Pokémon No Go!

2016. július 26. 15:38

Azt hiszik a virtuális szörnyek után rohangálók, hogy játszanak, pedig csak velük szórakoznak azok, akik kitalálták ezt az őrületet, és gennyesre keresik magukat vele, miközben gurgulázva röhöghetnek a szerencsétleneken.

2016. július 26. 15:38
Gajdics Ottó
Gajdics Ottó
Magyar Idők

„A mobiltelefonon vészesen terjedő játék már ennyit se bíbelődik a játékosok lelkének összetettségével. Csak a végletesen lecsupaszított üzenettel foglalkozik, ami persze a fogyasztói társadalom alapeszméjeként is felfogható: Szerezd meg mind! És megindul az agyhalott zombik hada szerte a világon, és sokszor testi épségét sem kímélve (már két gyerek halt meg kimutathatóan a játék miatt!) üldözi a nem létező valamit, vagyis a semmit étlen-szomjan, sokszor feladva munkahelyet, feledve szerelmet. Szereznek. Mindet. Vagyis semmit. És senki nem teszi föl a kérdést: Megszereztem, de minek? Cukros vízből a világ urává válni, azt hittük, felülmúlhatatlan, de ez undorítóbb. Az üdítőipar csak a testünket teszi rabjává, hiába próbálják életérzéssé hazudni a szomjoltást.

A pokémonok viszont a lelkünket béklyózzák le a semmi partjára, miután felzabálták az emberi értelem utolsó morzsáit. Mivel a jelenség rohamosan terjed, egyre több a zombi, és meglapul az értelemben még valamennyire bízó ember, megjelentek azonnal a szakértők, és kitöltötték a rendelkezésükre álló teret, mint a gázok.

Mindegyik mond valami okosságot arról, hogy a játékos ember miként edzi magát játék közben az igazi küzdelmekre, milyen hiányokat pótol életében a játék önfeledt öröme, mennyire jó hatással van szellemi és lelki fejlődésére a hétköznapi életben is tapasztalható fenyegetettségek játékos átélése. Hogyan szabadul meg félelmeitől, szorongásaitól, miközben még képességeit és készségeit is fejleszti. És ez mind igaz a játékok legtöbbjére nézve. De ez a marhaság semmire nem jó, még csak nem is játék, hanem játékutánzat. Azt hiszik a virtuális szörnyek után rohangálók, hogy játszanak, pedig csak velük szórakoznak azok, akik kitalálták ezt az őrületet, és gennyesre keresik magukat vele, miközben gurgulázva röhöghetnek a szerencsétleneken. Ennyire pőrén, ennyire szemérmetlenül nem vágták még a képünkbe, hogy agyalágyultak vagyunk, és el sem szégyelltük magunkat, meg sem sértődtünk, hanem elindultunk megszerezni idiotizmusunk legkifejezőbb jelképét, a »pikácsut«.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2016. december 06. 09:44
Akkor már inkább INGRESS. Ahhoz gondolkodni kell.
bölcsuhú
2016. augusztus 16. 14:41
a hivatkozás a wikiből van, de közismert biológus körökben.
bölcsuhú
2016. augusztus 16. 14:41
A japánok sokszor úgy viselkednek mintha neoténiás emberkék lennének! (A fejlődésbiológia szempontjából neotén állapotnak nevezzük, ha egy adott faj felnőtt példánya a faj fiatalabb egyedeinek egyes jellegzetességeit megtartja . A jelenség során az egyed fiziológiai fejlődése lelassul, vagy szünetel, ez okozza a juvenilis karakterisztika fennmaradását kifejlett példányokban). Ez mutatkozik meg a gyerekes rábámulásukban, kiváncsiságukban, gyerekes dűhkitöréseikben (ma is megkéselt egy példányuk másik 26-tot egy étteremben, vagy hol), esetleges kegyetlenségükben, megfelelésvágyukban, stb.
avmanster
2016. augusztus 16. 14:40
ilyesmit mondtak a Pokémonokra korábban is. pedig komoly tervezés volt mögötte. először is a gyerekek matematikai képességének fejlesztését segítik a különböző csoportokba sorolt Pokémonok - halmazelmélet. a Pokémon neveket pedig úgy választották ki, hogy olyan szótagok legyen bennük amelyek az angol nyelvi kiejtésben gyakoriak, de a japán nyelvben nincsenek jelen. ezzel az angol nyelv oktatását segítik. persze ez főleg japán gyerekek oktatását segíti. én ezt a mentalitást kritizálom, amely úgy fikáz távoli országokban fejlesztett komoly szellemi munkát igénylő SIKERES termékeket, hogy egyáltalán fogalma lenne az egésztől. ez sajnos nagyon jellemző a magyar értelmiségre. közben a dicső magyar értelmiség amikor nekiáll angolul gagyogni, illedelmesen kuncog a hallgatóság. több tiszteletet Japánnak! :) ez nem jelenti az, hogy szerintem nincsenek kérdőjelek a Pokémon Go körül.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!