szüret 2013

2014. szeptember 23. 8:00
Megpróbáljuk kihozni a maximumot az évjáratból, de már tudjuk, hogy 2014 nem a borairól lesz emlékezetes, írta a Mandinernek küldött szüreti értékelésében Jásdi István csopaki borász, aki szerint a 2013-as borokra kell igazán büszkének lenni.
2013
2014. február 7. 10:59
Mennyiségben mindenképpen jó évjárat volt a 2013-as. Másfélszer annyi szőlőt szüreteltek a hazai szőlőtermelők, mint 2012-ben. Tavaly több bort exportált az ország, mint amennyit behozott, és a borok kétharmada továbbra is fehérbor.
-8 fok
2014. február 3. 10:01
Megtört a jég a Badacsonyon: négy év után először sikerült jégbornak való szőlőt szüretelnie a Varga Pincészetnek. Január végén szedték le a termést harminc és feles mustfokkal. Tízezer palack készül majd belőle.
2013. december 19. 10:32
Még nem tudhatjuk, hogy a borok milyenek lesznek, de a szőlő minősége kiemelkedő volt.
2013. december 14. 14:02
A mennyiségre és a minőségre sincs panaszuk a dél-balatoni borászoknak, ám az idei vörösborok, ahogy Bujdosó Ferenc balatonlellei borász fogalmazott a Somogy TV-nek, kicsit karcsúbbra sikerültek.
2013. december 4. 17:30
Milyen volt a 2013-as szüret és milyen borokra számíthatunk az új évjáratban? A tállyai Homoky Pincészettől Homoky Dorottya értékelte az évet a Mandiner.bornak.
2013. november 29. 20:01
Milyen volt a 2013-as szüret és milyen borokra számíthatunk az új évjáratban? A Mandiner.bor több hazai borász mellett az osztrák Domäne Wachau szüreti értékelését is megosztja az olvasóval.
2013. november 28. 12:48
Milyen volt a 2013-as szüret és milyen borokra számíthatunk az új évjáratban? A Mandiner.bor több hazai borászt is megkérdezett a témáról, most a Tokaj Hétszőlő szőlész-borász vezetője, Makai Gergely írta le a gondolatait a 2013-as évről és az új tokaji rendtartásról.
2013. november 26. 8:25
Milyen volt a 2013-as szüret és milyen borokra számíthatunk az új évjáratban? A Mandiner.bor több hazai borászt is megkérdezett a témáról, ezúttal Nagy László, a badacsonyi borvidéken tevékenykedő Sabar Borház borásza osztotta meg velünk tapasztalatait.
Nehéz évjárat
2013. november 21. 12:47
Lassan Ausztriában is véget ér a 2013-as szüret. Idén a borászokat trükkös feladatok elé állította az időjárás, aminek köszönhetően hét százalékkal csökkent a termés. A szőlő minősége kielégítő volt ebben az évjáratban Ausztriában, amiből úgy tűnik, hogy jól iható, gyümölcsös borok fognak készülni.
2013. november 18. 12:26
Akár kézzel, akár traktorral, akár vödörbe, akár konténerbe, egy közös minden rheinhesseni borászban van: szüretelni márpedig kell. A németországi, a Rajnától délre található borvidék közös kisfilmje bemutatja, hogyan zajlott a szüret a számukra nehézkes 2013-as évben.
2013. november 15. 11:35
A Tokaj Kereskedőház a tolcsvai Szentvér-dűlőben még a szőlőtőkéken tartja a hárslevelűt. A szőlőszemek már szépen töppednek.
2013. november 3. 9:43
Ebben a videóban minden benne van egy igazán jó aszús évjáratból. Szemenként, kézzel válogatják ki az aszúsodott szőlőfürtökből az aszúszemeket a Tokaj Kereskedőház Szarvas-dűlőben készült videójában.
2013. november 1. 12:55
„Az évjáratról csak akkor, ha már lenn van a pincében.” – Édesapám szavajárására hallgatva most, hogy minden szőlőnket leszüreteltük, megnyílt az alkalom egy rövid összefoglalóra, a 2013-as szüretről.
2013. október 31. 13:23
Nincs két egyforma év, nincs két egyforma évjárat. 2013 „hullámvasút” év volt, végletes időjárású időszakok követték egymást.
2013. október 25. 10:20
Milyen volt 2013 a szőlőben, milyen borokra számíthatunk az új évjáratban? A Mandiner.bor több hazai borászt is megkérdezett a témáról, a szüret folyamán reméljük, minden kiderül válaszaikból. Ezúttal a badacsonyi Laposa Bence válaszolt lapunknak.
2013. október 24. 19:15
A mádi Kővágó-dűlőről töltött fel egy videót a Tokaj Kereskedőház. A felvételek október végén készültek, még szüret előtt. Az állami tulajdonú borászat arra vár, hogy megfelelő minőségű és mennyiségű aszúszem álljon rendelkezésre a szüret idején.
