Kaposváron már digitális kijelzőkről tájékozódnak az utasok

2013. szeptember 25. 21:50

A vidéki városok közül elsőként Kaposváron tájékozódhatnak az utasok 41 nagy forgalmú autóbuszmegállóban digitális kijelzőkön az ott megálló buszjáratokról – hangzott el a rendszert bemutató szerdai sajtótájékoztatón a somogyi megyeszékhelyen.

2013. szeptember 25. 21:50

A kaposvári közösségi közlekedés színvonalának javítását célzó – az Európai Unió által 90 százalékban támogatott – 570 millió forintos fejlesztésről egy úgynevezett dinamikus utastájékoztatóval felszerelt autóbusz-megállóban tájékoztatták a sajtó képviselőit. A tábla információt ad a buszok érkezéséről, azok végállomásáról, és arról is, hogy melyik busz alacsonypadlós, azaz mozgássérültek, kerekes székesek, babakocsival közlekedők számára is könnyen igénybe vehető.

Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, a legforgalmasabb buszvárókat napelemmel működő utastájékoztatóval szerelték fel, a központi autóbusz-állomáson pedig két nagyméretű elektronikus tájékoztatót helyeztek el.

Veizer Jánosné, a Kaposvári Tömegközlekedési Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a fejlesztés részeként valamennyi autóbuszt új fedélzeti számítógéppel szerelték fel, hangos tájékoztató segíti az utasokat, továbbá valamennyi járaton ingyenes a wi-fi. Hozzátette: munkanapokon 842 buszjáratukon mintegy 30 ezer utas közlekedik. „A fejlesztéseknek köszönhetően meglévő járműparkunk hatékonyabban működhet, a kiszolgálás pedig magasabb színvonalú lesz” – mondta a vezérigazgató.

Lakatos András, a T-Systems Magyarország Zrt. közlekedési értékesítési szektorigazgatója elmondta, ez az egyik legkorszerűbb rendszer, és elsőként Kaposváron működik az országban. Egy saját fejlesztésű szoftverük segítségével lehetővé teszi a felhasználó, azaz a kaposvári közlekedési társaság számára, hogy meg tudja tervezni a menetrendet a kapacitásaihoz mérten és az utasok elvárásainak megfelelően. A forgalomirányítók követhetik a járatok helyzetét a térképen, adatokat kaphatnak a jármű állapotáról és szükség esetén kapcsolatba léphetnek a járművezetővel, a buszok helyzete pedig az interneten is követhető.

A beruházásban felújítottak 59 buszvárót, építettek négy autóbuszöblöt, továbbá 36 nagy forgalmú megállóhoz 196 kerékpártámaszt is kihelyeztek.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!