Az Együtt halála az én halálom is

2018. július 26. 09:07

Jövőre elindulok Ferencváros polgármesteri tisztségéért, függetlenként, egy civil szervezettel a hátam mögött. Interjú.

2018. július 26. 09:07
Baranyi Krisztina
Baranyi Krisztina
Népszava

„Az Együtt sikeres gyűjtés után visszafizette az Államkincstárnak azt a 153 millió forintot, amelyet kampánytámogatásként vett fel. Ön mennyi pénzt adott bele? 

Semennyit.  

Hogyhogy?  

Úgy gondoltam, hogy ennek a pártnak a halála valahol az én halálom is. Mi minden fillért a kampányra költöttünk, az Együtt nem volt kamupárt, senki sem tett zsebre egy forintot sem. Nem volt racionális oka annak, hogy nem járultam hozzá a gyűjtéshez, valószínűleg nekem is kellett volna pénzt adnom. Az utolsó pillanatig vártam, hogy úgyis hiányzik majd valamennyi, akkor én is adok bele.  

A kormánypárti politikusok szerint »gyanús« körülmények között gyűlt össze a pénz. A hazai viszonyokat ismerve valóban szokatlan teljesítmény, hogy a támogatók összedobtak 153 millió forintot. 

Amikor elkezdtük a támogatói kampányt – a korábbi gyűjtéseinkből kiindulva –nagyjából 20-30 millió forintra számítottunk. Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy összejön ennyi pénz. Ráadásul ez az összeg mikroadományokból gyűlt össze, néhányan fizettek csak 100-200 ezer forintot. Valószínűleg valamilyen nemzeti lelkiismeret állhat a háttérben, sokan úgy érezhették együtt buktunk április 8-án. A választás után hetekig arra gondoltam, hogy az ellenzék megalázó veresége után nincs más választásom, mint abbahagyni a politizálást. A sok személyes biztatás, valamint az eredményes gyűjtés miatt viszont végül úgy döntöttem, folytatom.   

Az Együtt már bejelentette a feloszlását, hogyan tervezi a folytatást?  

Az én munkám kicsit mindig is elvált az Együtt-től, például soha nem voltam a párt vezetőségének tagja. Ferencvárosi képviselőként és zöldpolitikusként ismernek, képviselő leszek 2019 októberéig, ismerem a kerületet, és van egy vízióm is róla. Egy átfogó programot írok éppen, amit néhány hét múlva nyilvánosságra is hozok. Jövőre elindulok Ferencváros polgármesteri tisztségéért, függetlenként, egy civil szervezettel a hátam mögött. Az biztos, most nincs az az isten, hogy belépjek egy pártba.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 84 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2018. július 28. 13:11
Én inkább úgy mondanám Együtt mentetek a halál faszára.
Kovács András Ferenc
2018. július 28. 02:47
"Az Együtt sikeres gyűjtés után visszafizette az Államkincstárnak azt a 153 millió forintot, amelyet kampánytámogatásként vett fel. Ön mennyi pénzt adott bele? – Semennyit." " ...Redzs, dicsõ vezérünk és a J.N.F. alapítója lesz a koordinációs konzultáns a csatorna bejáratánál, mivel õ maga nem vesz részt semmilyen terrorista akcióban, ugyanis nagyon fáj a háta. Brájen visszaemlékezett, hogy megkérdezte Redzstõl:  - Te nem is jössz velünk?  - Szolidaritás testvér! - felelte a J.N.F. megalapítója, és felülrõl a helyére illesztette a csatornafedelet.  - Ó igen - rebegte akkor Brájen. - Szolidaritás testvér!"
Báthory Ödönke
2018. július 27. 19:03
Ez jó duma: " ... valószínűleg nekem is kellett volna pénzt adnom. Az utolsó pillanatig vártam, hogy úgyis hiányzik majd valamennyi, akkor én is adok bele... "
írmag
2018. július 27. 18:52
Legyen nektek könnyű a föld.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!