Az orbánizmust akarom legyőzni

2013. december 01. 09:37

Az egyértelműen a Fidesz érdeke, hogy sok alternatív szereplő jelenjen meg a választáson, ők ezt pénzügyi támogatással még erősítik is. Interjú.

2013. december 01. 09:37
Bajnai Gordon
NOL

Az olvasók nem tudják, de az Ön egyik kollégája kamerával felveszi a kettőnk beszélgetését. Csak nem attól fél, hogy esetleg meghamisítjuk, amit mond?


Szó sincs róla. Azért működik ez a kis kamera, mert erősítjük a közösségi oldalunkat, és ezt a beszélgetést is ajánlani fogjuk.

A videózás manapság sajátos politikai veszélyeket rejt magában. Az MSZP hosszú ideig magyarázkodott a bajai felvétel miatt, most pedig Önök kényszerülnek védekezésre a saját maguk által készített kislétai videó kapcsán. Utóbbi szereplője a köztévének ugyanis nemrég azt állította: pénzt kapott Önöktől azért, hogy azt mondja, a kislétai fideszes polgármester pénzt ajánlott neki, ha kimegy Ön ellen tüntetni. Kisléta lenne az Együtt-PM »Bajája«?

Akkor már inkább a Fidesz »Őszöde«, hogy a hasonlatnál maradjak. Egy éve bármerre járok az országban, szervezett tüntetők várnak. Az pedig sokadszor derül már ki, hogy közmunkásokat vagy közalkalmazottakat rendelnek ki, hogy ellenem demonstráljanak. Néhány hónapja Szigetváron is készült például egy ezt bizonyító videofelvétel. Baján járva is azt láttam, hogy Kubatov Gábor egyik jobbkeze irányította a sajtótájékoztatómat gágogással megzavaró, szélsőjobboldali embereket. Ezek központilag szervezett, tudatos akciók. Jól látszik, hogy a fideszes polip központjában van egy kézikönyv, amelynek első pontja az, hogy a hatalomért bármit megtehetsz, a második pedig az: »ha lebuksz, gyorsan kend az ellenfeledre«. Ez történt Kislétán is. Nem először. (...)

Abban nincs vita, hogy az MSZP és a vele szövetséges Együtt-PM a jelenlegi kormánypártok első számú kihívói. De, Ön mégis mivel magyarázza, hogy az Együtt-PM-et viszont a közvélemény-kutatások ugyan meglehetősen nagy különbséggel, de átlagosan mégis jóval alacsonyabbra mérik most, mint a tavaly őszi zászlóbontáskor?

Tavaly ősszel még nem voltunk párt, ezért azok nem voltak reális mérések, ezt akkor is mondtam. A mostanában megjelent kutatások számai között meglehetősen nagy a szórás: jóval több, mint kétszeres a különbség az egyes intézeteknél. Ezért sem kommentálnék egyetlen aktuális kutatást sem. Az Együtt-PM szövetség az a haladó polgári középerő, amelynek a legnagyobb lehetősége van arra, hogy a korszakváltás reményével megszólítsa a rekordszámú bizonytalan szavazót. Ők torkig vannak az orbánizmussal, de távolságot tartanak a szocialistáktól is. Mi nekik kínálunk megoldást. Nélkülük nincs kormányváltás. (...)

Ha Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció mind a 106 körzetben elindul, úgy nem kizárt, hogy számos mandátumot – és akár a teljes választást – épp emiatt veszíthet el a demokratikus ellenzék. Vagyis a »DK-probléma« megoldásában Önnek és az Együtt-PM-nek is felelőssége kell legyen. Mi az Ön ajánlata, megoldása erre a helyzetre?

