Reménytelenül múltszázadi politikus Orbán Viktor

2021. július 06. 10:09

A megoldás a kormányváltás: Magyarországnak a valós problémákra értelmesen reagáló, a fenntarthatóságot nem luxusnak, hanem alapfeltételnek tekintő politikai vezetőkre van szüksége!

2021. július 06. 10:09
Szél Bernadett
Facebook

„Kevés figyelmet kapott a magyar és szlovák miniszterelnök pár nappal ezelőtti közös sajtótájékoztatója, pedig ami ott elhangzott, az kontrasztosan mutatja, miért olyan reménytelenül múltszázadi politikus Orbán Viktor és pont ezért miért alkalmatlan arra, hogy bármitől is „megvédjen” itt bárkit is. Amikor az uniós kibocsátácsökkentési tervekről és a karbonadóról kérdezték, azt mondta: »Ha újraindultak a gazdaságaink, ha megint van eredmény, ha a munkanélküliség lejjebb megy, akkor persze mindenről lehet beszélni. Szerintem itt most a sorrend fontos. Először újraindítás, és utána jöhetnek mindenfajta adómegfontolások.« Érdemes ezzel összehasonlítani szlovák kollégája szavait. Heger elismerve a kibocsátáscsökkentés szükségességét, azt mondta, a helyreállítási alapból egyrészt a szlovák nehézipar kibocsátáscsökkentéséhez járulnak hozzá, másrészt támogatást nyújtanak (!) az energiaszegénységben élő (!!) családoknak a házak, lakóépületek energetikai felújításához.

A két álláspont nem is lehetne távolabb egymástól. Úgy a 90-es évek Kelet-Európájában volt szokás azzal érvelni, hogy előbb legyünk gazdagok, utána majd költünk környezetvédelemre — pontosan látjuk, mennyire jött be. Éppen ezzel a »sorrendiségi« gondolkodással sodródott bele a komplett bolygó a klímaválságba, mindig ezt kaptam meg én is, hogy persze szép álmok ezek, de előbb a gazdaság, minden csak utána jön, a természet meg a lábjegyzet. Ezzel a végtelenül szűklátókörű felfogással jutottunk oda, ahol vagyunk, és a java csak most kezdődik! Itt most már GYÖKERESEN más megközelítésre van szükség, ha túl akarunk élni: nem hátrasorolni kell a klímavédelmet, hanem azzal összhangban alakítani át a gazdaságainkat. Ha megint ugyanazokat a hibákat követjük el, akkor egész egyszerűen nem marad élhető számunkra a bolygó — aminek az ijesztő jeleit már sok helyen tapasztaljuk! Az a politikus, aki ezt nem érti, az nemcsak hogy nem érti az emberiség előtt álló legnagyobb kihívást, de nem képvisel az égvilágon senkit.

És még valami. A magyar családok rezsijét nem a karbonadó fenyegeti, hanem a kormány ostoba elzárkózása az energiahatékonysági beruházásoktól. Ha a magyar és a szlovák kormányfő terve egyaránt megvalósul, akkor a szlovák háztartások sokkal alacsonyabb rezsi mellett sokkal kevesebbet szennyeznek majd, míg a magyarok, akiket a kormányuk »megóv« minden változtatástól, beleragadnak a magas költségű, magas energiahasználatú és nagy szennyezéssel járó energiarendszerbe.Sokadszorra bizonyosodik be, hogy Orbán Viktor egyszerűen lerázza és nem megoldja a 21. század legbrutálisabb kihívásait. A megoldás a kormányváltás: Magyarországnak a valós problémákra értelmesen reagáló, a fenntarthatóságot nem luxusnak, hanem alapfeltételnek tekintő politikai vezetőkre van szüksége! Már ha túl akarunk élni, gyermekekkel, unokákkal és az egész gyönyörű élővilággal. Ez a tét.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 96 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Cserei
2021. július 08. 11:43
Reménytelenül ostoba liba.
lendvaiildiko
2021. július 07. 16:58
Istennek hála!!!!
krotak
2021. július 07. 10:10
Az ökológia magyar nagyasszonya túl sokat foglalkozik orbánkritikával. Miért nekem kell észrevenni, hogy a kutatóállomások miatt már nem lehet jegesmedvét látni az Antarktiszon?
gutyanj
2021. július 07. 09:36
Perszeee! Írjuk alá, hogy 2050-ig mit teszünk klímaügyben, közben meg már látszik, hogy a 2030-ig aláírtat sem teljesíti jónéhány EU-s ország. De megint Orbán a hülye, mert ellenkezik aláírni az effajta hülyeségeket. Szélütött Bernadett, maga addig volt csak észnél, amíg Schiffer mellett volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!