gazdaság

Szüret 2017
2017. május 31. 14:23
Az idei szüretre már érvényesek lesznek azok az új szabályok, amelyeket a Hegyközséges Nemzeti Tanácsa a szüreti időszakban jelentkező feszültségek feloldása, a kiszámíthatóság növelése érdekében fogadott el múlt héten.
Tapolca
2017. május 19. 10:00
Balatoni sör: immáron ez áll a Stari-sörök címkéin. A tapolcai sörfőzde vezetőivel a cég huszonötödik születésnapján kézművességről, Balatonról, romániai exportról beszélgettünk. Meg arról, milyen sört ajánlanának a különböző balatoni strandételek mellé.
Csere
2017. május 6. 16:25
Hamarosan a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsához kerülhet az állami tulajdonú Grand Tokaj borászat, a korábbi Tokaj Kereskedőház a Magyar Nemzet információi szerint. A tulajdonoscsere pénzmozgással nem jár majd, értesült a napilap.
2017. május 5. 12:57
Figyelemfelkeltő demonstrációt tartottak a büfékocsik, hogy működésük belvárosi engedélyeztetésére hívják fel a figyelmet.
2017. május 3. 12:22
Öt százalékos önerővel is neki lehet futni a vidékfejlesztési programból lehívható forrásoknak.
Piroska
2017. április 26. 12:31
Közel 180 millió palack pezsgőt értékesített 2016-ban a szász-anhalti német pezsgővállalat, a Rotkäppchen-Mumm. De vannak még más izgalmas számaik is, mutatjuk mindet!
Szevasz
2017. április 26. 11:57
A Vylyan Pincészet két jelentős évfordulót is ünnepelt idén tavasszal. Huszonöt évvel ezelőtt telepítették az első tőkéket és tíz esztendővel ezelőtt nyílt meg a vendégek előtt a pincészet vendéglátó helye, terasza. Amit meg is újítottak ennek apropóján.
2017. április 12. 9:28
Nagyon úgy néz ki, hogy hamarosan megnyit Dúzsi Tamás borboltja a Ráday utcában, ahol a szekszárdi pincészet bármelyik borából akár több évjárat is rendelkezésre áll majd a fogyasztóknak.
Vicc
2017. április 8. 20:48
Kiderült: a Vinoportot kiadó cég úgy hozta le a New York kávéházban megrendezett badacsonyi kóstolót fikázó névtelen cikket, hogy korábban ajánlatot tett annak megrendezésére. Amit a szervezők elutasítottak.
2017. április 8. 13:56
A dél-balatoni borokat, a somogyi sajtokat, sonkákat, prémium pékárut és hústermékeket közös marketingstratégia mentén fognák össze a jövőben.
2017. március 27. 13:26
A felek megegyeztek abban, hogy a Ciuc és a Csíki Sör márkanevek egymás mellett békében meg fognak férni a piacon.
Weiß
2017. március 16. 12:05
Az utóbbi években jelentősen több fehérbort kezdtek el inni a német borfogyasztók. A borpiacuk majd' fele száraz minőségi bor, harmada pedig félédes.
2017. március 9. 13:13
Újabb nyolcvan milliárd forintot lehet lehívni március végéig a Földművelési Minisztérium 13 különböző pályázatán.
*****
2017. március 8. 15:28
A minap Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került Tokaj-Hegyalja egyetlen ötcsillagos szállodája, a tarcali Andrássy Rezidencia, írja a Heti Válasz.
Expo(rt)
2017. március 8. 14:19
Másfélszer annyi, 6,1 millió palack magyar bort exportált tavaly a Lidl. A teljes magyar borexportból származó bevétel mintegy 11 százalékát a Lidl Magyarország által értékesített bor teszi, közölte a diszkontlánc.
2017. március 1. 22:17
És már a mustsűrítményt sem külföldről szerzi be a főként exportra dolgozó bonyhádi borászat.
2017. március 1. 22:12
Korai még temetni az idei bortermést és bort, a szőlő ugyanis téli álmot alszik, a mínusz 20 fok körüli hőmérsékleteket is elviseli, közölte a Borháló Borkereskedés szerdán az MTI-vel. Felidézték, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa korábbi nyilatkozata szerint jelentősen csökkenhet az idei szőlőtermés a szokatlanul kemény januári fagy miatt.
