2017. május 27. 10:21
Egykori főiskoláján elmondott évzáró beszédében vallott a borról a demokraták tavalyi elnökjelöltje.
Elnökség
2017. március 17. 12:41
Tizenhét dollárba kerül az amerikai polcokon, füstös, édeskés, vajas-krémes fehérbor. A VinCE szervezői a budapesti Corinthia szálló elnöki lakosztályában mutatták be az amerikai elnök virginiai fehérborát. Megkóstoltuk.
VinCE
2017. március 10. 12:35
Bár Donald Trump nem fogyaszt alkoholt, borászata elég bizarr borokat állít elő a szakemberek szerint. A jövő hét végén Budapesten is kóstolható lesz az amerikai elnök fia vezette cég egyik fehérbora, amit Trumpék először el sem akartak küldeni Magyarországra.
2017. január 30. 10:39
Míg részünkről Lyonban fölvonult a kormányközeli elit, addig a versenyek során először győztes amerikai csapat nemhogy egy vasat sem kapott a saját államától, de a vezetője szerint az amerikai kormánynak valószínűleg fogalma sincs arról, kik ők.
Magyar siker
2017. január 25. 19:53
Az USA nyerte a Bocuse d'Or-t, a világ legrangosabb szakácsversenyét. A második helyen Norvégia, a harmadikon Izland végzett. Ám Magyarország is nagyszerű eredményeket ért el, a negyedik hely elnyerése mellett a Széll Tamás által vezetett csapat hozta haza a legjobb hústálért és a legjobb plakátért járó díjat is.
Furmint
2017. január 18. 12:45
Mára trendi, sőt sznob dolog lett furmintozni. Ez ha szimpatikus, ha nem, siker, értékel Kézdy Dániel, a Furmint Február ötletgazdája, aki a Mandiner.bornak adott interjújában mesél a furmint nemzetközi világnapjáról, a Tokaj-brandről, a szőlőfajta borainak nyolc év alatti változásairól, lehetséges jövőképeiről és magáról az ördögről is.
2017. január 17. 9:05
Chuck Norris egykori amerikai akciófilmsztár saját vízmárkájával támadja le a bolygó lakóit, de leginkább az ásványvízpiacot
2017. január 13. 11:30
Amíg az angol borvilág azon vitázik, hogyan nevezzék el Champagne-nyal konkuráló pezsgőiket, az amerikai borpiac lépett. A British Fizz megnevezést le is védetnék.
2016. november 8. 9:29
A Trump borászat megszerzését egyébként tankönyvekben lehetne tanítani. A birtok összesen 520 hektáron terül el, amiből szőlőt 78 hektáron termesztenek, klasszikus francia fajtákat, vöröseket és fehéreket is.
2016. augusztus 4. 14:16
Nekem szerencsére van annyi pénzem, hogy tökéletesen szabad és független lehessek, és ez nagyon jó érzés. Maga a pénzszerzés sosem lehet cél. Interjú.
SF
2016. július 4. 19:39
Nagy sikert arattak a Furmint USA által egy san franciscói borversenyre benevezett borok: mindegyik éremmel térhetett haza. A tokaji Erzsébet Pince egyik borát a verseny egyik legjobbjának is megválasztották, de kiemelkedően szerepelt a mádi Holdvölgy és a csopaki St. Donát pincészet is.
2016. június 29. 14:35
A huszadik század diktatúrái mindent megtettek annak érdekében, hogy nyom nélkül eltüntessék nem csak a hegyaljai zsidóság, de egész Tokaj hihetetlenül, összetett, sok etnikumot magába foglaló történelmét. A mádi Zimmermann-család leszármazottjai tettek ez ellen egy fontos lépést.
2016. március 7. 10:51
Teljesen felesleges, hogy magyar pincészetek New York-ban próbáljanak megjelenni a boraikkal – állítja Michael Schaefer amerikai borkereskedő, a néhány napja a VinCE Budapesten a Pannon Bormíves Céh számára megtartott zártkörű előadásán. A szakértő szerint sok keresnivalója van a boroknak a tengerentúlon, csak nem New York-ban.
Dúzsi vs USA
2015. november 9. 16:56
Van egy együttműködésünk (de nevezzük inkább önkénteskedésnek) az Antall József Tudásközponttal, melynek keretében borkóstolókat szervezünk egy olyan rendezvénysorozatukhoz, melynek keretében a hazánkban állomásozó ismertebb nagykövetekkel folytatnak beszélgetéseket. Ennek első állomásaként Colleen Bellhez, az Egyesült Államok budapesti nagykövetéhez hoztuk közelebb a szekszárdi vörösöket.
2015. október 20. 19:39
Ahol birodalmi rohamosztagosok szedik a szőlőt, és az erjesztőpincében sem éppen átlagosak a körülmények: a mémügyekben igencsak jártas kaliforniai Jordan Szőlőbirtok és Borászat csapata dalban mondja el és mutatja be, hogy mennyire piszkos munka lehet a szüret.
Pinkbor
2015. július 27. 15:21
Huszonnégy millió hektoliter rozé fogyott globálisan 2013-ban, írja friss közleményében a Német Borintézet. A legtöbbet a franciák, az amerikaiak és a németek isszák.
2015. július 10. 10:17
Európa lemarad, Kína folytatja a menetelést, miközben a rozét az egész világ egyre gyorsabb ütemben nyakalja.
2015. június 3. 13:53
A Wall Street Journal beválasztotta a kunsági borvidéken gazdálkodó Frittmannék 2013-as cserszegijét az Öt a világ legjobb borai közül, amikről még sosem hallottál listájára. A borászat szerint ez csodaszámba megy, hiszen boruk az USÁ-ban gyakorlatilag nem kapható.
Új irány
2015. június 2. 10:30
Tokaj-Hegyalja komoly átalakuláson ment keresztül az utóbbi években. A Tokaji Borvidék Fejlesztési Tanács felállításával a borvidéken átfogó fejlesztések indulhatnak meg. De pontosan mi történt eddig a borvidéken, és ki fogja megvenni a tokaji bort? Cikksorozatunk első részéből kiderül.
FLIWC
2015. március 31. 11:19
Vida Péter három borát díjazták a New York államban rendezett nemzetközi borversenyen. A nagy aranyat nyert Hidaspetre Kéfrankos 2011 mellett ezüstérmet kapott a pince Bikavér 2012 és a La Vida 2012 bora. Vida szerint sok munkát igényel még, hogy Magyarország kitörjön az elzártságból a borvilágban.
2014. augusztus 25. 15:01
A Richter-skála szerinti 6,0-os erősségű rengés rázta meg a kaliforniai Napa-völgyet, ami az amerikai bortermelés központja. A pontos károk egyelőre ismeretlenek, de jelentősek lehetnek.
2014. február 26. 16:54
A belső fogyasztásban fellelhető édeskésebb igényeknek való megfelelés akarata (cola, ízesített üdítők) befolyásolta a bemutatásra ajánlott merlot karakterének kiválasztását.
2012. október 26. 15:56
Tárt karokkal várják a magyar borokat Hongkongban és Kínában. A Heti Válasz Online ezért utánajárt, mit szólnak a magyar borászok a lehetőséghez. Szeremley Huba nemigen álmodik hongkongi exportról, Szepsy István és Bock József már évek óta szállít bort a Távol-Keletre.