A bevándorlókról

2015. július 31. 11:12

Érdemes olvasni a Die Welt kommentelőit az Orbán-beszéd után. És érdemes meghallgatni, mit mond Cameron, Sarkozy, Fico, Merkel és a többiek. Megsúgom: Elég volt a bevándorlásból!

2015. július 31. 11:12
Schumicky Balázs
Facebook

„Ma a Keletiben jártam, eltöltöttem egy kis időt ott, néztem a földön fekvő szerencsétlen embereket. Igyekeztem megszámolni őket -lehetetlen feladat volt- 300-ig jutottam... Találkoztam az egyik osztrák tv riporterével, mesélte, hogy már egy ideje forgatnak itt, 2-3 naponta cserélődnek a migránsok, mennek a régiek, jönnek az újak. Meséli, hogy a Keleti sarkában ők is látták, -igyekezték filmezni- amint súlyos 100EUR-k cserélnek gazdát, az embercsempészet virágzik, egy új alvilág épül, valakik most is degeszre keresik magukat mások nyomorúságán. Rengeteg a fiatal, életerős férfi, nem kevés gyerek, és számomra megdöbbentően kevés nő. Ha átvenném a szélsőjobb egyik teóriáját, azt mondhatnám emlékezzünk Buda elestére 1541-ben, oda is csak nézelődni jöttek a srácok. Most nem Budára jönnek, nyugatabbra tartanak... De nem veszem át.

Ha demagóg lennék, azt írhatnám, hogy elviselhetetlen a bűz, és szépen le lesz lakva a felújított Keleti, kár érte. Nem leszek, mert ezeknek az embereknek sokkal nagyobb a problémája, mint néhány ember érzékeny orra.

Akik itt vannak, szerencsétlenek. Végigjártak többezer km-et, most egy csempén fekszenek, nyilván nem örömükben. Segíteni kell nekik.

Érdemes viszont elválasztani azokat a valódi menekülteket, akik a terror, a háború elől menekülnek azoktól, akik csak a jobb, »könnyebb« életért jönnek ide. Azért a »könnyebb« életért, amiért Európa oly sok évszázada dolgozik, tanul keményen. Akiknek tetszik Európa szociális ellátó rendszere, nagyvonalúsága,de kevéssé hajlandó magáénak tekinteni az európai eszményt.

Az EU egy gazdasági-politikai közösség egy -igaz, egyre halványuló- judeó-keresztényi kulturális, eszmei, történeti alapokon. Ezért az EU-n beüli vándorlást, munkavállalást, és ennek hatásait (ti. a magyarok londoni munkavállalását) belekeverni ebbe modernkori népvándorlásba teljesen fals eszmefuttatás.

Van az a kultúr-liberális réteg, ami világmegváltó terveit kizárólag a Gozsdu-A38-Fröccsterasz háromszögében szokta kiötölni, majd médiafelületének hála, világgá kürtölni. Most éppen a bevándorlásról mondják meg a frankót, hogy milyen gonosz, fasisztoid cselekedet lezárni a határainkat szegény migránsok elöl, és mindenki, aki másként gondolkozik az bizony xenofób, kirekesztő, és nincs szíve. A józanabbik fele elismeri némi rávezetés után, hogy, ha napi 1500 illegális határátlépő jön be az országba az éves szinten kiteszi egy pár nagyobbacska magyar város lakosságát, mégis a multikultit éltetendő, csak fújja tovább a hülyeségét.

Néhány kérdés, amire nem tud válaszolni a 444-et és a Cinket origónak (hahaha) tekintő értelmes tekintetű:

-Mit gondol arról, ha a Dublini egyezmény értelmében, mindenkit oda toloncolnak vissza az EU-ban, ahol először regisztrálták őket menekültként (értsd: Magyarországra)?

-Mit gondol arról, hogy 2006-ban az általa imádott liberális törpepártok, akik most a migránsokat ajnározzák válogatás nélkül, még honfitársaink ellen uszítottak, mondván, elveszik a munkát és sokba kerül a szociális ellátásuk? Ő vajon akkor mire szavazott?