Pavilon
2017. február 25. 14:10
Helyi alapanyagokból kínálna alternatívát a part menti hekknek és lángosnak, emellett kifejezetten fájlalja, hogy tiltott a halászat a Balatonon. Bezerics Dániel a lehető legtöbb balatoni strandon ott szeretne lenni franchise-alapon működő új vállalkozásával, a cél érdekében a Kishableányból is kiszállt.
2017. február 21. 11:06
Az utóbbi hetekben jelentősen átalakult a hazai pálinkapiac: a Coca-Colához köthető céghez kerülnek a Rézangyal márkajogai, a Márton és lányai pálinkafőzdét pedig a Veritas borkereskedés és a Rézangyal volt kereskedelmi vezetője vette meg.
2017. február 16. 10:03
Made in Csepel, áll a Rizmajer-sörök címkéjén, mostantól pedig hozzá lehet majd tenni azt is, hogy served at Nagykörút. Rizmajer József ugyanis a József körúton nyitott háromszintes sörözőt.
2017. február 16. 9:51
Több, de egy picit olcsóbb bort ittak a németek 2016-ban az előző évhez képest. Egyre több hazai fogy, a német borokon túl az olasz, a francia és a spanyol borok a legnépszerűbbek.
2017. február 16. 9:35
Jelentősen csökkenhet az idei szőlőtermés a szokatlanul kemény januári fagy miatt, derül ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) által végzett, az MTI-hez hétfőn eljuttatott előzetes felmérésből
Bojkott
2017. február 3. 11:45
Lázár János a hódmezővásárhelyi közgyűlésen Heineken-bojkottra szólította a fel a város lakóit, a vendéglátósoktól és a kereskedőktől pedig azt kérte: ne rendeljenek a holland multicég termékeiből. A város alpolgármestere azt is felajánlotta, hogy Hódmezővásárhely befogadja az Igazi Csíki Sört.
2017. február 2. 12:49
Nem mindig szerencsés keverni az üzletet a (nemzet)politikával. Még akkor sem, ha tudjuk, melyik is az igazi.
2017. február 1. 12:28
Mérlegelésre kéri a Heineken elleni bojkotthoz csatlakozókat a Heineken Hungária Zrt. üzemi tanácsa, miután Magyar Zoltán, a Jobbik országgyűlési képviselője a cégcsoport termékeivel szembeni bojkottra kérte az embereket a román védjegyvita miatt.
2017. január 31. 19:55
A Heineken kérésére azonnali hatállyal be kell szüntetnünk az értékesítését, promotálását, forgalmazását és kínálását minden olyan termékünknek, amely tartalmazza a Csíki Sör, vagy a Csíki elnevezést.
Gondok
2017. január 30. 11:05
A helyi bortermelők szerint az ingatlanspekulánsok és az ültetvények elöregedése miatt veszélyben vannak a Balaton északi partjának szőlőterületei, ami a balatoni tájat is veszélyezteti. A borászok szerint a szőlő alacsony felvásárlási ára is komoly gond.
2017. január 30. 10:59
Stratégia készül nyárra a Somogy megyében, elsősorban a Balatonboglári borvidéken termelt bor presztizsének növelésére. A témában érintett borászok, szakmai szervezetek képviselői és politikusok szerdán, Kaposváron tartották első megbeszélésüket.
Hangulat
2017. január 28. 10:19
Lénárd András, az Igazi Csíki Sört gyártó székelyföldi vállalkozó a Mandinernek kifakadt a termékét szerinte betiltó román bírósági döntés nyomán. Hogy mi áll a másodfokú, jogerős ítéletben, még nem tudja, azt azonban igen, hogy ha román zászlót tett volna a sör címkéjére, senki nem babrált volna ki vele.
2017. január 26. 11:47
Matias megszűnése tárggyal írt körlevelet Matyi Dezső borászatának minden partnerének a cég kereskedelmi vezetője. A Matias borászat bezárt, tevékenységének megszűnése miatt nem tudok árut szállítani, áll az e-mailben.
2016. december 30. 11:03
Változatlanul a pezsgő, a virsli és a lencse a legnépszerűbb szilveszterkor Magyarországon, de a vásárlók egyre inkább a minőségi termékeket választják, derül ki az üzletláncok által megosztott információkból. A gyerekpezsgők 60 százalékát év végén adják el.
Cava
2016. december 8. 19:01
A katalán Freixenet-t birtokló három család inkább megegyezne egymással a masszívan veszteséges cég tulajdonviszonyainak egymás közti rendezéséről, hogy végre béke legyen a rokonságban. A rövidebbet a pezsgőcégre vételi ajánlatot tévő német Henkell&Co húzhatja.
