szüret

2016. október 31. 11:49
Szép, egészséges szőlőt tudtunk idén feldolgozni, a legtöbb tétel már ki is erjedt, arányos borok lesznek a 2016-osok.
2016. október 25. 16:38
A furcsa, időnként szeszélyes és küzdelmes év után kitűnő paramétereket mutató borok születtek. Az új borok most fantasztikus szín intenzitást, elképesztő illatokat, és nagyon magas beltartalmat mutatnak.
2016. október 21. 12:27
Szokás szerint a korai aszúbogyókat nem szedtük, így várhatóan az aszúszüret kezdete november 2-a lesz, vagy még később.
2016. október 6. 9:51
Szamosvölgyi Péter szerint az is nemmel szavazott volna a kvótanépszavazáson, aki otthon maradt. Csakhogy le kellett volna zuhanyoznia, kiöltöznie, és az egész napos szüreti munka után ezt sokan nem akarták már bevállalni.
2016. szeptember 23. 12:21
A sopronkőhidai börtön jó magaviseletű rabjaival pótolja a hiányzó idénymunkásokat Törtl József borász.
2016. szeptember 21. 15:49
Ugyan a szokásosnál kicsit később, de Mérész Sándor főborászunk vezetésével nálunk is megkezdődött a szüret.
2016. augusztus 26. 15:42
A Törley Pezsgőpincészet a héten kezdte el szedni Etyeken az irsai olivért. Videójukban azt is megmutatják, hogyan.
2016. augusztus 23. 11:57
Bár eredetileg napokkal augusztus 20-a előtt tervezték, végül 23-án, kedden gurult be az első láda irsai olivér a dél-balatoni Bujdosó Pincészet feldolgozójába.
2016. augusztus 17. 12:18
A muskotály egyelőre szép. Sajnos, ahol jeget kapott az ültetvény, ott fakórothadást és ecetes rothadást is megfigyeltünk. A tömör fürtöknél nem ritka a botritiszes rothadás. Még pár hét száraz idő kellene a jó szürethez.
2016. augusztus 9. 13:38
Az idei szőlőtermés az eddigi becslések szerint nem éri el az átlagost, közölte a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke. A Földművelésügyi Minisztérium várja minden olyan gazda jelentkezését, akinek a jég miatt 30 százalék fölött csökkent a terméshozama.
Dél-Balaton
2016. augusztus 9. 12:28
A Bujdosó Pincészet a napokban végezte el az irsai olivér próbaszüretét, hogy meghatározhassa a szüret időpontját. A dél-balatoniak ezalapján úgy kalkulálnak, hogy augusztus 18-án már szüretelhetik a népszerű szőlőfajtát.
14-es mustfok
2016. augusztus 7. 9:32
Tizennégyes mustfokkal kezdte el szedni a dél-balatoni csabagyöngyét a Varga Pincészet, hogy szokása szerint szeptember elejére újborként már forgalomba is hozhassa. Vargáék szerint az idei növényvédelmi szempontból nem éppen egy ideális évjárat.
2016. július 12. 13:08
Szakvéleményt kértek tőlem egy-két éve arról, menyibe kerül valójában 1 kiló olaszrizling szőlő. A válasszal nem jutottak messzire. Attól függ.
2016. május 25. 9:10
Évjárattól függően, ez 3-8-szori szüretet jelent egyetlen ültetvényen. Ezért volt nekünk tavaly három hektárról 23 szüreti napunk.
2016. február 15. 8:02
A jól megválasztott szüreti időpont segített az évjáratból a lehető legtöbbet kihozni, így az alapanyag ugyan elmarad a kitűnő 2013-as év szőlőitől, de egyértelműen jó minőségű borokat várhatunk.
2015. december 10. 20:13
Újhordóért kiáltanak a szelektált alapanyagaink, és összességében elégedettek lehetünk az idei évjárattal – írta a Mandiner.bornak küldött szüreti beszámolójában Bodri István, a szekszárdi Bodri Pincészet vezetője. Az őszi esőket egyedül a prémium cabernet sauvignon bírta nehezen.
