Budapest testvérvárosa lett Sanghaj

2013. augusztus 28. 20:20

Testvérvárosi megállapodást írt alá Budapest és Sanghaj főpolgármestere, Tarlós István és Jang Hsziang szerdán Budapesten.

2013. augusztus 28. 20:20

Tarlós István az ünnepélyes aláírás alkalmából elmondta: már tavalyi sanghaji látogatásakor megállapodott a kínai nagyváros vezetőivel arról, hogy kapcsolatukat testvérvárosi szintre emelik, s az együttműködést Orbán Viktor miniszterelnök is támogatásáról biztosította. Hozzátette, Magyarország rendkívül fontos partnerként tekint Kínára, és a magyar főváros vezetése is annak tartja az ázsiai ország két nagyvárosát, Pekinget – amely tavaly lett Budapest testvérvárosa – és Sanghajt. 

Budapest főpolgármestere kiemelte: Sanghaj másfél évtized alatt akkora fejlődésen ment keresztül, mint New York sok évtized alatt. Példaként említette, hogy a kínai nagyvárosban néhány év alatt 400 kilométer metróhálózat épült. Tarlós István a megállapodás kapcsán kifejtette, hogy az alapvetően a kulturális területre koncentrál, de városüzemeltetési, városfejlesztési, egészségügyi és szociális kérdésekre is kiterjed. Jelezte: a megállapodás öt évre szól és korlátlanul meghosszabbítható, a dokumentum a Fővárosi Közgyűlés szeptember 3-i döntésével léphet hatályba.

Jang Hsziang úgy véli, a testvérvárosi szerződés nagyban hozzájárul a két város közötti gazdasági, kereskedelmi, kulturális és oktatási kapcsolatok fejlesztéséhez. Kitért arra, hogy a magyar építész, Hugyecz László nagyban hozzájárult Sanghaj fejlődéséhez, s 27 fontos műemlék épületet adott a városnak. Megjegyezte, hogy a magyar műemléki tapasztalatokból sokat tanulhatnak, ők pedig szívesen megosztanák Budapesttel a reform és nyitás politikája óta eltelt 30 év tapasztalatát.

Sanghaj Budapest 14. testvérvárosa lett. Budapest további testvérvárosai: Tel-Aviv (1989), Bécs (1990), Frankfurt am Main (1990), Fort Worth (1990), Berlin (1992), Lisszabon (1992), New York (1992), Szarajevó (1995), Asztana (2001), Zágráb (2003), Firenze (2008), Jakarta (2009), Peking (2012).

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2013. augusztus 29. 10:11
Na még egy város, ahova seregestől utazhatnak a csókosok tanulmányútra, meg kapcsolatépítésre. Közpénzen persze. Meg aztán milyen felemelő tudni, hogy a félázsiai nép fővárosának van egy igazi ázsiai tesója is!
Akitlosz
2013. augusztus 29. 02:22
Mi is lehetne más Budapest első testvérvárosa, mint Tel-Aviv! :-(
kaktusztea
2013. augusztus 28. 22:43
"De jó! Itt az új segg." (Hofi)
czsolt5
2013. augusztus 28. 21:58
És amit aláírás közben gondolnak: Tarlós István: Már 14 testvérvárosunk van, de tőkét egyik se hoz ide, jó lenne ciklus alatt valami komoly fejlesztéssel villogni. Na jó, egye fene, aláírom, örüljél. Jang Hsziang: Bezárjátok a Józsefvárosi piacot, de ne féljetek, már egyre több helyen ott vagyunk, vegyétek csak a gagyi szarjainkat tonnaszámra, úgyis csak azt tudjátok megfizetni csóró magyarok. A piacotok kell, de főleg az EU piac. Na jó, egye fene, aláírom, örüljél.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!