2016. november 19. 9:20
Több mint 3,7 milliárd forintos fejlesztések kezdődtek a Fejér megyei Etyeken és környékén az etyeki Gasztrosétányhoz kapcsolódva, a pénzt út- és közműfejlesztésre, igényes tájépítészeti megoldásokra, valamint kerékpárút építésére fordítják.
2016. november 16. 19:03
Az idén több mint 13 ezer szakmai látogatót várnak a Krakkói Vásárközpont borászati szakkiállítására, az Enoexpo-ra, amelynek idei díszvendége Magyarország.
Díjak
2016. november 16. 0:46
Szentesi József budaörsi pincészete a legizgalmasabb idén a friss Gault&Millau bor- és étteremkalauz szerint, és övé az év egyik legjobb vörösbora is. Az év legjobb fehérborának a Kreinbacher egyik somlói pezsgőjét, majd több más borral együtt a borászkodást pár éve kezdő Alkonyi László tállyai Tökösmálját választották. A legjobb édesbor címéért rögtön tizenkét tokaji versenyez.
2016. október 21. 16:33
Itt az első magyar fehérpalackos pezsgő: a Törley idén ősszel dobja piacra a fehér palackos, tartályos erjesztésű fajtapezsgőt édes és száraz ízben. A száraz chardonnayból, az édes pedig sárgamuskotályból készült.
Tokaj
2016. október 20. 14:18
Az Év Pincészete címmel azt a borászatot jutalmazzák, amely a legtöbbet tette az bel- és külföldön a magyar bor, a borkultúra és a kulturált borfogyasztás széleskörű népszerűsítéséért az adott évben. Idén ez a tokaj-hegyaljai Patricius lett.
2016. október 16. 12:51
A kormány célja, hogy 2020-ra 350 ezer hektárra, a mostaninak a duplájára növekedjen a biogazdálkodással foglalkozó területek nagysága. Most a mezőgazdasági területek 2,5 százaléka bioterület.
2016. október 11. 15:25
Infografikát készített az idén 10 éves Rézangyal a hazai pálinkafogyasztási szokásokról, valamint a Rézangyal tíz éves termeléséről.
2016. október 11. 15:23
Idén tíz éve lépett piacra Magyarország a Rézangyal. A márka sikertörténete 2005-ben kezdődött, azóta közel 15-ször akkora bevételt ér el. Az évfordulóra a legnépszerűbb ízeknek egyedi, extravagáns palackot készítettek, és foszforeszkálós címkével hozzák őket forgalomba.
Viseu
2016. október 5. 17:39
Viseu portugál bortermelő várossal készít elő együttműködést a szekszárdi önkormányzat, a portugál nagykövetség kereskedelmi vezetője szerint ez újabb piacokat hozhat a magyar bornak.
2016. augusztus 18. 16:56
Az Opten céginformáció-szolgáltató számai szerint stagnál a magyar élelmiszeripar, az adatok szerint mind az árbevételt, mint a foglalkoztatottak létszámát tekintve megállt az ágazat növekedése.
2016. augusztus 9. 13:38
Az idei szőlőtermés az eddigi becslések szerint nem éri el az átlagost, közölte a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke. A Földművelésügyi Minisztérium várja minden olyan gazda jelentkezését, akinek a jég miatt 30 százalék fölött csökkent a terméshozama.
Palincă helyett
2016. augusztus 8. 14:26
Ma csak a Magyarország területén, és Ausztria négy tartományában készített gyümölcspárlatot lehet pálinka terméknévvel forgalomba hozni. Erdélyi pálinkafőzők azt kérik, hogy a történelmi Erdély, Bánság és Partium mind a tizenhat megyéjében használhassák ezt a megnevezést a minőséget szavatoló pálinkafőzők.
14-es mustfok
2016. augusztus 7. 9:32
Tizennégyes mustfokkal kezdte el szedni a dél-balatoni csabagyöngyét a Varga Pincészet, hogy szokása szerint szeptember elejére újborként már forgalomba is hozhassa. Vargáék szerint az idei növényvédelmi szempontból nem éppen egy ideális évjárat.