2015. október 30. 14:32
Őszinte sajnálkozással néztem a sárba beragadó traktorokat, szó szerint térdig elmerülő szüreti munkásokat, akik próbálták menteni a termésüket – írta szüreti beszámolójában a gyöngyöspatai borász, Losonci Bálint, aki klasszikus stílusú, elegáns, aromagazdag borokat vár 2015-től.
2015. október 21. 19:08
Rendkívül illatosak, zamatosak az idei borok és szépen hozzák a termőhelyi adottságokat. Idén a dűlős, száraz furmintokra fektettem a hangsúlyt és ehhez tökéletesen érett és egészséges termést sikerült betakarítani – írta a Mandiner.bornak küldött szüreti beszámolójában Bihari Ákos, a mádi Ferdinánd pincészet borásza.
2015. október 20. 19:39
Ahol birodalmi rohamosztagosok szedik a szőlőt, és az erjesztőpincében sem éppen átlagosak a körülmények: a mémügyekben igencsak jártas kaliforniai Jordan Szőlőbirtok és Borászat csapata dalban mondja el és mutatja be, hogy mennyire piszkos munka lehet a szüret.
2015. október 20. 15:04
Ha valaki megkérdezi, hogy milyen volt a 2015-ös évjárat aszúkészítés szempontjából, akkor annak mondhatjuk, hogy túl sok nem volt, de akik vállalták a kockázatot, azok szép, gazdag tételekkel öregbíthetik a borvidék hírnevét. Interjú.
2015. október 17. 13:30
A 2012-es évhez képest egy sokkal forróbb, szárazabb nyarat tudhatunk magunk mögött. A meleg hatására kevesebb növényvédelemre és kapálásra volt szükség, egészséges fürtöket szüreteltünk – írta a Mandiner.bornak küldött szüreti beszámolójában Zsirai Kata, a három borvidéken is dolgozó Zsirai pincészet borásza.
2015. október 12. 10:07
A különleges, aszályos évjárat nagyon korai kezdést hozott szüretkor. A szeptember végi és október elejei esők szép aszútermést ígérnek – írta a Mandiner.bornak küldött szüreti beszámolójában a Tokaj-Hétszőlő borásza.
2015. október 7. 18:11
Aki odafigyelt az esőzések idején a növényvédelemre, és a csonkázásnál vastag lombfalat hagyott, az kiemelkedő minőségű borokat tudott készíteni – írta a Mandiner.bor-nak küldött szüreti beszámolójában Frittmann János.
2015. szeptember 27. 20:44
Már ha van. Márpedig idén volt, kettő is, és mind a kettő nagyon jó eredménnyel zárult, úgyhogy most velem madarat lehet fogatni.
2015. szeptember 10. 11:15
Ősszel is rengeteg programmal vár a Balaton: beindul a szüret, várhatóan 150-200 vitorlás versenyez a Laser Európa Kupán, de a kéthelyi szőlődűlők között is lehet futni, vagy kutyákkal szörfözni Fűzfőn.
2015. június 26. 15:04
Itt szüret van, itt zúg a traktor, azt ugatja és morogja a kutya, itt a metszőollók metszenek, a daráló darál, a nagymamám is darál, a szüretelő vendégek vendégeskednek, az anyukám cseveg, a nagyapám mindenkinél hangosabban hallgat.
2014. október 17. 16:49
Augusztus legvégéig bizakodó voltam, hiszen csak a lisztharmat miatt volt a helyzet kissé súlyosabb, mint 2010-ben – írta a Mandinernek szüreti beszámolójában Bakó Ambrus, aki szerint kis mennyiségben nagyon szép borok is készülhetnek, de az idei termés csak a megszokott 25-30 százaléka.
2014. október 2. 15:15
Idén 50 éves a turán története, ami természetesen Egerből indult világkörüli útjára. Mi pedig büszkén és hálával gondolunk azokra, akik megteremtették az alapokat a mi munkánkhoz.
2014. szeptember 22. 9:45
Robbannak a bogyók, pánikszüret kezdődött Egerben Simon József borász szerint. A korai és a középérésű fajtákat szüretelik az egri borvidéken, átlagosan 19-es mustfokkal.
