Két videó, két világ

2016. július 28. 14:41

Az önfeledt, önként választott elhülyüléshez a nyugati ember már rég megváltotta a szabadjegyet.

2016. július 28. 14:41
Kuthi Áron
Magyar Nemzet

„Az önfeledt, önként választott elhülyüléshez a nyugati ember már rég megváltotta a szabadjegyet. A jegyvásárlást ráadásul dicső trombitaszó kíséretében ejti meg a felhasználó, például olyankor, amikor belép egy Pokémonvilágba a sok közül. A nyugati ember hozzászokott ahhoz, hogy okét nyomjon a felhasználói feltételekre, és kitárul előtte a nagyvilág. Automatikusan kattintgatunk, észrevétlenül szerződéseket írunk alá, döntünk mérlegelés nélkül. Olykor pedig mások életéről dönt a nyugati ember, ugyancsak nem nagyobb energiafelhasználással, mint egy kattintás. A drónhadviselés nem lázálom, hanem három műszakban folytatott munkahelyi tevékenység. A videóban rombolást és halált hozó repülő ugyan nem drón, hanem vadászgép, de ha mostanra már egy kicsit közelebb érezzük magunkhoz egyik vagy másik felvételt és helyszínt, akkor jó az irány. Magunknak sem kell feltétlenül bevallanunk, melyik videó irányába történt az elmozdulás.

Aleppó egykor az emberi kultúra egyik bölcsője volt, most meg akár százötven évbe is beletelhet, mire beheged minden sebe. Bár ha azt vesszük, hogy a hetvenkét évvel ezelőtti budapesti ostrom idejéből maradt lövésnyomokat ma is felfedezhetjük a falakon a Nagykörúttól egysaroknyira, nyugodtan mondhatjuk: Aleppó feltámasztására ezer év sem lesz elég. Vajon mit vétett Aleppó, Szíria, a Közel-Kelet, hogy ennyire embertelen lett az élet arrafelé? Hogyan fordulhatott elő, hogy ennyire elfeledtük meghallgatni a Közel-Kelet problémáit?

Valahogy úgy, hogy a Nyugat a fogyasztás eszméletlenségig való hajszolása közben végzetesen magába fordult, ami értéktelenné, értékelhetetlenné tette számára a néha poros, most már törmelékes világot. Nagyon könnyű elpöttyinteni egy-egy bombát, de másokat meghallgatni, megérteni, megsegíteni már-már lehetetlenség. Sok gyerek fog még meghalni, a Pokémonok viszont újrateremtődnek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pinter68
2016. július 28. 15:34
A világban mindig is megvolt ez a kettősség a biztonságban élők és a háborúktól szenvedők között. Legfeljebb a szerepek cserélődnek. Nyilván illúzió azt gondolni, hogy meg tudjuk szüntetni a világ minden nyomorát (pedig az erőforrás meglenne hozzá). De az már nem az, hogy legalább azon a békés sokaságon segítsünk, akiken megtehetjük, mert az ajtónkig jönnek, hogy segítséget kérjenek tőlünk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!