2016. augusztus 4. 10:47
Új mobilalkalmazás készült a borturizmus és a gasztronómia szerelmeseinek: a Kóstolom névre keresztelt app segítségével egy gombnyomásra elérhetők a legfontosabb tudnivalók Magyarország 22 borvidékének borairól, borászatairól, illetve vendéglátó- és szálláshelyeiről.
2016. július 29. 11:04
Másfél milliárd forintból borászati központot épít Egerszalókon a Juhász Testvérek Pincészet, amelynek alapkövét pénteken helyezték el.
2016. július 25. 13:55
A székelyek után a magyar fogyasztókat célozza meg az Igazi Csíki Sör, a csíkszentsimoniak ugyanis elkezdték felépíteni magyarországi disztribúciós hálózatukat. A cég kereskedelmi munkatársa a Mandinernek beszélt erről.
2016. július 13. 16:37
Kiemelten kezelik a szőlőtermelő cégek és borászatok technológiai korszerűsítését, valamint támogatni kívánják az EU-s pénzekből az új technológiai eszközök, berendezések beszerzését.
Jövedéki törvény
2016. július 6. 21:46
Nem éri el éves termelése az 1000 hektolitert? A januártól hatályba lépő új jövedéki törvény által bevezetett kisüzemi bortermelői státus mintegy 6000 termelő adminisztratív terheit csökkenti, a könnyítés a magyar borászat mintegy 90 százalékára vonatkozik.
Tabletta is lesz
2016. július 4. 19:50
A Bock Pince egy saját beruházás keretében mostantól nemcsak szőlőőrleményt, hanem retard tabletta formájában szedhető, az immunrendszert is erősítő, lassan felszívódó szőlőmag-készítményt is elő fog állítani.
2016. június 30. 20:26
Több mint 20 éve ugyanaz a véleményem: az államnak mint piaci szereplőnek szerintem nincs helye sem Tokaj-Hegyalján, sem máshol a borszektorban. Interjú.
Ria ria
2016. június 20. 9:11
Bekerült a hungarikumok sorába a Törley-pezsgő, így most már hivatalosan is kiemelkedő nemzeti értéket képviselnek a pincészet habzó italai. Az 1882-ben Törley József által alapított „pezsgőborgyár” ma is eredeti helyén, Budafokon található.
2016. június 9. 11:48
Az ösztöndíjat elnyerő fiatal 1 millió forintot kap külföldi gyakorlathoz és szüreti tapasztalatot szerezhet valamely Borászok Borászánál vagy a díj jelöltjeinél. Itt a teljes pályázati kiírás.
Nem csak riesling
2016. június 7. 13:23
Továbbra is a rajnai rizling dominálja a német szőlőterületeket, de egyre többet telepítenek szürkebarátot, pinot blanc-t és sauvingon blanc-t is. A kékszőlő-telepítések aránya csökkent, a jövőt a friss számok alapján a fehérborokban látják a német borászok.
2016. május 25. 10:00
Nem jó, ha a tokaji borvidéken vannak települések, ahol gyakorlatilag minden van, míg máshol nincs semmi. A kormány szerint meg kell szüntetni ezt a fajta mozaikos fejlődést Hegyalján.
Cava
2016. május 24. 23:06
Bár a Henkell&Co még nem vette meg a Freixenet-t, a jelek afelé mutatnak, hogy ez hamarosan megtörténik. A katalán pezsgőóriás kifejezetten rossz passzban van. Egy új tulajdonosnak a komplett céget át kell majd szabnia, ha hatékonyan szeretné üzemeltetni és pénzt is látna belőle.
Tőzsdeinfók
2016. május 24. 19:56
A Zwack Unicum Nyrt-nek mind a bruttó árbevétele, mind az adózott eredménye 1,2 százalékkal csökkent a tavalyihoz képest. A minőségi és prémium szegmensekben növekedni tudtak és palackozójukat is korszerűsítették tavaly.
2016. május 23. 21:26
Több dolgot is bejelentettek hétfőn a magyar borvilágot illetően a Magyar Bormustra megnyitóján. Gál Péter nyárra ígért egy borstratégiát, a HNT a mértékletes borfogyasztást kezdi el népszerűsíteni, a Tesco pedig elviszi a fogyasztókhoz a borverseny legjobb borait.
2016. május 11. 13:00
Nagyszerű szurkolói csapat buzdítja a hazai versenyzőt, Széll Tamást a világ legrangosabb szakácsversenyén Budapesten. A Bocuse d'Or kontinensdöntőjének második, szerdai napján 10 ország séfjei mérik össze tudásukat.
