Sümeg, az elfeledett borvidék

2016. július 07. 09:40

Halász Imre érzékeinek köszönhetően a közös vakkóstolókon mindig tudott ebben a boros miliőben meglepetéseket okozni, akármilyen társaság is ült le az asztal köré, akármilyen borokkal.

2016. július 07. 09:40
Ripka Gergely
Táncoló Medve

„Először is a névről: a szombathelyi, idősebb és ifjabb Halász Imre családi projektje ez a mindeddig ismeretlen pince, mely július 7-én debütál első borával, de nem Magyarországon, hanem Nyugat-Európa csillagos éttermeiben (összesen 10 csillagot fog érinteni a pince, ráadásul egy roséval, de ne szaladjunk máris előre). Az ifjabbik Imre jogász végzettségű, de apja révén kisgyerekkorától részese lehetett a szombathelyi broklub kóstolóinak, ahol nem akármilyen nemzetközi etalonok nyíltak hétről-hétre. A kis Imiről gyorsan kiderült, hogy kivételes kóstolási tehetsége és memóriája van.

El is hagyta a fényes jogi pályát és új iskolát választott, egy olyan birtokot, melyet maga a burgenlandi legenda, Roland Velich vezet. Roland köreiről köztudott, hogy egyrészt igen nehéz bekerülni, igen nehéz kiismerni is és egyáltalán kivívni a birtok vezetőjének elismerését, viszont aki bekerül, annak olyan kivételes boruniverzum tárul fel, ami egyszerű halandók számára elérhetetlen lenne. A Moric birtokon MW-ok jönnek-mennek, Velich egy sor nagy tehetségű, kis területű borásszal áll kapcsolatban (hazánkból Homonna Attilával) és összeköttetései a legkomolyabb michelin-csillagos éttermekig vezetnek. Egész napos kóstolók, exkluzív borok sora, egy osztrák mintabirtokon, amit egy zseni tart mozgásban, aki nem mellesleg konkrét víziókkal bír a Kárpát-medence borászati jövőjét illetően is. Létezik ennél jobb akadémia egy magyar borászpalánta számára?

Ebben a közegben volt (a tavalyi szüretig) Roland Velich jobbkeze, a jó képességű Halász Imre, aki érzékeinek köszönhetően a közös vakkóstolókon mindig tudott ebben a boros miliőben meglepetéseket okozni, akármilyen társaság is ült le az asztal köré, akármilyen borokkal. Ja és a név: Imre nem rég lett szerelmes egy belga borkereskedőbe, Ellie-be. Az ő hazájában, immár közös hazájukban a Halászt Holassnak ejtik. Szóval a borkereskedő lány, a tehetséges borász fiú és a megszállott, ínyenc papa sztorija így indult egy sümegi antréval (de Holass gyűjtőnév alatt Loire-i, zsebkendőnyi kissomlyói területük és hasonló méretű golopi szőlőjük is szerepet kap várhatóan).”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kurbitalis
2016. július 21. 02:36
Sümeg szőlő - és borkultúráját is a zsidóknak köszönhetjük? Vagy mégsem?! :-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!