg. A túra során körbejártuk a Gere család érdekeltségeit: letisztult koncepcióval, profizmussal és magas színvonallal találkoztunk. Borok, történetek és élmények Villányból.
2016. április 21. 18:17
Minél érettebb a bor, annál sokrétűbb, összetettebb tétellel van dolgunk. Olyan illatok és ízek alakulnak ki a palackos érlelés során, amiket egy fiatal bornál sosem fogunk érezni. Interjú.
Főbor, aszú, világhír
2016. március 18. 10:10
Ámulatba kell ejteni a világot a borainkkal, amire Tokaj több borkategóriában is képes lehet, mondta el Demeter Zoltán lapunknak adott nagyinterjújának második részében. Az elegancia tüneményét hajszoló borász beszélt arról, miért kerül 47 ezer forintba 2008-as aszúja, miért nem írnak a borszakírók az aszúk nagyszerűségéről, és melyik borait tartja fontosnak pályája során.
2016. február 24. 17:11
Villányi Franc bemutatóval, mesterkurzussal és villányi fehérborokkal készül a villányi borvidék az ország egyik legismertebb borszakmai rendezvényére, a VinCE Budapest Wine Show-ra.
2016. február 23. 9:22
A Vylyan Pincészet 2011-es cabernet franc-ját választotta a hét borának Tom Cannavan brit borszakíró. Kevésbé ismert a borvidék, de igencsak kifejezően mutatja meg ezt a fajtát, írta a borról Cannavan.
2016. február 5. 18:00
Borászati tematika: 100% franc, 100% Villány

Előadó a villányi borvidék és a brand képviseletében Malatinszky Csaba. Az összefogás fontosságáról és arról fog beszélni előadásában, hogy miért sokkal eredményesebb cabernet franc kommunikációja a 100% franc branddel külföldön is. És persze az eddig vezető útról, melyben mai napig neki van a legjelentősebb szerepe. Nem hiába nevezte őt Jancis Robinson Master of Wine Monsieur Cabernet Franc-nak.

Malatinszky Csaba előadása közben a brandből a következő borokat lehet kóstolni:

Malatinszky Kúria Noblesse Cabernet Franc 2009

Tiffán Ede és Zsolt Pincészete Cabernet Franc Grande Selection 2011

Csányi Pincészet Kővilla Villányi Franc 2011

Gere Tamás és Zsolt Pincészete Villányi Franc Válogatás 2011

Vylyan Villányi Franc 2012

Gere-Weininger Cabernet Franc Selection 2011

Az eseményen bemutatkozik a villányi Vinatus Pincészet is akik többek közt szintén bemutatják Cabernet Franc Selection borukat.

Most sem maradhat el a Business Wine legnépszerűbb és legegyszerűbb metódusokon alapuló üzleti programja, a szervezett kapcsolatépítés, ahol is minden résztvevő a számára legértékesebb kapcsolatokkal távozhat, hiszen mindenki lehetőséget kap hogy bemutassa tevékenységi körét.
Üzleti előadások. Papp Tibor az Írisz Office képviseletében egy mindenkit érintő témát feszeget, vagyis hogyan tudunk az adónkkal tervezni a lehető legelőnyösebben akár nagy cégként, akár fiatal vállalkozóként a kkv szektorban.

Valamint bemutatkozik egy sikeres fiatal vállalkozó, Bajári Attila, aki szinte a Business Wine Miniről vág neki Chilének, és fejleszt drone-okat. Előadásában a fiatal vállalkozók számára nyitott számtalan lehetőségről fog beszélni melyek kihasználásához sokszor elég csak nyitott szemmel járni.