Budapest
2016. május 9. 20:39
Kiválasztották az alapanyagokat az első versenyfeladathoz a Bocuse d'Or résztvevői hétfőn, ezzel megkezdődött a nemzetközi szakácsverseny európai döntőjének programja. Itt van minden, amit a versenyről tudni kell.
2016. május 5. 14:52
Három nap alatt 89 balaton-felvidéki pincét vizsgált át az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal. Csak kisebb, például jelölési, higiéniai hibákat találtak az ellenőrök.
Hoppáré
2016. április 19. 8:26
Vége a Győr-Moson-Sopron két híres élelmiszeripari cége közötti látványos együttműködésének: nem árulja tovább a kapuvári Cserpes Sajtműhely termékeit a Lipóti Pékség. Saját tejtermékekkel rukkolnak inkább ki, ezeket keddtől lehet kapni üzleteikben.
2016. február 19. 13:52
Az embargó ellenére Oroszországban még mindig számon tartják a magyar téliszalámit, a Törley-pezsgőt és a tokaji bort, mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter egy csütörtöki szakmai beszélgetésen.
Na super
2016. február 1. 13:01
Többségi tulajdonrészt szerzett a feketeerdei Monkey 47 prémium ginmárkában a Pernod Ricard francia bor- és szeszipari multi. A franciák hatalmas növekedést látnak a szuperprémium ginek piacán.
HR-rovat
2016. február 1. 9:24
Romsics László, a Törley Pezsgőpincészet eddigi főborásza lett a Csányi Pincészet új vezérigazgatója, értesült a Mandiner.bor. Romsics lapunknak arról beszélt: Villányba gyakorlatilag hazatér. A MW-tanulmányait befejező borász külföldön is ismertté tenné a Csányi-borokat.
Szomorú
2016. január 29. 16:07
A 444 hírszerkesztőjének Tokaj Európai kulturális fővárosi ambícióiról rögtön egy raklapnyi műanyagpalackos bor jutott eszébe. Holott Tokaj városa éppen ezek ellen vette fel nemrég a kesztyűt.
2023
2016. január 29. 15:25
2023-ban Magyarország egyik városa kaphatja meg ezt a rangos címet, Tokaj pedig gazdag kulturális-történelmi öröksége és hagyományai miatt esélyes lesz ezen a pályázaton, így indul is a címért.
Új! New! Neu!
2016. január 5. 15:01
Az idén véglegessé és publikussá válik a Tokaj Kereskedőház új arculata és neve, jelentette be Szappanos Péter, az állami tulajdonú borászat vezetője a Magyar Időknek adott interjújában. A cég mostantól leginkább a jó ár-érték arányú középszegmenst célozza meg a piacon, főleg kiskereskedelmi láncokon keresztül.
2015. december 28. 14:03
Élelmiszerbiztonsági és tartalmi szempontból megfeleltek az előírásoknak a pezsgők, amelyeket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal vizsgált, csak kisebb jelölési hiányosságok miatt kellett figyelmeztetnie a hatóságnak.
2015. december 20. 13:39
Tokaj város önkormányzata megelégelte, hogy PET-palackos bort árulnak a tokaji belváros utcáin. Egy önkormányzati rendelet rendezni próbálja a városképet: jövő évtől a város közterületein nem, csak az üzlethelyiségekben lehet kihelyezni a flakonos borokat.
2015. december 11. 16:47
Harminc üveg exkluzív, gyűjtői tételnek szánt pálinkát dob piacra idén a Márton és Lányai pálinkaház azzal a céllal, hogy mind beltartalomban, mind megjelenésben felvegyék a versenyt a világ legdrágább párlataival. A Crystallum előjegyzéssel 250 ezer forintba kerül.
Original tokaji
2015. október 13. 13:27
A Tokaj Kereskedőház Zrt. értékesítési megállapodást kötött a hazai vendéglátóhelyeket ellátó Veritas Borkereskedéssel, amelytől 15 százalékos árbevétel-növekedést remél a belföldi értékesítés területén. A Veritas a nemzet borászataként emlegeti az állami tulajdonú borászatot.
Jön a pénz
2015. szeptember 16. 15:21
A 2007-ben Kiss János által alapított, tíz hektáron gazdálkodó bodrogkisfaludi Breitenbach Pincészetbe fektetett be George Pataki, New York állam volt republikánus kormányzója, aki idén az amerikai elnökjelöltségért is elindult.
