Ahol nem a bor a lényeg

„Villány mondjuk tényleg szép. Nem mintha azt gondoltam volna, hogy nem, vagy netán a siklósi várra azt, hogy randa, hogy úgy néz ki éjjel, mint egy 0-24-es Tesco, mert tényleg nem. Csak épp nem érdekelt, de hát engem annyi minden nem érdekel. Ha nem vittek volna, eszembe sem jutott volna még egyszer, osztálykiránduláson kívül arrafelé látogatni, de így megint behúzhatok egy strigulát az »Amikor hülye voltam« oszlopba.

A Siklós mellett elterülő borvidéken, egy pince fölött aludni egy pestinek álom. Csend van, nyugi, csillagok, még az elkerülő út zaja sem hallatszódik fel, a házak jó messze vannak egymástól, így büntetlenül lehet hajnalig vonyítani és énekelni, ha már a bor (meg a pálinka) megoldotta egy kicsit a torkunk. Nem kiabál le a szomszéd néni, nem jön rendőr, és nem akar majd kidobni a pultos. Ott ez a módi, a gyakorlott szállásadók fel sem veszik az ilyet. Megszokták. Sőt, igénylik. Ha nincs jó hangulat, ott valami nagy gond lehet. Szóval énekeltem is torkomszakadtából, ami már szintén rég nem esett meg velem.

Az egész hétvégén át tartó borfesztivál azért kivesz az emberből ezt-azt, főleg, ha a programot többórás kajálások tarkítják. Mert éhgyomorra inni hülyeség, elvileg nem berúgni megy az ember, hanem kóstolni, még ha a kettőnek a vége általában ugyanaz – csak épp nem mindegy, hogy mennyire tintázik be a társaság, és másnap ebből kifolyólag mennyire használhatatlan. Magamat is meglepve bírtam, és egyszer sem lettem rosszul, bár a tömény libamájnál kicsit rezgett a léc. De lenn maradt, az összes borral egyetemben. Hős vagyok, mondogattam a tükörképemnek, hős és mértéktudó, ami nem a legfőbb erényem, de itt valahogy kristálytiszták maradtak az át nem léphető határok.”