Az összefogás nem önmagáért való cél, hanem eszköz a győzelemhez. Az egyértelműen a Fidesz érdeke, hogy sok alternatív szereplő jelenjen meg a választáson, ők ezt pénzügyi támogatással még erősítik is. De aki Orbán Viktor leváltását tartja az elsődleges célnak 2014-ben, annak arra kell törekednie, hogy csak egy erős ellenzéki jelölt álljon a fideszes indulóval szemben. Amikor Mesterházy Attilával augusztusban megállapodtunk, akkor úgy kalkuláltunk, hogy a Demokratikus Koalíció is részese lesz ennek a szövetségnek. Mi az Együtt-PM-ben is hoztunk személyi áldozatokat ahhoz, hogy Mesterházy Attila ajánlatot tudjon tenni a DK felé. Ezt ő meg is tette, Gyurcsány Ferenc azonban elutasította, és azóta támadja a létrejött összefogást. Mi pedig azóta építjük, erősítjük ezt a szövetséget. A bővítésnek akkor van értelme, ha biztosak lehetünk abban, hogy aki csatlakozni akar, az érdemben gyarapítja az elérhető szavazatok számát, segít megszólítani a bizonytalanokat, és nem csak a meglévő tortát akarja újraosztani.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 229 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
S0ma
2013. december 08. 20:02
Bajnainak elsősorban a "nem tudtuk, ott sem voltam" klasszikusokat kellene legyőznie.
kjkj945
2013. december 08. 19:51
Brácsaitmus az orbánizmust vakarja!!
szalámis hegedű
2013. december 02. 06:24
Elsőre talán kirívóan magasnak tűnik az összeg, részletesen megvizsgálva azonban világossá válik, miért éppen ennyi. Kritizálni, fanyalogni könnyű. Éppen ezért induljunk ki a kritikusok, fanyalgók tételéből: eszerint a Magyarországon kilométerenként 2,8 milliárd forintért épülő autópálya kirívón drága. aszfalt1.jpg Fogadjuk el, hogy tényleg drága. Azonban, ha egy kilométer autópálya drága, akkor azt is el kell fogadnunk, száz méter is drága. De ne álljunk meg itt, mert ebből viszont egyenesen következik, hogy tíz méter is drága, de még tíz centi, sőt tíz milliméter is az. A kérdés már csak az: tényleg drága? A könnyebb számolás kedvéért vegyünk 1 milliméter autópályát. Ennek költsége több tételből áll. Egy kétszer három sávos, plusz mindkét menetirányban leállósávval rendelkező, fényvisszaverős korláttal, terelő- és záróvonallal, elválasztó sövénnyel is ellátott autópálya ára anyag és munkadíjjal együtt 2800 forint. Ha megnézzük, mi mindent kapunk ezért az összegért, igazán nem mondhatjuk, hogy túlzó az ár. 2800 forintért ma már a turkálóban sem találunk egy normális nadrágot, de ennyi pénzből egy kínai büfében is éppen csak kijön a négytagú család ebédje. 2800 forint nem sok. Persze, mondják a kritikusok, egy milliméter autópályáért sok, de arra nem gondolnak, hogy a vizsgált szakasz szélessége akár 30 méter is lehet, nem beszélve a vertikális méretekről. Mindezt bekalkulálva megint csak arra jutunk, hogy a 2800 forintos milliméterár nem magas. Valójában attól lesz drága az autópálya, hogy 1 milliméter hosszúságú utat nem építenek sehol. Mert ha egyszer hozzáfognak, rendszerint meg sem állnak egy ennél jóval hosszabb szakasz megépítéséig. Ha viszont hosszabb a pálya, nyilván drágább is, ebben valószínűleg a legelfogultabb fanyalgó sem találhat kifogást. Márpedig ha egy milliméter autópálya 2800 forint, abból egyenesen következik, hogy egy méter ára 2,8 millió, egy kilométer ára pedig pontosan 2,8 milliárd forint. (A cikk a Strabag és a Közgép támogatásával készült.)
Messire
2013. december 02. 00:05
Kevés vagy Bajnai, mint árvaházban a gágogás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!