-Járt-e már Bécsben a Stephansplatzon kívül, megnézte-e mivé vált Bécs, London stb. egyes kerülete, ahol ma már bőven többségben vannak az integrációra kevésbé képes bevándorlók? Kérdezett-e már meg törzsgyökeres bécsit, londonit stb-t, hogy mit gondol erről a bevándorlásról?

-Mit gondol arról, hogy ellenőrizetlenül jutnak be Európába százezrek, és az IS deklarált célja terroristák becsempészése a menekültek között Európába?

-Mit gondol a sikeres beilleszkedésről Magyarországon akkor, amikor ma már a PC közbeszéd tárgya lehet a cigányság sikertelen integrációja?

-Mit gondol az éhező magyar kisgyerekekről (amikről olyan szívesen beszél egyébként), akkor amikor a migránsok ellátása sincs ingyen. Hogy az olyan hülye ötletekről ne is beszéljek, amit a PM-es libsi törpepárt egy prominense dobott be, nevezetesen, hogy ingyen BKV-t minden migránsnak.....

-Amikor igazi liberális módjára, más véleményét tiszteletben tartva tépked le számára nem tetsző plakátokat?

-Ő vajon hányszor ment ki ételt osztani? Hányszor adott nekik pokrócot, pénzt, segítséget, egyáltalán; bármit? Vagy csak két fancy koncert között egy trendi bárban sír a kirekesztő Magyarország balkáni viselkedése miatt? Egyébként észre veszi-e a kukában turkáló öreg nénit a Nyugatinál? Megsajnálja-e a gyerekével koldulót a metró aluljáróban? Járt-e már Észak-Magyarországon a zsákfalvakban? Tudja-e, hogy milyen az élet a Király utcán túl? Ezeket az embereket vajon sajnálja-e? Vagy ez már nem elég multikulti, nem elég trendi téma?

-Emlékszik-e még történelemből arra, hogy mivel jár egy népvándorlás? Segítek: vagy beolvad a jött nép a régibe (ez a ritkább), vagy kiszorítja az új a régit, és erővel, vagy idővel, de magába olvasztja. Kell ez nekünk?

Azt mondja liberális ismerősöm, a kerítés barbár, nem megoldás (az, hogy a családi házuk kerítéssel van körbevéve az idegenek ellen -hisz az a miénk!-kiált fel-, nem zavarja). Mikor megkérdezem, hogy akkor mi a megoldás, először nem felel. Másodjára se nagyon.

Mi lehet a megoldás? Ezen őrlődik Európa higgadtabb, normálisabb fele. Az biztos, hogy, akik tudnak nemzetben, nemzetek Európájában gondolkodni (itt el is véreztek a liberálisok) azok azt szeretnék, hogy a keresztény-polgári gondolatok mentén segítsük az elesetteket, hogy új életet tudjanak kezdeni. Itt Európában kell-e ezt az új életet elkezdeni? Na itt már eltérnek a vélemények. Mivé lesz az az ország, ami hagyja, hogy a népességének hígulása által elveszítse kulturális identitását? Milyen válasz az Európa népességfogyásának megállítására, hogy több bevándorló kell (liberálisaink kedvenc érve)? Nem inkább azt kellene támogatni, hogy minél több olasz, francia, magyar, német stb. kisgyermek szülessen? Nem az európai családokat kellene-e dotálni? Erre annyi volt a válasza főiskolai tanáromnak (aki nem mellesleg a kinyúvadt SZDSZ főideológusa volt) gazd.politika órán, hogy a családokat nem szabad gyermekvállalásra támogatni pénzügyi eszközökkel, mert az állam csak ne szóljon bele a családok életébe. Agyrém.

Szerintem Európa hosszú és véres utat járt be addig, amíg megtanulta, hogy az egyes nemzeteknek tisztelniük kell egymást, a konfliktusokat tárgyalással kell megoldani, és hogy a demokrácia az egyetlen (bár nem tökéletes) tartósan békét és boldogságot hozó államforma.

