Alkotmánybíróság elé viszem az oltatlanok diszkriminációját

2021. május 21. 07:42

Össztársadalmi érdek, hogy az Alkotmánybíróság kijelölje azokat a határokat, ameddig az alapjogokat veszélyhelyzetben korlátozni lehet.

2021. május 21. 07:42
Bakó Bea
Azonnali

„Alkotmányjogi panaszt adtam be tehát az Alkotmánybíróságra, amelyben azt kérem, hogy a testület állapítsa meg, hogy a védettségi igazolvánnyal nem bírókat hátrányban részesítő veszélyhelyzeti kormányrendelet vonatkozó rendelkezései alkotmányellenesek.

Az ügyvédem Karsai Dániel, akivel a veszélyhelyzeti korlátozásokról itt olvashattok interjút az Azonnalin, és akinek a segítségével az ügyet az AB-n kívül párhuzamosan a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságára is elviszem, mivel – az AB előtt beragadt veszélyhelyzeti jogkorlátozásokra vonatkozó ügyeket elnézve – nem nagyon lehet arra számítani, hogy az Alkotmánybíróság az ügyemet észszerű időn belül elbírálja. Márpedig amíg nem mondják ki az érintett kormányrendeleti rendelkezések alkotmányellenességét, addig a különböző szolgáltatók jogszerűen tagadják meg tőlem és az összes oltatlantól, hogy bemenjünk mondjuk egy koncertre, fürdőbe, vagy épp egy kávézó belterébe.

Ha a panaszom sikeres lesz, azzal nem csak én járok jól, hanem mindenki, aki bármilyen okból nem akarja vagy nem tudja magát beoltatni. Sőt, igazából össztársadalmi érdek, hogy az Alkotmánybíróság végre egyértelműen kijelölje azokat a határokat, ameddig az alapjogokat veszélyhelyzetben korlátozni lehet, hiszen amint az AB nemrég már leszögezte egy határozatában: az oké, hogy veszélyhelyzetben a szokásosnál szigorúbb jogkorlátozás is megengedett, de csak addig, amíg ez a járványügyi védekezés céljával arányos, azaz nem korlátlanul.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 217 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
igort
2021. május 24. 17:10
vajon mitől gondolja úgy a hölgy, hogy a saját szabadsága előbbre való, mint a többié?
youngboy
2021. május 24. 11:45
A oktondi hülyeségnek ez már olyan szintje, hogy nem elég ha az Alkotmánybíróság elutasítja ezt a világrekord baromságot. Személyesen kell picsán rúgnia a bolydult agyú spinét.
youngboy
2021. május 24. 11:38
Te ne oltasd be magad hülye némber, és húzz el gyorsan Indiába!
gonterl
2021. május 22. 08:54
Ki fertőzhet meg kit? A beoltott nem fertőzheti meg a beoltottat, mert már mind a kettő védett! A beoltott nem fertőzheti meg a beoltatlant, mert a beoltott, már nem fertőz. A beoltatlan nem fertőzheti meg a beoltottat, mert a beoltott már védve van a fertőzéstől! A beoltatlanok megfertőzhetik és megfertőződhetnek az ugyancsak beoltatlanoktól. Ha a beoltatlan egy közösségben jár, az azt jelenti, hogy eddig még nem fertőződött meg, tehát csak arra van esélye, hogy most megfertőződjön, vagy egy másik beoltatlant megfertőzzön. Összefoglalva, a beoltatlanok csak egymásra lehetnek veszélyesek, a beoltottakra nem. Ha a beoltatlanokat kirekesztem egy közösségből, akkor azt mondom nekik, hogy ne a közösségben fertőződjetek meg, hanem a közösségen kívül. Ez azt jelenti, hogy a beoltatlanokat kizárom a közösségből, holott erre a közösségre nem jelentenek veszélyt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!