2013. október 24. 18:19
Milyen volt 2013 a szőlőben, milyen borokra számíthatunk az új évjáratban? A Mandiner.bor több hazai borászt is megkérdezett a témáról, a szüret folyamán reméljük, minden kiderül válaszaikból. Ezúttal a tokaji Demeter Zoltán válaszolt lapunknak.
2013. október 22. 16:49
Milyen volt 2013 a szőlőben, milyen borokra számíthatunk az új évjáratban? A Mandiner.bor több hazai borászt is megkérdezett a témáról, a szüret folyamán reméljük, minden kiderül válaszaikból. Ezúttal Gere Andrea, a villányi Gere Attila Pincészet munkatársa válaszolt lapunknak.
2013. október 19. 8:20
Milyen volt 2013 a szőlőben, milyen borokra számíthatunk az új évjáratban? A Mandiner.bor több hazai borászt is megkérdezett a témáról, a szüret folyamán reméljük, minden kiderül válaszaikból. Ezúttal Mérész Sándor, az Etyeki Kúria főborásza válaszolt.
2013. október 18. 12:19
Mennyiségre jó, minőségében a korábbi évekétől elmarad az idei termés a soproni borvidéken. A szőlő felvásárlási ára emelkedett a magas keresletnek köszönhetően, mondta el az MTI-nek Taschner István hegyközségi elnök.
2013. október 16. 11:25
Milyen volt 2013 a szőlőben, milyen borokra számíthatunk az új évjáratban? A Mandiner.bor több hazai borászt is megkérdezett a témáról, a szüret folyamán reméljük, minden kiderül válaszaikból. Ezúttal Liptai Zsolt, a Pannonhalmi Apátsági Pincészet borásza és ügyvezető igazgatója válaszolt.
2013. október 15. 8:50
Egy német borász gyakorlatilag ismeretterjesztő sorozatot forgatott arról, hogyan fejlődnek rizlingtőkéi a 2013-as évjáratban a Mosel folyó partján. Kövesse végig metszéstől szüretig a szőlő életét!
2013. október 15. 8:30
Milyen volt 2013 a szőlőben, milyen borokra számíthatunk az új évjáratban? A Mandiner.bor több hazai borászt is megkérdezett a témáról, a szüret folyamán reméljük, minden kiderül válaszaikból. Ezúttal a Mád után Tállya dűlőit is faggató Szepsy István tokaji borászt kérdeztük.
2013. október 14. 10:20
Milyen volt 2013 a szőlőben, milyen borokra számíthatunk az új évjáratban? A Mandiner.bor több hazai borászt is megkérdezett a témáról, a szüret folyamán reméljük, minden kiderül válaszaikból. Ezúttal Csetvei Krisztina móri borász válaszolt.
2013. október 13. 10:41
Azt hiszem, életem első száraz szamorodni bora készül a pincémben. Amikor csak erre gondolok, vigyorognom kell.
2013. október 12. 11:27
A megújuló Tokaj Kereskedőház felfedezte az internetben rejlő lehetőségeket! A cég rövid YouTube-videóban mutatja be a sárgamuskotály szüretét. Persze ahogyan a borászati technológiában, úgy videóikban is újfajta megközelítésmódot alkalmaz a cég: nem mozgóképben, hanem mozgó képekben meséli el a sztorit az állami borászat.
2013. október 1. 15:42
Rendbe tettük a pincét, és az összes felszerelést. Talán lesz értelme leszüretelni a szőlőt.
2013. szeptember 29. 9:15
Ha így halad tovább, hatalmas évjárat elé nézünk Tokaj-Hegyalján.
2013. szeptember 25. 21:17
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő másfél milliárd forinttal megemelte a Tokaj Kereskedőház törzstőkéjét, ebből az állami cég modernizálási programjának első ütemét fedeznék. A cég vezérigazgatója úgy számol: október közepén kezdik a nagyszüretet.
2013. szeptember 19. 7:14
Van már olyan kétkilónyi 2013-as aszúszemünk. Aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli. Mivel már negyedik éve nincs komolyabb aszús év a borvidéken, ebben bízom.
2013. szeptember 18. 7:15
Milyen volt 2013 a szőlőben, milyen borokra számíthatunk az új évjáratban? A Mandiner.bor több hazai borászt is megkérdezett a témáról, a szüret folyamán reméljük, minden kiderül válaszaikból. Ezúttal a szekszárdi Bősz Adrián válaszolt lapunknak.
2013. szeptember 16. 7:15
Bár Vaskeresztesen a termés nagy részét elverte a jég, Kőszegen jó évre számítanak a borászok. A soproni borvidék ezen részén csapadékot már nem, jó időt és napsütést viszont nagyon várnak. A szüreti munkálatokat napokon belül kezdik, derül ki a Szombathelyi TV tudósításából.
2013. szeptember 16. 7:14
Milyen volt 2013 a szőlőben, milyen borokra számíthatunk az új évjáratban? A Mandiner.bor több hazai borászt is megkérdezett a témáról, a szüret folyamán reméljük, minden kiderül válaszaikból. Ezúttal Légli Géza, a dél–balatoni Kislaki Bormanufaktúra borásza és tulajdonosa válaszolt kérdéseinkre.
