3 vörös délről

2012. augusztus 02. 10:53

Első körben csak a Görögszót akartuk összekóstolni a Sauskával, de rövid mérlegelés után hozzácsaptuk a Szemes bort is.

2012. augusztus 02. 10:53
Repnik Szabolcs
Bordogság

„Szemes Dél 2009

Mivel a Sauskát már az első szemrevételezés és szimatolgatás után majdnem biztosan el tudtam különíteni a másik kettőtől, onnantól már csak az volt a kérdés, hogy a két másik pohár mit foglal magában. Arra koncentráltam, amire a Görögszóból emlékeztem, mivel a Szemes borral még nem találkoztam. Végül a fene nagy koncentrációmmal olyannyira sikeresen bekavartam magamnak, hogy a Szemesből éreztem ki egy olyan illatot, amire meg mertem volna esküdni, hogy korábban a Görögszóból éreztem.

Színe szépen csillogó, feketébe hajló, bíbor árnyalatú. Illatában piros bogyós gyümölcsök és eperlekvár is felderengtek. Kicsit árnyalta ezeket az édeskés ízeket a hordó kesernyés aromája. Teste közepes, savai harmonizálnak a kissé durva, de nem kilógó csersavval. Közepes hosszúságú lecsengésében eléggé domináns a kesernyés-fás rész, ami kicsit eltompítja a gyümölcsösséget. Tisztességes 6 pont (89).

Dúzsi Görögszó 2006

Többször kóstoltam az elmúlt másfél évben, de most nem tetszett annyira, mint a megelőző alkalmakkor. Sötét bíbor szín, sötétbarnás hatásokkal, illatában elsősorban fekete ribizli, mellette bors és poros-földes szárazság. Közepesnél nagyobb test, de rusztikus és kissé darabos. Azt is el tudom képzelni, hogy azért is tűnt picit bárdolatlannak a két másik bor mellett, mert ebben a házasításban nem jut szerephez a Merlot, ami általában szépen kerekíti a Cabernet alapú italokat. Szebb emlékeket fűztem ehhez a borhoz, szerintem a tavaszon még a csúcson volt, és talán most indult el lefelé. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy viszonylag hűvös helyen volt tárolva, ugyanakkor nem az ideális hőmérsékleten. Ez most 6 pont (88), de borhűtőben vagy pincében tárolt egyedei még jó eséllyel elérik a pannon klasszis minőséget.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!