2015. szeptember 8. 10:28
A dél-balatoni Bujdosó Pincészetnél a tervek szerint október közepére fejezik be a szüretet. Az irsai olivért már leszedték, a tramini pedig akár töppedhet is idén.
Original
2015. szeptember 8. 8:01
Egy ezerötszáz forintos, csavarzáras tokaji cuvée lesz a Tokaj Kereskedőház legolcsóbb bora: a 2014-eseken már a Claessens International által készített, egyelőre átmeneti címke figyel. A boltok polcaira jövő héten kerülnek ki, addig is elmondunk mindent az árakról, a címkékről, a tervekről.
Waterlovers
2015. augusztus 13. 17:01
Csődeljárás indult a Szigetközi Friss Vizet gyártó, négy szigetközi önkormányzat tulajdonában álló Panta Aqua Zrt. ellen. Tavaly 230 millió forint, idén eddig 160 millió forint a veszteség. A számos boros rendezvényt szponzoráló víz márkaértéke a magas marketingkiadások ellenére nulla.
2015. július 27. 9:04
Már Chilében is kapható a Simpson-család sorozat fiktív söre, a Duff. Az Euronews híradója szerint a sört egy angol sörfőző mester alkotta meg, és a sorozat jogtulajdonosa, az amerikai Fox tévétársaság közreműködésével hozták forgalomba.
Új! New! Neu!
2015. július 25. 8:25
Találós kérdés. Mi az: üvegpalackos, műanyagkupakkal van zárva, van benne alkohol és a boltok hűtőpultjaiban található, de se nem sör, se nem pezsgő, pláne nem cider? És nem is ízesített alkoholos limonádé. A megoldás: palackozott fröccs, ami hamarosan Magyarországon is kapható lesz.
2015. július 13. 22:10
Negyedére-ötödére eshet vissza idén a 2011-eshez számokhoz képest a regisztrált olasz eredetű folyóbor-behozatal a NAV friss számai szerint. Június 1-ig 109 ezer hektoliter bor jött hazánkba Olaszországból, 2011-ben egy év alatt több, mint egymillió hektoliter.
Folyadékbevitel
2015. július 7. 15:17
Az utóbbi két nyáron szinte együtt mozgott a hőmérő higanyszála és a hazai sörfogyasztás. A Magyar Sörgyártók Szövetsége adatai szerint a 2013-as forró nyáron negyedéves szinten mintegy 7 százalékkal volt több a sörfogyasztás, mint a hűvösebb 2014-es nyári szezonban. Az eltérés 25 millió félliteres sör is lehet egy negyedév alatt.
2015. május 18. 9:14
A francia rendőrség vádjai szerint 2004 és 2014 között burgundiai, Loire-völgyi, Rhone-vidéki és dél-franciaországi borokkal házasította össze chablis-i borait a Maison Fromont birtok. A tulajdonost és a szállítmányozó céget is letartóztatták.
2015. május 18. 9:03
Húszmilliárd forintot kap 2020-ig a magyar borágazat, az új Vidékfejlesztési Programban a borászat versenyképességének javítása önálló jogcím lesz elkülönített keretösszeggel, így nem kell más élelmiszeripari ágazatokkal versenyeznie a forrásokért.
2015. május 12. 19:54
Három százalékkal, 1,08 milliárd lejre, vagyis 74,1 milliárd forintra csökkent tavaly a Heineken Románia árbevétele, közölte csütörtökön a vállalat. Az Igazi Csíki Sör elleni perük továbbra is tart.
2015. május 7. 12:52
A nagy számú Angliába kitelepült magyarra alapozva exportálna sört a Dreher. A cég vezetője a Magyar Nemzetnek a magyar sörfogyasztó aktuális preferenciáiról és egy 200 forintos sör költségeiről is beszélt.
2015. február 26. 19:34
Ismét kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben az Európai Bizottság csütörtökön, mert továbbra is úgy véli, hogy a házi pálinkafőzés jövedéki adójának szabályozása uniós jogot sért.
2015. február 4. 14:04
A borpiac csökkent, sörből viszont többet adtak el: ez volt a 2014-es év tanulsága Németországban. Hogy ez a focivébé miatt történt vagy sem, a következő évek eladási adatai alapján kiderül.
2015. január 30. 21:43
Gál Pétert, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának eddigi szakmai igazgatóját nevezte ki a miniszterelnök az eredetvédelemért felelős helyettes államtitkárnak.
