Orbán szalámija

2014. december 19. 15:45

Az ember azt gondolná, több sem kell a kereskedelmi cégeknek, és pénzt, paripát, fegyvert nem sajnálva beállnak Demján mögé az ügyük védelmében.

2014. december 19. 15:45
Somfai Péter
Népszava

Csak meg tudom erősíteni, hogy ha valamiben, akkor az ellenfelek felszalámizásában Orbán verhetetlen. Ezt tette a kisgazdákkal, az MDF-el, minden olyan szervezettel, amely számottevőnek látszott, és amely azt hitte magáról, hogy egy gyékényen árulhat a Fidesszel. (A KDNP ilyen szempontból kivétel, mert még szeletelhető szaláminak sem alkalmas, legfeljebb kenőmájasnak.)

Most a nagy üzletláncokat és a plázákat sikerült megosztania. (...)

Az ember azt gondolná, több sem kell a kereskedelmi cégeknek, és pénzt, paripát, fegyvert nem sajnálva beállnak Demján mögé az ügyük védelmében.

Most mégis úgy áll a dolog, hogy a nagy üzletláncok és a plázák vezetői ódzkodnak szembe menni a kormánnyal. Inkább behúzzák fülüket-farkukat, mert attól tartanak, még jobban az orrukra koppintanak. Abban bíznak, ha majd külön-külön próbálnak alkudozni, ha netán ezzel-azzal sikerül valakiket »jobb belátásra« bírni, inkább célt érhetnek, mint ha kardot rántanak. A szalámizó-gép beindult és működik.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2014. december 20. 10:28
Na látod Somfai! Mindig az ilyen komcsi gondolkodásmód miatt vagytok az állandó vesztesek között!! Ott is maradtok mindörökre!!!!!
Peter8811
2014. december 19. 22:58
Bakács haverod mit szól, hogy a szalámit emlegeted?
Peter8811
2014. december 19. 22:57
Szarszava? Lapozzunk!
atila68
2014. december 19. 20:43
Demokráciának hívják Péter.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!