Elek: Önkritikára képtelen pártokkal elfogadhatatlan összefogni

2012. január 16. 09:59

Az LMP egyik alapítója a NOL–nak elmondta, sajnálja a pártban történteket. Szerinte ezek a frusztráció megnyilvánulásai.

2012. január 16. 09:59

Sajnálom azt, ami történt. Nemcsak Schiffer András döntését, de Kaufer Virág és Scheiring Gábor lépését is. Mindegyiket a frusztráció sajnálatos megnyilvánulásának tekintem” – mondta el a NOL–nak Elek István, az LMP egyik alapítója. A közíró szerint az LMP képviselői a demokrácia és a társadalom válságán akartak változtatni, ezért konstruktív ellenzékként próbálták a nagykoalíciót sarkallni. Ehhez képest tovább rombolták a demokratikus intézményrendszert és mélyítették a társadalmi válságot. Az LMP-s politikusok pedig azt tapasztalják, hogy a civilek kritizálják, és a rendszer részének tekintik őket.

Ez mindenkit frusztrál, különösen azokat, akik ezzel a szereppel most ismerkedtek meg. Hihetetlen nagy ellentmondás van a saját önértelmezésük és ennek nyilvánosságbeli fogadtatása között. Azt is érzékelik, hogy egyre nagyobb a nyomás a hagyományos baloldali és liberális véleményformálók köréből aziránt, hogy valamit sürgősen tenni kell. Mindenkinek az a reflexszerű válasza erre, hogy össze kell fogni, miközben az LMP jelentős részben abból a morális felháborodásból jött létre, amelyet a Gyurcsány-kormánnyal szemben érzett. Ráadásul nem tapasztalják, hogy az MSZP, a DK és a mögöttük álló értelmiség átértékelné a korábbi politikájukat. Hogy éreznék a felelősséget abban, ahova az ország eljutott. Ilyen önkritikára képtelen pártokkal minden további nélkül összefogni az LMP támogatóinak jelentős része számára elfogadhatatlan” – fogalmazott.

Elek István a NOL–nak elmondta azt is, azért különösen fájdalmas Schiffer lemondása, mert érezhető volt a pártban egy önálló politikai karakter képviseletére való hajlam, amit ő is képviselt.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tarackos
2012. január 16. 11:56
István, erre mondják: aki korpa közé keveredik... Most egyedül az LMP az a párt ami még nem kompromittálódott. A többi viszont igen, az ő sarukból viszont az LMP-re is fröccsen. Ez van, a körülmények áldozatai. Ez a meccs úgy tűnik nem a parlamentben fog eldőlni, a többségnek elege van a mostani pártfelhozatalból.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!