Borra sör
2015. január 19. 18:56
A Heineken Romania szerint az általuk gyártott Ciuc premium piaci helyzetére kifejezetten káros az Igazi Csíki Sör néven kapható termék, amit egy székelyföldi vállalkozó készít. A per egy ideje folyik, a Heineken szerint az erdélyi táblabíróságok nem képesek részrehajlás nélkül ítélni.
2015. január 19. 18:26
Úgy tűnik, pont kerül az italnagykerek által fizetendő jövedéki biztosítás összege körüli ügy végére. L. Simon László törvénymódosítása értelmében a kormány nemhogy nem emeli, de még csökkenti is a cégek által befizetendő díjat. De csak jövő év elejéig.
2014. szeptember 1. 12:56
Magyar-kínai vegyes vállalat alakult barrique hordók gyártására: amennyire bizarrul hangzik ez leírva, annyira igaz a hír, körülbelül 12 milliárd forintos befektetésről van szó.
HU-SK
2014. február 13. 11:12
Elutasította csütörtökön a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság a magyar fellebbezést a »Tokaj« márkanév ügyében, kimondva azt: nem minősül megtámadhatónak a »Vinohradnícka oblast' Tokaj« szlovák név nyilvántartásba való bejegyzése.
2013
2014. február 7. 10:59
Mennyiségben mindenképpen jó évjárat volt a 2013-as. Másfélszer annyi szőlőt szüreteltek a hazai szőlőtermelők, mint 2012-ben. Tavaly több bort exportált az ország, mint amennyit behozott, és a borok kétharmada továbbra is fehérbor.
100 milliárd
2014. február 5. 9:50
33 milliárd forinttal támogatja a kormány Tokaj-Hegyalja fejlesztését, a beígért százmilliárd első ütemeként. Főként a helyi vállalkozásokat támogatnák, de lesz pénz életpályamodellre, tőkehiányos borászatok földhöz juttatására és a dűlőutak korszerűsítésére is.
2014. január 29. 18:13
A kormánynak az a célja, hogy 2014 és 2020 között körülbelül 100 milliárd forintot irányítson Tokaj-Hegyalja fejlesztésére. A pénzhez önkormányzatok, valamint az ott élő és gazdálkodó emberek juthatnak hozzá, jelentette be Lázár János Mádon.
Izsák
2014. január 28. 13:28
A Szovjetszkoje Igrisztoje pezsgők gyártója nem ért egyet azzal, hogy a GVH megbírságolta a céget. Külföldi technológia felhasználásával gyártott termékek esetében bevett gyakorlat, hogy a termék adott külföldi országhoz való kapcsolatát hangsúlyozzák, véli a cég. Kérdés, van-e egyáltalán olyan, hogy orosz pezsgőgyártás. A szakértő szerint nincs.
Pezsi
2014. január 27. 22:09
15 millió forintra büntette meg a GVH az izsáki Royalsekt Zrt-t. A cég hirdetései azt a hamis képet sugallják a Szovjetszkoje Igrisztoje nevű termékről, hogy az egy orosz pezsgő, miközben erről valójában szó sincs.
2014. január 15. 14:32
A Danubiana Kft. mintegy hárommillió euróval növelte árbevételét, adózott eredményét pedig megkétszerezte 2013-ban az előző évihez képest. A cég tavaly 120 ezer hektoliter bort értékesített, 90 százalékban exportpiacon.
2013. október 21. 12:38
Többségi tulajdonossá vált a Rézangyal a Békési Pálinka Zrt-ben. A Rézangyal célja a két vállalat erőforrásainak optimalizálása. A Békési Pálinkáé az ország egyik legnagyobb irányított cefréző- és főzőkapacitása.
2013. október 18. 12:06
„Még nem tudja azt a minőséget produkálni a Tokaj Kereskedőház, amely szimbolikus jelentőségű lehetne az egész borvidéknek” – mondta el Lázár János, Miniszterelnökséget vezető államtitkár. Ezért van szükség az állami cég fejlesztésére.
2013. szeptember 25. 21:17
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő másfél milliárd forinttal megemelte a Tokaj Kereskedőház törzstőkéjét, ebből az állami cég modernizálási programjának első ütemét fedeznék. A cég vezérigazgatója úgy számol: október közepén kezdik a nagyszüretet.

összesen: 101 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 következő utolsó