A gesztus értéke

2016. augusztus 18. 07:06

Furcsa emlékeket idézett fel bennem Joe Biden amerikai alelnök szerbiai látogatása.

2016. augusztus 18. 07:06
Szabó Palócz Attila
Magyar Hírlap

Kezdjük a tényekkel. Aleksandar Vucic miniszter volt Slobodan Milosevic diktatúrája alatt Belgrádban, a bombázások idején, tehát épp annak a kormánynak – annak a politikai elitnek, annak a politikai irányvonalnak – volt a tagja és egyik kiemelt képviselője, amelynek tevékenysége konfliktusba sodorta az országot a világ legnagyobb hadigépezetével. Kimerítő tanulmányok készültek már arról, hogy mennyi volt ebben a szándékosság (mindkét oldalról), egyszer – remélhetőleg – majd az igazságot is megtudjuk. Tény azonban az is, hogy Joe Biden annak a leköszönő Obama-adminisztrációnak az alelnöke, amely az előttünk álló amerikai elnökválasztáson Hillary Clinton mellett kampányol. Azt a Hillary Clintont támogatja tehát, akinek férje, Bill Clinton 1999-ben még az elnöki székben ült, s a Kis-Jugoszlávia elleni bombázásokat is levezényelte. Ahhoz tehát, hogy megtisztítsák a feleség előtt az utat, el kell takarítani a férje által hátrahagyott szemetet, mielőtt Donald Trump stábjából valaki meglátná benne a lehetőséget, hogy kijátssza ellenük.

S akkor nézzük az emlékeket. Milosevicssel is szinte mindenki tárgyalt, boldog-boldogtalan igyekezett jobb belátásra bírni, s hogy ilyen-olyan módszerekkel elterelje vagy elrettentse a háborús politikájától, amelynek következtében tízezrek vesztették életüket és százezrek váltak földönfutóvá az egykor virágzó és irigyelt Jugoszlávia utódállamaiban. Milliók elszegényedéséről most ne is beszéljünk… S minden ilyen egyeztetés, megbeszélés, sajtótájékoztató után azt harsogta az Aleksandar Vucic tájékoztatási miniszter irányítása alatt álló állami média, hogy az épp aktuális tárgyalópartner kijelentette: Slobodan Milosevic a Balkán békéjének és a stabilitásának letéteményese. (»Slobodan Milosevic je faktor mira i stabilnosti na Balkanu.«) Az egykori diktátort is körbeudvarolta hát a fél világ – akárcsak most Biden Vucicot –, és protokolláris, diplomáciai okokból kénytelen volt néhány kedves szóval hízelegni is neki, még ha ezeket a szavakat javarészt senki sem gondolta komolyan. De Milosevic szerette ezt hallani.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hazug tolvaj JOBBLIBSIKET ELZAVARNI
2016. augusztus 18. 09:04
és háromszor fogjuk megszavazni polgáriból, azután nemzetiből libsivé (vissza)vedlő jobboldalt
pollip
2016. augusztus 18. 08:33
Nincs min csodálkozni. Mi is ( már aki ) megszavaztuk a szocikat háromszor is. Aztán bántuk, de későn.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!