Az eseményt Becker Leonóra emlékére dedikálja a Business Wine csapata, munkássága és életútja előtt tisztelegve ezzel.
2016. január 19. 12:00
Leginkább az jött át, hogy a villányi cabernet franc teljesen más úton jár mint a Loire-i, a borok szép potenciált mutatnak, de még az út/stílus keresésének fázisában vannak.
2015. december 17. 22:01
Gere Attila az az ember, aki megtestesíti a villányi példát: nem azt nézem, mennyi van a szomszédnak, hanem azt, hogy lehet nekem is annyi!
BDX
2015. december 4. 9:50
Itt a tél, egyre több borfogyasztó fordul a vörösborok felé, így sokan választják a bordói szőlőfajták borait. A másodszorra megrendezett Bordó Blend nagykóstolón igyekeztünk átfogó képet kapni a hazai nagy vörösborokról. Csak néhányszor találtunk olyat, amit szerettünk volna.
2015. november 30. 8:29
A szárazanyag tartalom az átlagnál magasabb az idei vörösökben és azt gondolom, jobban igénylik a hordót, mint más években. 2015-ben sok, egészséges, érett, olcsó szőlőnk volt – írta a Mandiner.bor-nak küldött szüreti beszámolójában a villányi borász, Bakonyi Péter, aki részletesen ír arról, milyen időjárás volt és mi nehezítette a szüreti időpont kiválasztását a borvidéken.
2015. október 30. 14:32
Őszinte sajnálkozással néztem a sárba beragadó traktorokat, szó szerint térdig elmerülő szüreti munkásokat, akik próbálták menteni a termésüket – írta szüreti beszámolójában a gyöngyöspatai borász, Losonci Bálint, aki klasszikus stílusú, elegáns, aromagazdag borokat vár 2015-től.
2015. október 23. 10:00
Fontos döntéseket meghozva, a szüreti ütemtervet többször megváltoztatva az utolsó két hétben sikerült ép állapotban megmenteni a termést, ami inkább egy evakuáláshoz hasonlított, írta lapunk felkérésére a 2015-ös szüretről Ludányi Balázs, a gyöngyöstarjáni Centurio Szőlőbirtok borásza.
2015. október 17. 13:30
A 2012-es évhez képest egy sokkal forróbb, szárazabb nyarat tudhatunk magunk mögött. A meleg hatására kevesebb növényvédelemre és kapálásra volt szükség, egészséges fürtöket szüreteltünk – írta a Mandiner.bornak küldött szüreti beszámolójában Zsirai Kata, a három borvidéken is dolgozó Zsirai pincészet borásza.
2015. október 7. 18:11
Aki odafigyelt az esőzések idején a növényvédelemre, és a csonkázásnál vastag lombfalat hagyott, az kiemelkedő minőségű borokat tudott készíteni – írta a Mandiner.bor-nak küldött szüreti beszámolójában Frittmann János.
Pécs&Co
2015. augusztus 11. 12:40
Az Alexandra-könyvesboltok tulajdonosa, Matyi Dezső egy ideje borban is utazik: a Matias-borok célja, hogy jó ár-érték aránnyal a mindennapok borai legyenek. Mivel a 2014-es évjárat a nem megfelelő alapanyag miatt fehérben biztosan kimarad, a 2013-asokkal kerültünk közelebbi kapcsolatba.
Sabar 2014
2015. július 17. 6:30
Bár a pince története csak 2009-ig nyúlik vissza, a Sabar borházat hamar felfedezték maguknak azok, akik szeretik az elérhető árú, magas minőségű, hibátlan balatoni borokat. A pincészet 2014-es évjáratbemutatóján jártunk a Balaton-felvidék legkisebb bazalt tanúhegyén.
14 bor
2015. június 15. 11:17
Egy rozé, egy siller, négy száraz fehér, hat vörös és két tokaji édes: ifj. Heimann Zoltán a geisenheimi borászati egyetemen tartott előadást a magyar borászatról. A nemzetközi közönség pedig kóstolt, és a kritikát nem szőnyeg alá söpörve véleményt mondott a magyar borokról.
De nagy franc
2015. április 10. 18:27
