Mikroszinten megvívtuk a forradalmunkat

2012. március 13. 18:48

Úgy érzem, hogy tudni kell megújulni, ehhez pedig friss impulzusokra van szükség.

2012. március 13. 18:48
José Simon
Kreatív

„Eddig csapatban dolgoztál, év elején azonban elindítottad személyes projektedet, a Simon Says márkanevet és honlapot, ami rólad és a munkáidról szól. Miért gondoltad úgy, hogy egyedül folytatod?

Úgy érzem, hogy tudni kell megújulni, ehhez pedig friss impulzusokra van szükség. Nem véletlen, hogy a kreatívok három-négyévente váltanak, mert ha ugyanazokon az ügyfeleken dolgoznak, akkor egy idő múlva nincsenek új kihívásaik. Vágytam arra az időszakra, amit 2000-ben a Grotesque alapításakor éreztünk, hogy szeretnénk megmutatni magunkat. Csak most az egyszemélyes utat választottam.

A Grotesque-kel valóban elég hamar sikerült megmutatni magatokat egy Duna Tv-s munka kapcsán. Van most ehhez hasonló kihívásod?

Tényleg hamar kaptunk egy nagy megbízást, 24 évesen egész hihetetlen módon a Duna Tv dolgozói előtt prezentáltuk az arculati tervünket, a cseppmotívumos logó akkor nagy szakmai siker aratott, a Kamera Hungárián díjat is kaptunk érte. Most még nem említhetek konkrét neveket, de az idei indulás óta sokan megkerestek. Lehet, hogy lesz olyan, amit le kell mondanom, mert elhatároztam, hogy minden esetben szeretnék olyan szintet megütni, amit felvállalhatok.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!