Nyikorognak a fogaskerekek

2016. július 04. 18:58

Néhol látható pár folt beszáradt perenoszpóra, néhány levélen felismerhető az orbánc, talán öt fürtön láttam lisztharmatot - de összességében egészségesnek mondható a szőlő. És nő, mint a gomba.

2016. július 04. 18:58
Pflanzner Sándor
Szőlőművelés

„Idén is lett pár tapasztalatunk, amit nagyon fontosnak tartok:

1. A modern (változtatható drótmagasságú) támrendszerben kb. kétszer olyan gyorsan lehet dologzni, mint a beton- vagy faoszlopos Lens-Moser kordonban. Be kell látnom, hogy ez a támrendszer elavult. Ebben a támrendszerben csak olyan fajták érzik jól magukat, mint a furmint, amelynek mereven felálló hajtásait lényegében nem kell fűzni.

2. A feketén tartott talajon nevelt oltványok és a füvesített területen elültetett oltványok között a világon semmi különbséget nem lehet látni egy olyan nedves évben, mint az idei.

3. A szőlő második évében (amikor két szemre metszünk vissza) legfeljebb 3 hajtást szabad felengedni (még ilyen esős évben is) de akár kettő is elegendő lehet.

4. A szőlő harmadik évében, amikor vesszőt a vezetőszál magasságában vágjuk el, legfeljebb három-négy hajtást szabad meghagyni. Az így hagyott tőkéken sehol nem láttam lisztharmatot. Ahol 5-6 hajtás is megmaradt, ott megjelent a lisztharmat.

5. Idén (eddig) semmilyen lombtrágyát nem adtam a szőlőnek. Nem tudom van-e korreláció, de az esős idő ellenére nincs (szinte) semmilyen fertőzés sem.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!