Azzal, hogy a Vylyan piacra dobta 2011-es prémium cabernet franc-ját, immár kézzelfogható a villányi borvidék hosszú ideje tartó együtt gondolkodásának és összefogásának gyümölcse. Ez az első Villányi Franc: a borvidék legjobb cabernet franc-jai mostantól ezen a néven futnak.
Vinalies
2015. március 17. 11:56
A napokban érkezett a hír, hogy a szekszárdi Dúzsi Tamás Pincészet 2011-es Görögszó elnevezésű bora a párizsi Vinalies Internationales versenyen a legjobb vörösbor díját kapta meg. A díjról, illetve a borról kérdeztük ifjabb Dúzsi Tamást.
Irányvonalak
2015. február 26. 15:55
Hazánk egyik legjelentősebb és legkedveltebb vörösbora az Egerhez és Szekszárdhoz köthető bikavér. A múltban megtépázott név renoméját a termelők igyekeznek újra helyreállítani. De mit is jelent ma az, hogy bikavér? Gondolatok és kérdések.
2015. február 17. 15:36
Villányi Franc bemutatóval készülnek a villányi borászok az idei VinCÉ-re, miután a napokban megérkezett a villányi borvidék eredetvédelmi szabályozását jóváhagyó miniszteri aláírás.
Wassmann
2015. február 3. 13:00
„Nálunk nincs reprezentációs pince” – mondja a telefonban Susann Hanauer, amikor a kóstoló időpontjáról beszélek vele. Természetesség, biodinamika és egy német házaspár, akik Villányban láttak fantáziát. A pécsdevecseri Wassmann bormanufaktúránál jártunk.
2015. január 27. 12:21
Jöttek a Dúzsi- és a Tiffán-borok, ezen az estén nem volt viadal. Egy barátságos edzőmeccs volt, miközben mindkét ifjú megosztotta velünk németországi élményeit.
2014. október 29. 17:15
A mennyiséggel nem lehetünk elégedettek, de a minőséget tekintve jó átlagos év volt az idei - írta a Mandinernek szüreti beszámolójában Heimann Ágnes, a Heimann Családi Birtok borásza, aki bízik benne, hogy a fogyasztók nem írják le 2010-hez hasonlóan az idei évet.
2014. október 27. 10:23
Már-már asszociálhatnánk a 2010-es évre is, de ne írjuk le előre eme, finoman fogalmazva is igencsak viszontagságos évet.
2014. május 31. 10:48
A villányi borvidék vezérterméke mostantól a cabernet franc lesz: a legjobb tételek egyenesen Villányi Franc néven futnak majd. A borvidék 14 százalékát adó szőlőfajta a szakértők szerint régóta a legszebb arcát mutatja Villányban. A borászok a kommunikációs kampány mellett létrehoznának egy szuperprémium kategóriát is a legjobb cabernet franc boraiknak.
2014. március 31. 9:54
It’s such a shame, because more wines like these and Hungary could be known as one of the great red wine countries.
Nem Champagne
2014. március 31. 8:30
A Pro Wein remek alkalmat nyújt arra, hogy kereskedők és újságírók tömkelege előtt mutatkozzon be egy borvidék vagy egy pincészet. A franciaországi Crémant de Loire-termelők is kihasználták a lehetőséget, felkérték a francia származású német sommelier-t, Christine Balais-t, hogy tartson kóstolót a Loire-menti pezsgőkből. Ott voltunk, megírtuk.
94 pont
2013. november 14. 18:24
Két borvidék, egy pincészet és egy premier. A Sauska Pincészet kóstolóján jártunk, ahol az mellett, hogy végigkóstolhattuk a számmal jelölt szortimentet, a világ egyik legjobbnak választott borát, a nemzetközi Decanter-díjas Cuvée 5 2009-t is megkóstolhattuk.
2013. november 1. 9:08
Demeter Zoltán legújabb egri vörösei éppen elég nehezen emészthetőek mind a sztori, mind pedig fogyasztás tekintetében.
2013. október 24. 18:19
Milyen volt 2013 a szőlőben, milyen borokra számíthatunk az új évjáratban? A Mandiner.bor több hazai borászt is megkérdezett a témáról, a szüret folyamán reméljük, minden kiderül válaszaikból. Ezúttal a tokaji Demeter Zoltán válaszolt lapunknak.