2014. február 11. 10:46
A Föld déli féltekén már megkezdődött a 2014-es szüret. A dél-afrikai Stellenboschban már készülnek az első borok. Itt nincs semmi kézműveskedés.
2013. december 4. 17:59
Az ősz minden színe megelevenedik Dieter Assmann rövid videójában, melyben a Fertő-tó osztrák, Ruszt felőli oldalát mutatja be szüret idején.
2013. november 18. 12:26
Akár kézzel, akár traktorral, akár vödörbe, akár konténerbe, egy közös minden rheinhesseni borászban van: szüretelni márpedig kell. A németországi, a Rajnától délre található borvidék közös kisfilmje bemutatja, hogyan zajlott a szüret a számukra nehézkes 2013-as évben.
2013. október 4. 18:37
Ma az egyik legjobb adottságú soproni dűlőként tartják számon a Fertőrákos és Balf között található Spern Steinert. Hogy ezt 1934-ben is így gondolták-e, azt csak sejthetjük, az azonban biztos, hogy a szüret már akkor is jó móka volt. Az archív videóhoz Dr. Friedrich Károly és András Soproni szimfónia című darabját hallgathatják.
2013. szeptember 5. 12:10
A faágyú legendája című zenés darabbal kezdődik meg a tihanyi szüret csütörtökön, a négy napon át tartó rendezvényt a zenés és szórakoztató műsorok mellett huszárfelvonulás és bál is színesíti. Az eseményen fellépnek az alsóörsi Snétberger Zenei Tehetség Központ diákjai, műsorukat csütörtökön a Pisky-sétányon lehet majd hallgatni.
2013. augusztus 10. 9:41
A kezdőlépést mint minden évben, most is a Varga Pincészet tette meg: augusztus első hetében elkezdték szüretelni az év első borának alapanyagát, a dél-balatoni csabagyöngyét. Szeptember második hetében már kapható lesz az újbor.
2013. július 24. 10:00
A júniusi hűvös időjárás nem kedvezett a szőlővirágzásnak, ezért jelentős terméscsökkenést vár a Bujdosó pincészet a Balaton déli partján. A szüretet is később kezdik, mint tavaly.
2013. július 16. 11:15
Közepes szőlőtermést várnak a felvidéki borászok a 2013-as szürettől. A minőségről még nem mernek beszélni, hiszen az nagy mértékben függ az időjárástól. Remélik, nem ismétlődik meg a 2010-es év.
2013. március 21. 7:41
Három héttel korábban szüretelte a Fuxlinak való kékfrankost és kadarkát Németh János tavaly, mint 2011-ben. A szekszárdi sillert ebben az évjáratban ez a két fajta mutatja be a legjobban, véli a borász, aki a 2012-es Fuxlik premierjén adott videóinterjút a Mandiner.bornak.
2013. március 12. 10:06
Hamarosan a boltok és az éttermek polcaira kerül a 2012-es Mád-furmint. A mádi őstermelőktől szigorú kritériumok alapján felvásárolt szőlőből készülő borról a Szent Tamás Pincészet vezetőjét, ifj. Szepsy Istvánt kérdeztük.
2013. március 2. 11:35
Csak kristálytiszta pincében készülhet jó bor, tiszta eszközökkel. Csak veszíthetnénk vele, ha lazítanánk.
2012. december 10. 14:43
Gere Attila pincészete hangulatos videóban foglalta össze az évet. Minden benne van: az évközbeni munkálatok, a traktor magabiztossága, a szüretelők odafigyelése, a feldolgozásra siető szőlők bogyói, a préselés, a hordóban érlelődő borok, a címkézés - ilyenek egy olajozottan működő birtok mindennapjai.
2012. november 5. 9:47
Ilyen szép sárgamuskotály ritkán van, mint idén. Illatát és zamatanyagát az ilyen években lehet a legszebben kihozni.
2012. október 29. 12:49
Ugye milyen rossz, ha nem fér be az autó és az utánfutó a szőlősorok közé? Mennyi cipekedés van így? Ne aggódjon, erre is van megoldás egyenesen Bad Dürkheimből, és nem is olyan új: a szőlővel teli ládákat lóval is el lehet vinni a présig.