2013. szeptember 15. 10:35
Jó évjáratnak mondható eddig 2013, ám a jóság viszonylagos, véli Koch Csaba hajós-bajai borász. A nagy szárazság a borotai ültetvényeket kevésbé károsította, mint az ország többi részén lévő területeket. A korai érésű szőlőfajták, mint az irsai olivér, a cserszegi fűszeres és a rozénak szüretelt kékszőlők kiválónak tűnnek a borász szerint, a későbbi fajták sorsa viszont erősen kérdéses, hiszen az időjárástól függ.
2013. szeptember 15. 10:26
Tegnap körbekóstoltam a szőlőket, és a helyzet rosszabb, mint egy hete volt. A borult, esős időben az érés leállt, és a bogyók tartalma felhígult.
2013. szeptember 12. 14:28
A szeles időjárás ellenére is sokan látogattak ki borfesztiválozni a budai várba. A Mandiner.bor is így tett: megkóstoltuk a Varga Pincészet 2013-as csabagyöngye újborát, valamint tokaji borászokat kérdeztünk arról, lesz-e aszú idén.
2013. szeptember 10. 19:20
Milyen volt 2013 a szőlőben, milyen borokra számíthatunk az új évjáratban? A Mandiner.bor több hazai borászt is megkérdezett a témáról, a szüret folyamán reméljük, minden kiderül válaszaikból. Ezúttal Varga Péter, a badacsonyörsi Varga Pincészet tulajdonosa válaszolt lapunknak.
2013. szeptember 8. 12:27
Milyen volt 2013 a szőlőben, milyen borokra számíthatunk az új évjáratban? A Mandiner.bor több hazai borászt is megkérdezett a témáról, a szüret folyamán reméljük, minden kiderül válaszaikból. Ezúttal Balogh Zoltán, a Somlói Apátsági Pince tulajdonosa válaszolt lapunknak.
2013. szeptember 6. 7:50
A Szentesi Pincénél augusztus 30-án vettük elő a metszőollót, a viszonylag korai zengőt érte el a végzet.
2013. szeptember 3. 18:26
Folyamatos minőségellenőrzés közepette kezdődik szeptember ötödikével a korai szőlőfajták szedésével az idei szüret. A Tokaj Kereskedőház Zrt. a felvásárlási árakat is bejelentette. Muskotályért 140, a borszőlőért 95 és 200 forint közötti összeget fognak majd fizetni kilogrammonként a mustfokot figyelembe véve. A gazdákat kivárásra ösztönzik, bízva az aszútermésben. A 2400 forintos árral pedig honorálják is a közös kockázatot.
2013. szeptember 3. 16:54
Milyen volt 2013 a szőlőben, milyen borokra számíthatunk az új évjáratban? A Mandiner.bor több hazai borászt is megkérdezett a témáról, a szüret folyamán reméljük, minden kiderül válaszaikból. Elsőként a szeptember 7-8-i Etyeki Piknikre már lázasan készülő Rókusfalvy Pál válaszolt a Mandinernek.
2013. augusztus 29. 14:28
Mennyiségben és minőségben is jó szüretet várnak a tokaji borvidéken, a Tokaj Kereskedőház az idén 95-100 ezer mázsa szőlő és kedvező időjárás esetén 5-6 ezer mázsa aszú felvásárlásával számol. A felvásárlási árakat megemelte az állami cég.
2013. augusztus 18. 9:50
Az illatos-gyümölcsös boroknál nagyon jó minőséget vár a 2013-as évjáratban a pannonhalmi borvidéken dolgozó Deé János. Az RTL KLub híradójának nyilatkozó borász szerint a kevés csapadék miatt a mennyiség idén nem feltétlenül döntöget csúcsokat, aki azonban megtalálja azt a szüreti időpontot, amikor a bogyóban lévő sav- és cukormennyiség pont harmóniában van egymással, jó borokat fog tudni készíteni az idei termésből. A Deé Pincészet pénteken kezdte meg az irsai olivér szedését.
2013. augusztus 10. 9:41
A kezdőlépést mint minden évben, most is a Varga Pincészet tette meg: augusztus első hetében elkezdték szüretelni az év első borának alapanyagát, a dél-balatoni csabagyöngyét. Szeptember második hetében már kapható lesz az újbor.
2013. augusztus 8. 9:46
Már zsendül a szőlő Hajós-Baján, Koch Csaba borász pincészete videóján éppen azt nézi, hol tart a gyümölcs fejlődése.
2013. július 24. 10:00
A júniusi hűvös időjárás nem kedvezett a szőlővirágzásnak, ezért jelentős terméscsökkenést vár a Bujdosó pincészet a Balaton déli partján. A szüretet is később kezdik, mint tavaly.
2013. július 16. 11:15
Közepes szőlőtermést várnak a felvidéki borászok a 2013-as szürettől. A minőségről még nem mernek beszélni, hiszen az nagy mértékben függ az időjárástól. Remélik, nem ismétlődik meg a 2010-es év.

összesen: 48 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó