Kapáltam-e én már szőlőt? Mi az hogy, nagyon is.

„zt kérdezte ma reggel az egyik barátom, hogy kapáltam-e én már szőlőt?

Miazhogy, nagyon is. Sorát is, közét is. 

Középiskolás koromban gyakran előfordult, így május táján is, hogy reggel 5 körül nagyapám úgy ébresztett: »Gyere, kisfiam! Kiszaladunk a Baktai-tetőre, oszt berántjuk gyorsan a sorát.«

Persze volt, hogy ugyanez az invitálás a »kutatóba«, vagy Nagytályára szólt :)

Kimentünk, bekapáltunk amennyit tudtunk, aztán negyed 8-ra hazaértünk, fürdés és már ott is voltam a »Közgé«-ben háromnegyed nyolcra. Akkor, hajnalonta nem örültem, de előbb megszoktam, aztán megszerettem. A szőlő ráadásul hálás növény, ha ápolod, óvod, gondozod, akkor bő és jó terméssel hálálja meg. A telepítése még inkább jó érzés, még jobb, mint a művelés, vagy az oltás. Emberileg is sokat jelentett, mert a metszés közben jókat beszélgettünk, a kötözés, tetejelés közben is mehetett a sztorizás, kapálás már inkább sport, de a szüret nagy élmény volt sok rokonnal, baráttal. Aztán kondizhattam is, hiszen 20-30 mázsát kézidarálóval toltam le már 17-18 évesen. Gyerekként csak szedhettem, kiskamaszként már puttonyozhattam, legényként darálhattam is, fejthettem is a bort, aztán meg már kóstolhattam is. :)”