2012. október 28. 14:16
Sajtóközleményben számol be idei évéről a badacsonyörsi Varga pincészet. Úgy számolnak, hogy a szokásos 3–3,5 millió hektoliter helyett 1,2–1,5 millió lehet az idei évi bortermés. Az ágazat idei veszteségét 60 milliárd forintra teszik a terméskiesés miatt.
2012. október 26. 14:23
105 ezer mázsa szőlőt kötött le idén a Tokaj Kereskedőház, ám ebből csak 70 ezer mázsa érkezett be – a cég ezt a nyár végi szárazságnak tudja be.
2012. október 26. 9:40
A kőszegi Kampits családi pince is leszüretelte, amit le kell. Harmonika, konténer, 19-es mustfok, erjedő must!
2012. október 21. 11:05
Gépi szüret és reduktív technológia – Laczkó Gábor, a Törley Pezsgőpincészethez tartozó Szent István Korona-borcsalád megalkotója ebben a videóban azt mutatja be, milyen munkák állnak egy palack bor mögött.
2012. október 20. 16:37
Kevesebb volt a termés idén, szárazabb volt az év, a szőlők pedig hallatlanul egészségesek voltak. A másodterméseket ledobáltuk, a főterméseket pedig nem kellett válogatni.
2012. október 11. 16:11
Itt van az ősz, itt vannak a seregélyek, akik egy év munkáját tehetik tönkre pár perc alatt a szőlőben. Az Index cikkéből kiderül: a csúcsidőszakban az északról érkező seregélyekkel 6-8 milliót is elérhet a számuk itthon. Többféleképpen is lehet védekezni ellenük, de teljesen biztos védelmet még a Raschel-háló sem nyújt, a sólyom pedig csak két órán át bírja az őrködést.
2012. október 9. 11:33
A lényeg, hogy érzem, tanulnom és tapasztalnom kell, mégpedig sokat. Persze nem mindegy, mit és hol.
2012. október 9. 9:54
A must- és borkészítés fortélyait elevenítik fel szombaton Zalaegerszegen a Göcseji Falumúzeumban, ráadásul megkóstolhatjuk a legkülönfélébb zalai paraszti ételeket, kemencében sült lángosokat is.
2012. október 8. 10:36
Idén a Tokaj-Hétszőlő lett Magyarország legszebb szőlőbirtoka. A cég képviselői szombaton a tokaj-hegyaljai szüreti fesztiválon vehették át az elismeréssel járó oklevelet.
2012. október 6. 19:46
Felvételünkön azt mutatjuk be, hogyan kerül a tállyai Bártfi-dűlő furmintja a fahordóba erjedni – ha eddig nem tudta, hogyan megy az ilyen, most már tudja!
2012. október 6. 19:40
Nem mindennapi balesetet szenvedett egy francia raliversenyen egy norvég autóversenyző: egy gyors balkanyarban lesodródott az útról, egyenesen ment tovább, be a szőlősbe. Letarolt több sor szőlőt, majd ütközött egy villanypóznával. Személyi sérülés nem történt.
2012. október 3. 11:31
Két kóstolóval is jelentkeznek szombaton a Tokaji Borászok Asztaltársaságának tagjai: hat borászat a Tokaji Múzeum kertjében tart sárgamuskotály-bemutatót, míg a Dobogó Pincében a házigazdák mellett a Balassa Bor és a Gizella Pince mutatkozik be furmintokkal és hárslevelűkkel a Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok keretében.
2012. október 2. 23:43
A munka gyümölcse Szilágyi Lászlóé, a borbár pedig az exkluzivitás érdekében adta a tokajis palackot, az üvegdugót, a címkét, no meg a marketinget.
2012. október 2. 15:56
Már a szüret után két héttel látni, hogy az aszályos idő ellenére csodálatos évjárat lesz a 2012-es – mondta a Somogy TV-nek Konyári János. A borász szerint a 2012-es cabernet franc annyira fantasztikus, hogy olyat ő még nem is látott.
2012. október 2. 15:45
Ha a szüret hátralévő részében felváltva jönnek az esős és a napsütéses napok, akkor várható valamennyi aszúképződés Tokaj-Hegyalján, de erősen úgy tűnik: nagy aszús évként egész biztosan nem emlegetjük majd a 2012-es évjáratot.