A hozzánk özönlő menekültek országai ezeket a folyamatokat még tanulják, vagy nem is akarják megtanulni, pedig ezen az úton végig kel menniük. Ebben tudunk mi segíteni a múltunkkal, példánkkal. De a problémáit minden közösségnek magának kell megoldania, és elszámolnia egymással. Ezt a munkát nem lehet megspórolni. Addig amíg a síiták megölnek, mert szunnita vagy, a szunnita, mert síita vagy, az IS mert nem vagy elég radikális, a nem eléggé radikális, mert IS vagy, szóval addig nem lehet békéről, demokráciáról beszélni.

A multikulturális Európa többé-kevésbé működik. Európa nemzetei megtanultak egymással együtt élni. A multikulturális európai nemzetek azonban óriási problémákkal küszködnek (lsd. Franciaország, Nagy-Britannia, stb.). A második-harmadik generáció sem képes még integrálódni, hiába öntenek számolatlanul pénzt az oktatási, kulturális, nevelési programokba (lsd. Ausztria). A család mindenhol az elsőszámú orientációs pont. A bevándorlóknál is. Az megvan, hogy a Merkell-lel pacsizó tizenéves kislány IZRAEL NÉLKÜLI Közel-Keletet szeretne?! Hát ezt biztos nem a németektől hallotta! És mi ilyen embereket akarunk beengedni.

Az »egyszerű« európai ember lassan ki meri nyitni a száját, és a pol. korrekt véleményeken túl meg meri fogalmazni a maga véleményét, amit lassan meghall a politikai elit. A liberálisok még üvöltöznek, nácit kiáltanak, ahogy mindig, de egyre többen hallják meg a választóik szavát. Érdemes olvasni a die Welt kommentelőit az Orbán beszéd után. És érdemes meghallgatni, mit mond Cameron, Sarkozy, Fico, Merkel és a többiek. Megsúgom: Elég volt a bevándorlásból!

Érdemes megnézni kik építenek kerítést az országuk,városuk védelmében: Amerika, Izrael -ezzel le is zárhatnám a sort-, Franciaország Calais-nál, Szlovákia. Ausztria megerősíti a határőrizetét, rendőröket küld Magyarországra segíteni, stb. stb. És a liberális cool gyerekek csak engednének be hozzánk mindenkit számolatlanul.......

Lehet Orbán Viktort nem szeretni sok mindenért, de hogy ezt a problémát megint ő ismerte fel vagy legalábbis vetette fel az államfők, miniszterelnökök közül egyedül, hogy megint neki volt gyors, határozott javaslata, cselekedete erre a kihívásra, hogy Európa megint az ő véleménye mentén kezd el cselekedni, hogy neki van átfogó képe, értékrend mentén adott válasza az vitathatatlan. Ez különbözteti meg az államférfit a politikustól.

http://mandiner.blog.hu/2015/07/28/nemetek_orban_tusvanyosi_beszederol

Egyre durvább lesz: a hazai balosok pedig még mindig őket várják....

http://index.hu/kulfold/2015/07/29/most_mar_naponta_rohanjak_meg_tobb_ezren_a_csalagutat/