2013. október 22. 16:49
Milyen volt 2013 a szőlőben, milyen borokra számíthatunk az új évjáratban? A Mandiner.bor több hazai borászt is megkérdezett a témáról, a szüret folyamán reméljük, minden kiderül válaszaikból. Ezúttal Gere Andrea, a villányi Gere Attila Pincészet munkatársa válaszolt lapunknak.
2013. október 18. 11:30
Liszkay Mihályt jócskán megelőzte a híre. Liszkay úr világlátott magyar, aki több mint ötven évet töltött sikeres üzletemberként és zongoraművészként külföldön, majd egy szerencsés véletlennek köszönhetően házat és szőlőt vásárolt a Balaton-felvidéken. A Mandiner.bor interjúja.
2013. október 18. 11:11
A 2014-es Gault&Millau Kalauz két öt sapkás borászata közül Demeter Zoltán mutatta be a most piacra kerülő tételeit, néhány érdekességgel. Volt, amiért rajongtunk, volt, amit nem tudtunk értelmezni.
2013. október 16. 11:25
Milyen volt 2013 a szőlőben, milyen borokra számíthatunk az új évjáratban? A Mandiner.bor több hazai borászt is megkérdezett a témáról, a szüret folyamán reméljük, minden kiderül válaszaikból. Ezúttal Liptai Zsolt, a Pannonhalmi Apátsági Pincészet borásza és ügyvezető igazgatója válaszolt.
2013. október 12. 17:55
A Merfelsz-nérók kóstolása után joggal vetődhet fel a kérdés, hogy ha ilyen sokszínű és érdekes borokat lehet belőle komponálni, ráadásul kiemelkedő az egészségre pozitívan ható antioxidáns tartalma, akkor miért foglalkoznak vele meglehetősen kevesen? Merfelsz Gáborral beszélgettünk a fajtáról.
2013. október 12. 17:50
Néró, turán, hamburgi muskotály. Néhány azon fajták közül, melyekkel kevés bortermelő foglalkozik, a szekszárdi Merfelsz Gábor viszont évről évre érdekes és sokszínű borokat komponál az említett fajtákból. Évjáratbemutatón járt a Mandiner.bor.
2013. szeptember 5. 19:35
Biztos csak véletlen egybeesés, hogy a moszkvai magyar nagykövetség mezőgazdasági attaséját is Kiss Szilárdnak hívják, ahogyan a bort szállító Monte Tokaj tulajdonosát.
Vow!
2013. szeptember 5. 18:47
Eddig még soha nem látott sikert ért el a Decanter World Wine Awardson, a világ legnagyobb borversenyén egy villányi bor. A Sauska Pincészet 2009-es Cuvée 5 elnevezésű bora lett a legjobb bordeaux-i házasítás a 15 font fölötti kategóriában.
2013. augusztus 24. 10:25
Németh János szekszárdi pincészetében jártunk, és egyúttal arra kerestük a választ, meddig tarthatóak el a régebbi évjáratok hazai vörösborai. 2008-as és 2009-es cabernet-ket kóstoltunk, ezeknek még bőven van idejük.
2013. augusztus 5. 21:00
A tavalyi év a magasabb hőigényű fajtáknak, vagyis a merlot-nak és a két cabernet-nak kedvezett elsősorban Szekszárdon. Taklerék szerint 2012 legnagyobb kihívása a soha nem látott korai szüreti időpontok meghatározása volt. Lássuk az eredményeket!
2013. július 19. 13:00
Különböző hordókban érlelt 2012-es vörösborokat kóstoltunk Török Csaba Szent György-hegyi pincészetében, a 2HA Szőlőbirtokon. Egyre biztosabb, hogy nagy jövő áll a badacsonyi sangiovese előtt, az igazi meglepetést azonban a csókaszőlő okozta.
2013. június 4. 11:17
Kihirdették a Cégér alkotói pályázat idei eredményét: a győztes Radimszky Anna dombornyomott bőrszalagot tett a villányi Ruppert Szőlőbirtok cabernet franc-jára, a második Kiss Zsombor az etyeki Anonym Pince pinot noir-ját díszítette fel fagyűrűvel.
2013. május 18. 16:02
Magyarországnak egy világszínvonalú fajtája van, és ez a furmint. A furmintra és a portugieserre kellene koncentrálni.
2013. április 17. 9:14
