Nem vagyunk őszinték

2013. december 19. 13:51

Pintérrel tehát még az egyénisége a legkevesebb probléma, noha kétségtelenül szórakoztató hónapok állnak előttünk.

2013. december 19. 13:51
Inkei Bence
Komment.hu

„Kezdjük ott, hogy Pintér Attila elismerésre méltóan kikupálódott az elmúlt két évtized alatt: akik most bírálják a szellemi képességeit, azok próbáljanak visszaemlékezni a fiatal Pinyőre, aki játékosként az NB I-es átlag intellektusát is alulról súrolta, mára viszont magyar szinten sikeres edző lett, elegáns öltönyökben mutatkozik, és kis túlzással az idősödő brit énekesre, Morrisseyre emlékeztet. Persze ettől még Pintér Attila nem tud kibújni a bőréből, de Diego Simeonét sem a modora miatt szokás szeretni, és mégis jó edző lett. Pintérrel tehát még az egyénisége a legkevesebb probléma, noha kétségtelenül szórakoztató hónapok állnak előttünk.

Ez utóbbiból már a bemutatkozó sajtótájékoztatója is ízelítőt adott: beszélt hónapok alatt elvégzendő többéves munkáról, négy-öt nap alatt begyakorolandó alapmozgásokról, és egyáltalán nem úgy tűnt, hogy tisztában volna a válogatott labdarúgás legújabb trendjeivel. Amikor ugyanis évről évre egyre kevesebb válogatott meccs van, és a mindenható klubok keresztes háborút vívnak a barátságos meccsek ellen, Pintér az ötvenes évek meccsdömpingjét hozza fel követendő példaként. Amit pedig Csányi Sándor mondott erről („hetente vagy kéthetente hétfőnként egy-két napra a kluboktól azt várjuk el, hogy kölcsönadják a játékosokat a válogatottnak"), az Kutas Istvánt és a hetvenes évek magyar futballvezetését idézi, és maximum Fehéroroszországban tűnik megvalósíthatónak.

Érdekes Csányi indoklása is: azért döntöttek magyar edző mellett, mert a külföldi edzőknek mind időre volna szükségük ahhoz, hogy eredményeket produkáljanak. Lehet, hogy ők csak simán reálisan látják a magyar labdarúgást? Nem is derült ki, mitől biztosíték egy magyar edző személye a gyors eredményességre, amikor a magyar labdarúgás semmivel sincs magasabb szinten, mint kettő vagy négy évvel ezelőtt. Márpedig láthatóan az MLSZ továbbra is a rövidtávú sikert tartja a legfontosabbnak, vagyis azt, hogy jussunk ki a 2016-os Európa-bajnokságra. Bár az aktuális FIFA-ranglista alapján éppen, hogy beférnénk a 24 legjobb európai csapat közé, csak a legnaivabbak gondolhatják, hogy tényleg jobbak vagyunk a mögénk sorolt Izlandnál, Montenegrónál vagy Írországnál – ezek a válogatottak minimum egy pótselejtezőig eljutottak a közelmúltban, míg a harminc hellyel mögöttünk kullogó lengyelek kulcsemberei Európa egyik legjobb klubcsapatában játszanak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2013. december 19. 15:21
"Nem vagyunk őszinték" Ha őszinték lennének, meg kellene mondani, hogy a mostani magyar foci úgy sz@r teljes egészében (vezetőivel edzőivel focistáival stb) Ahogy van. Csak a pénzt nyeli, mint egy feneketlen nagykalap!
talán
2013. december 19. 15:05
Gyakran nézem az angol premier liga mérkőzéseit, értékelem a csapatokat irányitó menedzserek nyilatkozatait, egymás iránti tiszteletteljes kézfogását a meccs végén, független az eredménytől. Pintér meccsek közbeni, izzadt hónaljú ugrándozásai, mérkőzés végi értékelései számomra zavaróak. Nem volt jó döntés kinevezése.
pierre bayle
2013. december 19. 14:59
Anyád emlékeztet Morrisey-re, nem a Pinyő!
geraz51
2013. december 19. 14:27
Miért van az,hogy aki látott már meccset élőben,talán már kettőt is,azonnal vágyat érez,hogy egy ilyen témában megszólaljon?Életedben nem beszéltél a Pintérrel de minden gátlás nélkül lehülyézed.Mert te megteheted mert te újságíró vagy,vagy blogíró.Szerintem meg te vagy a hülye és visszaélsz a lehetősségeddel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!