2012. szeptember 27. 10:34
Eger számára az ott készült bor nagy ajándék, egy kitörési pont – mondta Nyitrai Zsolt az Egri Szüreti Napok kapcsán. Újdonság volt idén a fesztiválon, hogy nemcsak szépasszonyvölgyi borokat lehetett kóstolni, hanem a helyiek vendégül láttak más pincészeteket is.
2012. szeptember 25. 17:39
A savak állnak, mint a cövek.
2012. szeptember 24. 8:34
Veszprém megye négy történelmi borvidékén jó minőségű, de kevesebb szőlő termett idén. A termésátlagok mindenhol elmaradnak a tavalyitól: az elmúlt két aszályos év megviselte a szőlőtőkéket, a gazdák 10-25 százalékos terméskiesést szenvedtek el.
2012. szeptember 22. 22:01
Az aszály miatt a Balaton-felvidéken is korábban volt a szüret. Az Index a Káli Kövek borászathoz látogatott el megnézni, hogyan készül a köveskáli olaszrizling. Refraktométeres mustfokolás, bogyózás, préselés, mustkóstolás – minden van a videóban!
2012. szeptember 20. 10:55
Kevesebb, de jobb minőségű szőlőtermés várható idén a pannonhalmi borvidéken.
2012. szeptember 15. 9:44
Szüret, csömöszölés, erjesztés, érlelés – így zajlik az élet ősszel a Magyar Nemzet videójában az etyek-budai borvidéken található Hernyák birtokon. A pince újgenerációs borásza, Hernyák Tamás szerint most jön el az az idő, amikor a magyar bor igazán meg tudja magát mutatni külföldön.
2012. szeptember 13. 11:43
A bor és a kultúra kapcsolatának jegyében rendezik meg Magyarország legnagyobb történelmi borvidékének, a jellemzően fehérbort termelő Mátrai borvidéknek a szüreti ünnepét szeptember 14. és 16. között Gyöngyösön.
2012. szeptember 12. 11:40
Taschner István hegybíró közlése szerint mennyiségre és minőségre is jónak ítélik az idei szőlőtermést a soproni borvidék gazdái. Ezen a borvidéken nem az aszály, hanem a nyáron érkezett jég sújtotta a termést.
2012. szeptember 11. 7:10
A szárazság és a nagy meleg Tokajban is megteszi hatását: a napokban már a muskotályos fajtákat szüretelik. Látszik az esőhiány: könnyűek a fürtök, Tolcsvától lefelé pedig jobban érződik a szárazság. Ha marad a mostani időjárás, szeptember végére véget érhet a szüret a borvidéken, hangzott el a Zemplén TV összefoglalójában.
2012. szeptember 11. 6:50
Szeptember 8-9-e között leszedtem a muskotály háromnegyedét (kb. 20 hl), ebből száraz- és habzóbor készül.
2012. szeptember 10. 14:58
Kevés, de kiváló minőségű szőlő termett az idén az egri borvidéken; a száraz-meleg időjárás miatt a szokásos szeptember közepéhez képest itt is mintegy két héttel korábban kezdődött a szüret. A szőlőt leginkább alföldiek veszik.
2012. szeptember 6. 19:25
Húsz-harminc százalékkal terem kevesebb szőlő az aszály miatt a szekszárdi borvidéken, ahol már egy-egy kései érésű fajta szüretelése is megkezdődött. A történelmi borvidék borászai a korai fehér fajtákat és a rozéborok alapanyagait kivétel nélkül leszüretelték, és több helyen megkezdték a kadarka, a merlot, a kékfrankos, a zweigelt szedését is.
2012. szeptember 6. 14:24
Ezen a hétvégén Szentendrén 23 neves hazai családi pincészet borai mellé málékásás káposztát és lepcsánkát is kínálnak. Az érdeklődőket szüreti bál és hagyományos szőlőtaposás is várja a Skanzenban.