Schumicky Balázs

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 118 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vlagyimir Iljics
2015. augusztus 01. 19:11
A bevándorlás az jó dolog, volt eddig is, régóta van. Mi magyarok millió szám vándoroltunk ki, egyúttal be többek közt, de leginkább USA-ba, Németországba és Nagy-Britanniába... ez teljesen rendben van. Amikor zűr volt, 56'-ban, Ausztriában is menekült táborok voltak felállítva, kommunizmus elől menekülők számára... nem küldték haza, azt aki a zöldhatáron jött... Most persze a helyzet más. Mégpedig egy kulcsponton. A jelenlegi Európát terhelő menekült ill. migráns áradat szinte teljesen embercsempészet eredménye illetve része, tehát nem más mint bűnözés. Az embercsempészet aktusában, nem csak a csempész a bűnös, hanem a csempészett ember is, ha beleegyezésével, pláne kérésére történik a csempészet és pláne ha fizet is érte. Ergo, aki bizonyíthatóan úgy jut be illegálisan (ami megintcsak törvénysértés, ha nem is számít súlyos bűncselekménynek) egy országba, hogy embercsempészet tette ezt lehetővé, azt bűnrészes embercsempészetben, mitöbb ha ő jelentkezett embercsempésznél, hogy csempésszék őt valahová, akkor még felbujtó is, akkor nem csak bűnrészes, hanem embercsempészetben bűnös. Az embercsempészet pedig, a fegyveres rablással egyszintű súlyos bűncselekmény. Az illegális határátlépés, illetve közterületen elkövetett szabálysértések (és egyéb járulékos tettek, amiket elkövet a migráns), csak súlyosbító körülmények, a lényegi és alapvető bűncselekményük: embercsempészet... Embercsempészet, abban részvétel, arra felbujtás, illetve abban bűnrészesség vádjával kivétel nélkül minden migránst le lehet tartóztatni és börtönbe zárni, megvádolni, a kihallgatásnál a legtöbb meg fogja mondani, honnan jött, és szépen visszatoloncolni azokba az országokba, vagy ahol élt, vagy ahonnan indult és ahol megkezdte az embercsempészet bűntettét... s ezekben az országokban kell feleljen a törvény előtt... Nyilván ezt sem könnyű megvalósítani és alig kisebb teher egy társadalomnak, azonban azt sem lehet csinálni, hogy eltűrni, szemet hunyni, súlyos illetve sorozatos bűncselekmények felett... Nem mentesít, nem enyhít, sem a törvények nem ismerete, sem az, hogy deszperát menekülési szándékkal vette igénybe az embercsempészeket, és lett bűntársuk. És itt a következő probléma, hogy milyen arányban vannak menekültek a migráns áradatban és milyen arányban, megélhetési bevándorló, s utóbbiak milyen motivációkkal indultak el, felbujtották-e őket, vagy saját belátásból kerekedtek fel; ez persze az embercsempészet bűnében mindegy, ám az nagyon nem mindegy, ha a motivációk és célok nem is menekülés, nem is jobb megélhetés, hanem egyéb bűncselekmények (gyaníthatóan néhány százaléka a migránsoknak ilyen), azaz terrorizmus illetve bűnözés. Különböző nyomorgó ill. háborús helyeken (pl Eritrea, Szomália, Szíria, Afganisztán) nagyon úgy fest, hogy valakik toborozzák a migránsokat tömegesen, odamennek meggyőzik őket hogy induljanak el, majd segítik, csempészettel őket. Nos ezek a toborzók félő hogy nem mind sőt meglehet hogy kisebb arányban profi embercsempészek, és igencsak gyanítható, hogy inkább iszlamisták állnak a háttérben. Márpedig ha ez így van, akkor még nagyobb arányban vannak az illegális migránsok közt veszélyes elemek, nem csak konkrét terrorista, a terrorszervezet tagja ill megbízottja, hanem pl lekötelezettje, akinek pl a Boko Haram illetve Isis, vagy Al Khaida, Al Shabab fizeti az útját, ad pénzt, hogy kifizess az ember csempészeket. A terrorszervezetek globalizálódtak, az Boko Haram nyíltan esküdt már fel az ISIS-nek, erősen gyanítható és vélelmezhető, hogy ez a koncentrált illegális migráns áradat, ami év elejétől sújtja európát, kezdettől fogva kitervelt és szervezet.. az iszlamista dzsihadisták állna