Egy Kopár öregkora

2017. január 14. 11:54

Ha Villány és Gere Attila ilyet tudott és tud, akkor nincs más hátra, minden vacakolás nélkül kalapot kell emelni teljesítményük előtt. Ez a legkevesebb.

2017. január 14. 11:54
Gazda Albert
Magyar Nemzet

„Nem a Kopár az egyetlen a kategória jelesei közül, amelyik igenis megéri a pénzét, és versenyképes nemzetközileg is. Nem egyszer-másszor, hanem mindig, évjáratról évjáratra. Aztán meg lassacskán kiderült az is, hogy semmi sem igaz a gyors öregedésről szóló hőbörgésekből sem. Mindezekről szilveszter estéjén újfent megbizonyosodtunk.

Egy rég vásárolt, tíz éven át borhűtőben tárolt 2003-ast ért utol a sorsa. A szenzációsan fiatalos mélyrubin szín – semmi barnás árnyalat – elégedett szemrevételezése után szélesen-hömpölygősen áradó, éretten gyümölcsös-fűszeres illatoknak örvendhettünk. Százból is felismerném a Kopárt, szoktam gondolni ilyenkor, ami aligha igaz.

De sebaj, hiszen hogy ennek a bornak stílusa van, az sehogy sem vitás. A nagy bort a stílus mellett a gazdagság, a komplexitás és a harmónia teszi. Az a veres nagy, amely testes, kerek és meggyőző, mégis nélkülöz minden nehézkességet. Az ízek sokasága mellett vannak savak, cserek, szeszek bőségesen, csakhogy nem egymás terhére-kárára, hanem egybeolvadva, elegánsan. Szórakozzon a hálás fogyasztó, boldogan, elégedetten, és ismételgesse is, hogy: ez igen. Ennyi a lényeg.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2017. január 15. 11:42
Gazduram! Ami igaz az igaz.Ez jobban áll Önnek mint a G-KÖZGÉP meg a Lajos!! Nem érzi??? Kár!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!