Akcióban a rendőrség, sokak számítását keresztül húzta a gigarazzia (VIDEÓ)
Több mint két tucat személyt elfogtak vagy előállítotak, és még egy illegális gyorsulási versenyt is meghiúsítottak.
Nyolc éve másról sincs szó, mint hogy törvényi vagy éppen alaptörvényi szinten kellene büntetni a hajléktalanságot.
„Nyilván sok múlik majd a rendőrségen, és csak remélhetjük, hogy a rendőri állomány jó része maga sem ért egyet a hajléktalanság büntetésével: nem gondolják, hogy egy évtizedeken át elhanyagolt, súlyos és összetett szociális problémát szabálysértési elzárásokkal lehetne, kellene – és főleg: volna helyes – kezelni. Sok múlik majd rajtunk is, hogy ha intézkedő rendőrt látunk: emlékeztetjük-e majd őket erre.
Annyit azonban már október 15. előtt is megállapíthatunk, hogy ami 2010 óta ebben az ügyben történt, az a magyar állam szégyene. Ugyanis nyolc éve másról sincs szó, mint hogy törvényi, helyi rendeleti vagy éppen alaptörvényi szinten, illetve ezek milyen kombinációjában kellene büntetni a hajléktalanságot. Évek óta ezen dolgozik: erről ír és véleményez előterjesztéseket, törvénymódosító javaslatot, végrehajtási rendeletet, és értelmez alkotmánybírósági és kúriai esetjogot a belügyminisztériumi és erőforrás-minisztériumi apparátus egy része, hasonló munkára késztetve egyúttal a hajléktalanság tiltására ösztökélt önkormányzatokat és az ennek az egésznek a végrehajtására kötelezett rendőrséget is.
A hajléktalanság hatósági üldözését a magyar állam komolyan veszi. Adódik azonban a kérdés: mi lett volna, ha a kormányzat nem a közterületi hajléktalanság betiltását, hanem annak csökkentését – szükségtelenné tételét – venné, vette volna ennyire komolyan?”