mögötte... A terv tán az, ha elég és kritikus mennyiségű emberüket juttatják be, akkor jelre belülről támadnak... Ugyanis sem Afganisztánban sem Szíriában nem év elején tört ki a háborús helyzet... Szomáliában, Szudánban, Eritreában, sem év elejétől van éhínség és mélynyomor... Akkor hogyhogy csak fél éve döntöttek úgy százezrek, hogy megindulnak Európába...? Telepátia? Embercsempészek voltak eddig is, migránsok is voltak... Ez az extrém felpörgése a folyamatnak nem lehet automatikus és pláne nem véletlen. Ennyien akkor sem jönnének koncentráltan, ha sok ember egymástól vette az ötletet és azért koncentrálódtak, és semmi más ok sem, csak egyetlen egy, hogy a háttérben tudatos tervezés és szervezés van. S ezt megintcsak nem életszerű hogy csupán bűnözők (embercsempészek) tették és teszik meg, akkor sem lenne ilyen mértékű a dolog. Csak egy magyarázat lehet tehát erre a koncentrált, extrém tömegű áradatra, hogy emögött valakik állnak, egy tehetős nagy, jól szervezett és elszánt szervezet, ami leginkább csak a dzsihadisták lehet (persze a félkegyelmű konteósok mindent kitalálnak, hogy különféle emberiségellenes háttérhatalmi titkos tényezők, pl Izrael áll mögötte, sőt egyenesen USA, Szabadkőművesek. Illuminátusok, Bilderbergek, Rotshildek stb... szóval csak szokásos konteó sztárok) Namost itt akkor van egy másik ok is, ami miatt egészen nyugodtan be lehetne az összeset az utolsó emberig kaszlizni önmagában, ez pedig nem más mint a terrorveszély, a kettő együtt viszont, hogy az összes illegális migráns bűnös embercsempészet súlyos bűncselekményében (egy sor szabálysértés súlyosbítja), továbbá potenciális veszélyes elem, mert élünk a gyanúperrel teljesen megalapozottan, hogy e soha nem látott extrém "menekült" áradat mögött valakik állnak, lényegében önvédelem, átgondolt és jogos biztonsági szempont teszi mindegyiküket potenciális gyanúsítottá, terrorcselekményben, illetve a társadalomra veszélyesség vélelme. Következésképp már kezdettől fogva, mulaszt és gondatlan minden érintett európai ország, hogy nem tartóztatja mindegyiküket le és teszik őrzött táborokba, nem menekült táborba, hanem átmenti börtönbe, ahonnan se ki se be, és ügyük elbírálása után visszatoloncolni, hogy saját hazájukban vagy a kiindulási országban álljanak törvény elé.. Ha ezt időben elkezdte volna így csinálni Európa, már rég elment volna a kedvük a tömeges vonulástól... viszont hogy impotensek a hatóságok, ezen felbuzdulva még többen és többen indulnak el, vagy inkább lesznek útra indítva....
berzsian56
2015. augusztus 01. 14:43
Ha Európa beenged négymillió bevándorlót, akkor alig két generáció elteltével már nem beszélhetünk európai civilizációról. Igaz a demográfiailag elöregedő társadalmak, mint németország lehetőséget látnak ebben, ám éppen ők azok, akik megtapasztalták a járulékos költségeket is. Ma már németországban többezer iszlám hitoktatót foglalkoztatnak az iskolák,egyre több követelésnek kell eleget tenniük. Holnap a demokrácia nevében, ami mellesleg sosem volt sajátjuk, külön étrendet , külön elbánást követelnek,megváltoztatják a helyi szokásokat, egyszerüen a maguk képére alakítják át az állam berendezkedését. Olyan jogviták kerülnek az asztalra, amit nem lehet félresöpörni és jönnek az engedmények. Amit ma nyugati kultúrának hívunk az kisebbségbe szorul és a saria törvényei lesznek az uralkodók. Nem szokatlan dolog ez a történelemben , vannak népek amelyek asszimilálódni igyekszenek,és vannak erőszakos kisebbségek akik a többségi kultúrát igyekeznek megtörni. Van ebben tapasztalatunk idehaza is, nem hiányzik még egy ujabb követelés, aminek eleget kell tennünk.
áfonya
2015. augusztus 01. 11:29
Idő kérdése volt hogy a járvány kitörjön.
áfonya
2015. augusztus 01. 11:29
Ebolásokat vigyék Brüsszelbe a befogadó imádó eus vezérekhez.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!