A Barbár berobbant a piacra és nagyon sokat adott a – magunk és mások – belénk vetett hitéhez.
2013. április 5. 14:02
A világfajták dűlőszelektált borai kell, hogy meghatározzák Villány jövőjét Bock József szerint. A villányi borok stílusát ért kritikákra válaszolva a borász úgy véli, a világ nagy borai nem 11-es alkoholnál kezdődnek, és ha egy gyümölcs rendesen beérik, akkor annak borában mindenből sok van, nem lehet pont az alkoholból kevés.
2013. március 28. 7:00
Egyszervolt borokat kóstoltunk a VinCÉ-n: olyan tételeket, amelyek szőlőfajtájuk vagy termőhelyük miatt csak kis tételben készülnek el, vagy már nem is készülnek el többet. Mit tud a csókaszőlő? Milyen bort ad a bakator? Van-e értelme dűlőszelektált tokaji kékfrankosnak? Miért nem vált be a hárslevelű a Csobánc-hegyen? Íme hét bor és a válaszok.
2013. március 25. 17:31
Három olyan magyarországi pince mutatta be egy-egy kiemelkedő borát a VinCÉ-n, amely külföldi befektetők nélkül valószínűleg nem létezne.
2013. március 3. 8:21
Egert gyakran éri kritika a sokféle felhasznált szőlőfajta miatt, én azonban kifejezetten izgalmasnak találom, hogy a borvidék nagy erejű dűlői, ezek együttesén át is képesek megmutatkozni - mondta az egri St. Andrea pincészet borásza, Lőrincz György a Vinoportnak adott interjújában. Ebből szemléztünk.
2013. február 14. 16:21
Magyar biobor nem nagyon kapott még olyan magas elismerést, mint most az egerszalóki Gajdos pincészet 2009-es évjáratú cabernet franc selectionja. A Mundus Vini versenyre több ezer bort neveztek, közülük mindössze hét nyerhette el a nagy aranyérmet.
2013. január 26. 13:39
Hogyan lehet felhívni a figyelmet egy kis, két hektáron gazdálkodó szekszárdi kispincére? A válasz egyszerű: össze kell hozni a borászt három grafikussal, és nézni, mi sül ki belőle. Pontosan ezt tette Folkmann László borkereskedő és Kobrizsa Ádám Tóth Lajos pincészetének aktuális forgalmi tételeivel. A péntek esti címkepremieren jártunk.
2012. december 18. 11:12
Apám részt vesz a birtok munkájában, de elfáradt a három évtized során meghozott döntések súlyától, így átadta a vezetést – meséli Franz.
2012. október 20. 16:37
Kevesebb volt a termés idén, szárazabb volt az év, a szőlők pedig hallatlanul egészségesek voltak. A másodterméseket ledobáltuk, a főterméseket pedig nem kellett válogatni.
2012. október 20. 7:50
Fiatal grafikusok gondolták újra a hazai borászok címkéit a Cégér a jó bornak alkotói pályázat keretein belül. 225 beérkezett pályázat körül a zsűri tíz grafikust emelt ki. Íme az eredmény.
2012. október 2. 15:56
Már a szüret után két héttel látni, hogy az aszályos idő ellenére csodálatos évjárat lesz a 2012-es – mondta a Somogy TV-nek Konyári János. A borász szerint a 2012-es cabernet franc annyira fantasztikus, hogy olyat ő még nem is látott.
2012. augusztus 18. 8:45
Újra és újra előjön a téma, vajon való-e vörösbor a Badacsonyba, vagy elégedjen meg a vidék az olaszrizling-szürkebarát-kéknyelű hármassal. Török Csaba 2HA pincészetének vörösborai a kezdetek óta tabut döntögetnek – nézzük, hogyan alakulnak a 2011-esek.
2012. augusztus 14. 10:39
Az idei Savaria Történelmi Karnevál hivatalos bora a Borbély Családi Pincészet badacsonyi olaszrizlingből készített jégbora lett, melyet 12 magyarországi borvidék 35 borászától beérkezett 84 borminta közül választottak ki.
2012. július 30. 10:57
Számos nemzetközi szakértő vallja, hogy a magyar vörösboros vidékeken otthonra lelt a híres bordeaux-i fajta, a cabernet franc. A fajta nyomába eredtünk, számos tételt tesztelve, melyek közül a legszebbek jegyzeteit most megosztjuk az olvasóval.
