Így is lesz söröscsillag-törvény?

2017. március 27. 14:41

Örömünnep a mai. A nemzetközi politika tengerén eleddig hatalmas hullámokat korbácsoló, vitorlaszaggató vihar ért most véget: két sörgyártó magáncég ma megállapodott arról, hogy mindkettő használhatja a saját védjegyét, címkéjét.

2017. március 27. 14:41
Stumpf András
Mandiner

Adjunk hálát, feleim! Örömünnep a mai. A nemzetközi politika tengerén eleddig hatalmas hullámokat korbácsoló, vitorlaszaggató vihar ért most véget.

Két sörgyártó magáncég ma megállapodott arról, hogy mindkettő használhatja a saját védjegyét, címkéjét. Nem pereskednek tovább. A sörháborúnak ezennel: vége.

Alleluja!

Kisebb örvénybe látszólag a magyar hajó kormányosai kerültek csak az örömteli döntés pillanatában, ők ugyanis flottájuk minden ágyúerejével vették célba az egyik sörgyártót: azt, amelynek zászlaján vörös csillag éktelenkedik. 

Törvénytervezetet is kiizzadtak magukból a magyar kormányosok, s mivel azt mégsem mondhatták, hogy azért avatkoznak be, mert más ország vizein a nagy, nemzetközi flottával bíró csillagosok betámadták a magyaroknak oly' kedves kis ladikot (vagy inkább cukker kishajó vontatta uszályt), hát belekapaszkodtak abba a vörös csillagba.

Igaz, pontosan tudhatták, hogy ez a vörös csillag nem az a vörös csillag. Ha máshonnan nem, hát saját felderítőiktől. Ez azonban nem volt gond, jött az alkapitány kemény antikommunizmusba ágyazott nemzetvédelmi hevülete.

No de mi lesz most, a nagy kiegyezés után?

Továbbra is kell sörcsillag-ügyi törvény? Vagy most már inkább ejtik? Utóbbi esetén jöhet a magyarázat: „Siker! Siker! Siker!” Hát hiszen tárgyalóasztalhoz is a magyar kormányos ültette a feleket, s a magyar flotta keménysége, kartácstűz-fenyegetése is kellett, hogy ilyen szépen rendeződjön ez a csúnya és igazán jelentékeny ügy.

Ha így lesz, azzal csak egy apró gond van.

Nyilvánvalóvá válik, hogy amit a veszélyes sörös-vörös csillagról eddig alkapitányi szintig minden kis- és nagy kormányos összebeszélt, azt egyetlen másodpercig sem gondolták komolyan.

Egy klasszikus szavaival:

„Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz.”

Igen, az volt.

Összesen 140 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
br-o
2017. március 28. 11:49
Az a vicc, hogy a bejegyzett márkajelet nem tudták volna levetetni. Ha mégis, a Heineken Mo-on fehér csillaggal árulta volna a sörét, ahogy ezt '51 és '91 között világszerte tette. Csak a magyar kormány jöhetett ki vesztesen az ügyből. Meglátjuk, mi lesz a "söröscsillag-törvényből".
Rugo
2017. március 27. 23:33
"Igaz, pontosan tudhatták, hogy ez a vörös csillag nem az a vörös csillag." *** Már bocs, de ha én az ősi szanszkrit szvasztikát tűzöm ki, akkor az törvény emberei és az ajvékolók pontosan fogják tudni, hogy az nem a nácik jelképe?
trespass
2017. március 27. 22:18
"ÍRTA Csuhaj Ildikó Csuhaj Ildikó 2017-03-27 14:50:00 Lázár az atv.hu-nak: már Brüsszelben van a lex Heineken, nem vonják vissza A Heineken mai kapitulációja után Lázár János az atv.hu kérdésére tudatta: már megküldték Brüsszelnek a lex Heinekent notifikációs eljárásra, így nem vonják azt vissza. Ha lesz törvény, a Heinekennel „kivételezni” fognak, büntetés nélkül használhatja a vörös csillagot – árulta el egy másik kormányzati forrás az atv.hu-nak. Lázár az atv.hu-nak: már Brüsszelben van a lex Heineken, nem vonják vissza A Semjén–Lázár miniszterek nevével fémjelzett lex Heineken törvényjavaslat már Brüsszelben van, azt ugyanis napokkal ezelőtt megküldték az előterjesztők az Európai Bizottságnak úgynevezett notifikációs eljárásra. Lázár János miniszter az atv.hu-val tudatta, hogy a brüsszeli eljárás egy fél évig is eltarthat, így nincs napirenden, hogy a miniszterek visszavonnák a vörös csillag kereskedelmi forgalomban való használatát rendkívül szigorúan büntető javaslatukat. Egy másik kormányzati forrás az atv.hu-nak adott helyzetértékelése szerint „Lázár János és Semjén Zsolt fényes győzelmet aratott”, a Heineken kapitulált – épp ezért a kormányzat részéről már nem szeretnék „túlfeszíteni az ügyet”, méltányolják ugyanis, hogy a Heineken meghátrált a bírósági védjegyvitában az Igazi Csíki Sörrel szemben. „Brüsszel térfelén pattog a labda”, mondta kormányzati informátorunk, hozzátéve, hogy mire Brüsszel véleményezi az európai szabályozások alapján a Lázár–Semjén javaslatot, sok-sok hónap eltelhet, aztán a magyar kormány reagál, Brüsszel viszontreagál és ez az egyeztetési eljárás „akár a következő parlamenti ciklusra is elhúzódhat”. Azaz, a 2018-as választások előtt nem is biztos, hogy a magyar Parlament szavaz majd a lex Heinekenről. Egy másik miniszter munkatársunk kérdésére, hogy amennyiben a Fidesz–KDNP mégis megszavazza az Országgyűlésben a 2 milliárdos bírsággal és börtönbüntetéssel is fenyegető törvényt, a drákói szigor érvényes lesz-e a Heinekenre, forrásunk állította: ez esetben a Heinekennel egyértelműen „kivételezni” fognak. A holland cégóriás használhatja majd a sörös dobozokon a vörös csillagot, mert a jelenleg hatályos törvényi rendelkezés lesz érvényes: csak azokra a cégekre vonatkoznak majd a szigorú szankciók, melyek politikai propaganda céllal a társadalmat, illetve a közönséget politikailag izgatva használják a vörös csillagot."
zakar zoltán béla
2017. március 27. 21:55
Stumpf a gael gitáros...O!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!