Az érés határozatlan időre szünetel

2013. szeptember 15. 10:26

Tegnap körbekóstoltam a szőlőket, és a helyzet rosszabb, mint egy hete volt. A borult, esős időben az érés leállt, és a bogyók tartalma felhígult.

2013. szeptember 15. 10:26
Pflanzner Sándor
Szőlőművelés

„Bár a juhfark korai fajta, és híresen jól cukrosodik, de most még csak a másik nagy attrakcióját mutatja: remekül tartja a savát. Legalább két hét kellene még neki, napos, száraz idő - azaz pont olyan, aminek az előrejelzések szerint híre-hamva nem lesz az elkövetkezendő hetekben.

Ha az október is ilyen lesz, akkor a pocsékul induló év (márciusban derékig érő hó, majd virágzáskor hűvös, esős idő) után feltámadó remény (a rekkenő hőség ellenére a szőlő jól fejlődött a talajban raktározott nedvességből) el is illanhat, mert egy hűvös, napfényszegény szeptember-október végképp a közepesen vacak juhfark évjáratok közé sorolhatja az ideit. Már ha lesz belőle szőlő egyáltalán, és nem rohad le addigra, mire elfogadható cukrot produkálna.

Az olaszrizling kb. két hete indult neki az érésnek, és már szőlőíze van. Mivel középkésői érésű, ezért levegős művelés esetén akár október végéig is tőkén maradhat - így erről a fajtáról csak annyit tudok elmondani, hogy ami fürtje van, az egészséges, és remélhetően át tudja vészelni ezt a csapadékos időt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!