2012. június 29. 18:00
Több mint tucatnyi érdekesebbnél érdekesebb tétel lesz megmérettetve a Vino Castillo borházban cabernet franc terén.
1, Babiczki Mátrai Cabernet Franc 2010
2, Janus Villányi Cabernet Franc válogatás 2008
3, Heimann Szekszárdi Cabernet Franc 2008
4, Bolyki Egri Cabernet Franc 2008
5, Ikon Evangelista Cabernet Franc 2008
6, Brunyai Villányi Cabernet Franc 2008
7, Bock Villányi Cabernet Franc 2009
8, Vida Szekszárdi Cabernet Franc 2007
9, Vida Villányi Cabernet Franc 2009
10, Kislaki Bormanufaktúra Válogatás Cabernet Franc 2009
11, Weninger Soproni Cabernet Franc 2007
2012. május 7. 10:56
Négy Merfelsz-bort kóstolt meg szerzőnk Szekszárdon. Kezdésként egy 2011-es sillert, utána egy 2009-es bikavért, egy 2009-es esti csók cuvée-t, végül egy cabernet franc-t. Íme a tapasztalatok!
2012. május 7. 8:36
Hány dekát hagy egy tőkén? Hogyan választja ki a szüreti időpontot? Mi alapján választ hordót? Miért nem szűri meg a bort palackozás előtt? És egyáltalán, miért olyan különleges Szekszárd? A Mandiner.bor Merfelsz Gáborral beszélgetett.
2012. május 6. 21:51
Pelle László borszakértő ezúttal Somodi Sándor csongrádi borász 2011-es cabernet francját mutatja be a Törzsasztalon borismereti sorozatában.
2Ha
2012. április 29. 15:37
A 2Ha szőlőbirtok és pincészet borásza és tulajdonosa, Török Csaba jogosan nevezhető reformernek. A balaton-felvidéki terület karakteres, egyedi ásványos jellegét olyan fajtákon keresztül mutatja be, mely egyáltalán nem volt eddig megszokott a borvidéken.
2012. április 10. 9:07
Villány jól halad, de sok mindent kell még tennünk, még jobb borokat kell készítenünk - mondta a Borkultusznak adott interjújában Kiss Gábor villányi borász. Ebből az interjúból közlünk egy részletet.
2012. április 5. 10:51
I was impressed by the Cabernet Francs from Villány (although all the accents in the Hungarian language are driving me nuts).
DAC
2012. március 31. 19:52
Az osztrák Vinaria bormagazin ezévi első száma 2009-es osztrák vörösborokat mért össze egymással, majd megállapította, hogy az évjáratból kóstolt tételek átlagszínvonala kivételesen magas, a kékfrankos előtt pedig új perspektívák nyílhatnak.
2012. március 30. 14:46
Eszterbauer János cabernet franc és merlot alapú 2009-es Mesterünk házasítása lett az idei szekszárdi borverseny győztes bora, amit egy borászok és egyetemi oktatók alkotta zsűri választott ki közel ötven termelő 220 bora közül.
2012. március 28. 9:59
Fresh, gentle red, who knew Kardarka could be so good.
Elindult
2012. március 10. 9:59
Ha Villány, akkor cabernet franc! - ez lesz az üzenete annak a tizenegy villányi borásznak, akik közösen jelennek majd meg a március 23-24-25-i budapesti VinCE borkóstolón. Michael Broadbent szerint a fajta Villányban megtalálta otthonát.
Karakter
2012. március 6. 9:00
Mit kellene tenni ahhoz, hogy az emberek újra felfedezzék Tokajt? Miért van szükség élő dűlőklasszifikációra Hegyalján? Mire koncentráljon Villány, Eger és Szekszárd? És milyen bort készít egy borkritikus? A Mandiner.bor Alkonyi Lászlóval készített nagyinterjújának második része.
2012. február 23. 11:26
Volt olyan vendég, aki azt mondta: legyen szíves, töltsön még abból az egri bikavérből. Még a maradék hajam is hullani kezdett.
2012. február 16. 10:30
Bakonyi Péter 2010-es cabernet franc-ja egy jó értelemben vett ivóbor, ami megéri az árát.