2012. szeptember 4. 8:56
Téli fagy, tavaszi fagy, jégverés, aszály: a villányi-siklósi borvidéken szinte minden rossz megtörtént a szőlővel, ami csak előfordulhat. A Pátria TV által megkérdezett szakemberek 30 százalékos súlyveszteséggel, sav-alkohol problémákkal, kevesebb mennyiséggel, de jobb minőséggel számolnak.
2012. augusztus 31. 14:38
Bár a Varga pincészet már augusztus elején leszedte a csabagyöngyéjét, a szüret csak most kezdődik el úgy igazán. Szekszárdon és Villányban rozénak és vörösbornak valót szednek, Tokaj-Hegyalján a korai érésű fajtákat szüretelik.
2012. augusztus 30. 12:02
A sauvignon blanc nagyon szép lett, azóta már erjed is, kíváncsian várjuk, mivé alakul.
2012. augusztus 30. 11:58
Komoly gondot jelentenek Tokaj-Hegyalján a többnyire az Alföldről érkező szőlőfelvásárlók. Ők többnyire a szokásosnál korábban szedett szőlőt vagy annak mustját viszik el, és készítenek belőle esetenként alacsony minőségű bort vagy pezsgőt.
2012. augusztus 29. 9:17
Huszadik alkalommal invitálják a nagyközönséget a Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok augusztus 31-től szeptember 2-ig tartó rendezvényére, ahol minden eddiginél hosszabb Borutca nyílik a Duna Borrégió legkiválóbb pincészeteinek részvételével.
2012. augusztus 28. 22:47
Elkezdődött a szüret. Országszerte szinte mindenhol van már szednivaló szőlőfajta, a szerencsésebb helyeken bort is készítenek belőle. Az Origo videójában pezsgőnek való félérett irsai olivért szednek, mert csak savra és aromára mennek, a cukrot meg majd valahogyan pótolják.
2012. augusztus 26. 9:30
Ráspi után Köpcös a bizonyíték arra, hogy jó bor az értő ember kezében bárhol készíthető.
2012. augusztus 26. 8:01
Kint a szőlőben dől el, milyen lesz a bor minősége, a feldolgozáskor már csak abból lehet válogatni, ami ott termett. A Gere borászatnál válogatóasztal és pneumatikus prés is segíti a munkákat. Szüretelik a kékfrankost.
2012. augusztus 18. 9:01
A négy napig tartó, 36. Boglári Szüreti Fesztivál idén is színes és ingyenes programkavalkáddal, köztük koncertekkel, szüreti felvonulással és az ország második legnagyobb tűzijátékával várja az érdeklődőket.
2012. augusztus 7. 10:44
A dél-balatoni Csabagyöngyével kezdődött a szüret Európában. A hungarikumnak számító szőlőfajtából az országban egyedül ezen a borvidéken termelnek jelentős mennyiséget.
2012. augusztus 6. 14:45
Európában elsőként a dél-balatoni Csabagyöngyével kezdődött a szüret; az északi félteke első újbora szeptemberre már a boltokba kerülhet. Varga Bálint, a Varga Pincészet tulajdonos-ügyvezetője idén 80, jövőre 140 mázsa termésre számít hektáronként.
2012. március 12. 19:43
Mádon jellemzően az utolsók között fejezem be a szüretet.
2012. március 10. 4:17
Az Exploring the Vine sorozat három fiatal dél-afrikai borász munkáját mutatja be. Metszés, szüret, borkészítés, tűzoltás, mulatság.
2012. március 6. 10:04
A biodinamikus gazdálkodásra átállt Franz Weninger az osztrák horitschoni Dürrau-dűlőben októberben szüretelte kékfrankosát. A német nyelvű videóban a borász a 2011-es évjáratról, a kékfrankosról, a biodinamikus gazdálkodásról és még nagyon sok mindenről mesél.
2012. február 12. 12:37
Szüret a behavazott szőlőben.
Erre vártunk
2012. február 10. 14:28
Túl vannak már a fejtéseken a borászok, és az eddigi hordó- illetve tartályminták alapján kiváló évjáratnak tartják 2011-et a tolnai és a szekszárdi borvidéken. A szekszárdi borászok átlagosan 5-6 százalékkal emelik áraikat.

összesen: 87 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 következő utolsó