Csökött agyú zombivá változtatja a gyerekeket a Pokémon Go, akiket amúgy is 5 percen belül el fog ütni az autó, mert állandóan a telefonjukat bámulják az utcán?

2016. augusztus 27. 16:47

A Pokémon Go bejövetele olyan, érzés, mint amikor egy kicsit kevésbé véreskezű ruszki gyilkos lett a szovjet pártfőtitkár, mire a felnőttek úgy lélegeztek fel, mintha tényleg történt volna valami igazán jó.

2016. augusztus 27. 16:47
Szily László
Szily László
444

„És majdnem elfelejtettem a Pokémon Go legeslegrokonszenvesebb tulajdonságát. Ez pedig az, hogy hiába világszintű divatjáték, nem 100 százalékig biztos, hogy rá fog gyógyulni a gyereked. Egyszerűen azért, mert nem iskolaidőben vezették be, így nem állt fenn az a szokásos és természetes csoportnyomás, hogy aki nem csinálja/nézi/hordja azt, amit az összes többi, azt idiótának nézik és akarva-akaratlan, de kiközösítik. Így, hogy hónapok teltek el a cucc megjelenése és az iskolaév kezdete között, szeptember elsejétől talán nem lesz kötelező játszani, ami mindenképpen pozitív dolog. Ha iskolaidőben jelent volna meg, egyáltalán nem elrugaszkodott gondolat, hogy leállt volna a tanítás és tanár-diák-szülő összecsapások zajlottak volna országszerte.

Ennyi pozitívum után mi lehet benne rossz? Hát az, hogy ez is csak egy debil, időfaló telefonos játék, ami addiktívabb a heroinnál is. Kell-e ennél durvább? Mondjuk az, hogy ez a játék minden sunyi, tolvaj, populista rezsim álma, amennyiben egyszerűen nem engedi, hogy híreket olvass az utcán és a tömegközlekedési járműveken, így a lakosságot fokozatos a teljes tudatlanság állapotába taszítja. Nem lepődnék meg, ha a kampányguruk is felfedeznék a Pokémon Góban rejló félelmetes lehetőségeket. Ha én Fidesz lennék, tuti, hogy egy rakás pénzt fizetnék ki a Nintendónak 2018-ban, hogy a kampány idejére ritka pokémonok falkáival telepítse tele a magyar utcákat. Na és pokéstoppá tenném az összes óriásplakátomat azok kedvéért, akik néha azért felnéznek. De a gyerekek szerencsére nem választók, a fontos híreket meg te is elmesélheted nekik.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2017. március 01. 18:26
Látszik, hogy a posztoló nem tömegközlekedik, különben tudhatná, hogy az ott utazók nagy része a telefonját cseszteti, a maradék pedig csak hallgatja rajta a tuc-tuc-ot. Ez mát a teljes győzelem. Minek ide a pokemon go?
atila68
2017. február 21. 13:32
Hülyécske! Az, hogy a te gyermekeid nem rád hallgatnak, hanem a "csoportnyomásra"(sic!) azzal én a te helyedben kurvára nem dicsekednék, miszerint ennyire nincs a gyerekeidnek apaképe. Hát ennyi Lacika. Az csak hab a hülyeséged tortáján Lacika, hogy nem Nintendo, hanem Niantic.
Peter8811
2017. február 13. 21:31
Már címét sem olvasom csak a fényképére nyomom a pirosat.:))
lutra
2016. szeptember 19. 18:57
El se olvastam, csak nyomtam egy pirosat. Hülye Szily.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!