Szűkül a hazai pezsgőpiac

2013. június 08. 09:36

Hosszú távon potenciálisan évi 150 000 palackszámban gondolkodhatunk, ez az itthon értékesített palackos erjesztésű pezsgők számához képest nagyon magas szám.

2013. június 08. 09:36
Bodorkós Norbert
Borászportál

- Gondolom, hogy nem csak különbségek, de hasonlóságok is akadnak.

- A préselés például ugyanúgy történik, mint Champagne-ban, tehát egész fürtösen, kifejezetten pezsgőkészítésre szánt alapborokhoz kifejlesztett présen. A furmint nagyszemű fajta, saját súlya alatt leengedi az első 50-60 litert, ezután jön a 4000 kg szőlő mustjának kb. 50 %-a, a cuvée, majd a további préselés eredménye, a taille. A két részt külön dolgozzuk fel, a teljes lékihozatal 70 % körül van.

A felhasznált anyagok, például az élesztő, de még a kén is hasonló, valójában ugyanaz, mint Champagne-ban. Ugyanis mindent, amihez a pezsgőnk elkészítésére szükség van, Ausztrián keresztül az Institut Oenologique de Champagne-tól vásárolom meg. A bevásárlólistát és a megfelelő dózisokat a szakértő határozta meg, de szó sincs róla, hogy egyszerű lett volna a dolgunk. A közös munka elején komolyan össze kellett hangolni az általuk meghatározott és kívánt értékeket, hiszen a franciák a savat vagy a kéntartalmat is egészen másként határozzák meg, mint mi.

- Az erjesztés, az alapborok elkészítése mennyiben tér el a boraitokhoz képest?

- Az erjesztés 18 fokon történik, majd feltöltjük a tartályokat. Hordót pezsgő alapboroknál nem használunk. Ahogy a boroknál is ez a mániánk, én általában ragaszkodom hozzá, hogy a különböző, kisebb területekről beérkező szőlő külön tartályokba kerüljön. Így most 8-10 féle, 20 és 120 hektoliter közötti tételünk van. (...)

- Nagyon tudatosak vagytok, marketing szempontból is ilyen komolyan felmértétek a piacot?

- Hosszú távon potenciálisan évi 150 000 palackszámban gondolkodhatunk, ez a jelenleg Magyarországon értékesített palackos erjesztésű pezsgők számához képest nagyon magas szám. Ráadásul ma már itthon is nagyon sok jó pince van, nagyon sok a jó bor, így elkezd szűkülni a piac és meg kell dolgozni a fogyasztók figyelméért.

Egyértelmű, hogy a pezsgőinket külföldi piacra is szánjuk – ennek építését Hollandiában, Belgiumban, Skandináv országokban meg is kezdtük a borainkkal. A pezsgők arculatának tervezése, a márkaépítés szintén elkezdődött januárban és egészen jövő év közepéig, a nyitóünnepségig van időnk, hogy csiszoljuk, véglegesítsük.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2013. június 08. 14:28
"Szűkül a hazai pezsgőpiac" Az idén nem pezsgőzött Meggyesi a románokkal, Erdély bekebelezése évfordulóján?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!