A bor forradalma

2013. december 16. 19:04

Oxidált borokra nincs is komoly kereslet a világban. A »tradicionális tokaji« csak itthon világmárka.

2013. december 16. 19:04
Sztankay Ádám
168 Óra

„A jelenkor borügyekben járatlan outsidere azt mondaná: a tuti tokaji aszú sűrű, édes és barnás árnyalatú szőlőnedű. Pedig az valójában az említett korszakokat követő, kereskedelmi szempontból pechesebb időszak válságterméke. Vagyis oxidált aszú, amely a napóleoni háborúk után – véget ért a harcos idők konjunktúrája – eladhatatlanná vált bornak azonos minőségű utódja. Még a szocializmusban is megmaradt »csúcsbornak«.

Pedig első változata kényszerből rekedt évekig a hordókban, miközben a termelők igyekeztek elhitetni a fogyasztóval: minél öregebb, annál jobb. A kereskedői attitűd pedig igencsak hagyománnyá vált. Igaz, eszmék esetében is esik hasonló. Ízlés kérdése, ki mennyire harap rá. Egyes fejekben az oxidált tokaji máig nemzeti védjegy. Ha a szakma felől nézzük, illik tudni: a levegővel házasodott borra sokkal több veszély leselkedik az érlelés során, mint arra, amelyik háromévesen már piacra kerül.

Ráadásul oxidált borokra nincs is komoly kereslet a világban. A »tradicionális tokaji« csak itthon világmárka. Mindebből következik, hogy az alkotó kedvű tokaji borász nem csak a dűlők tetejéről belátható Tokaj-panorámán mereng el. Próbál túllátni messzi határokon is. Számára az is evidencia: a nagy múltúként emlegetett borok közül a félszáraz-félédes kategória lényegében ki van tiltva a trendi honi éttermekből. Mert a száraz a menő. Önmagában hungarikum: védjegyül választott borunk legismertebb változatát alig isszuk.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
RAMBO
2013. december 27. 18:51
Az megvan, hogy a cikk Ungváry Krisztián véleményét tükrözi, és nem a vele ripotot készítő újságíróét, ugye?
bsandor
2013. december 27. 18:44
tök nem érdekel,részemről egy reduktiv is elmegy,a kedvencem a debrői hárslevelű
szabadhajdu
2013. december 22. 21:50
Szegény Szepsy és a többiek. Ilyen szerencsétlenek fikázzák őket, akik semmit az égvilágon nem alkottak. Ezek genetikailag kódolva barmok.
gross
2013. december 22. 21:49
A kétes minőségű alapanyagból készített agyonoxidált aszú valóban lejáratja a borvidéket. A Degenfeld-Oremus-Hétszőlő stb. féle aszúkat viszont szeretem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!