Újra elfogadhatja a Ház az Áder által visszaküldött törvényt

2013. október 28. 07:52

A parlament hétfői ülésén szavaz a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság jövő évi költségvetéséről, az Áder János által visszaküldött, majd a bírálat alapján módosított hegyközségi törvényről, illetve az új Ptk.-val összefüggő jogszabály-változtatásokról is.

2013. október 28. 07:52

Az Országgyűlés hétfői ülése 13 órakor kezdődik a múlt hét elején elhunyt Für Lajos volt MDF-es országgyűlési képviselőre és honvédelmi miniszterre történő emlékezéssel. A napirend előtti felszólalásokat ezúttal is interpellációk, azonnali kérdések és kérdések követik. A napirendjavaslat alapján a határozathozatali időszakban elfogadhatják az NMHH jövő évi költségvetését. A hatóság 2014-ben 32,4 milliárd forintból gazdálkodhat, Médiatanácsa pedig mintegy 174 millió forintos állami, és 1,5 milliárd forintos költségvetésen kívüli keretből.

Döntés születhet a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött hegyközségi törvénymódosításról is. Áder János azért nem írta alá az eredetileg elfogadott változtatásokat, mert az október 7-én megszavazott jogszabály szerinte nem tartalmazza teljes körűen az információszabadságról szóló törvényben megállapított garanciális feltételeket. A bírálatra reagálva a fideszes Font Sándor nyújtott be módosító javaslatot arról, hogy a hegyközségek tagjaik mely adatait kezelhetik. A képviselők a fentieken túl szavazhatnak az új Ptk.-val összefüggő jogszabály-változtatásokról is.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2013. október 28. 09:25
"Még, még, még, még, még! Ennyi nem elég!" "Ékes József és Puskás Imre fideszes képviselők törvényjavaslata szerint Varga Mihály is dönthetne arról, ki nyithat kaszinót Magyarországon."
Laibach
2013. október 28. 08:57
"..Bulgária törvényhozása új földtörvényt fogadott el. Magyarországgal ellentétben ők úgy döntöttek, nem akarnak megfelelni a brüsszeli elvárásoknak. A bolgár föld nem eladó a külföldieknek, semmi pénzért. Bulgária is EU-tag, akár csak Magyarország. Ugyanazok a jogszabályok vonatkoznak rájuk is, mint hazánkra. Tehát 2014-től fel kellene oldaniuk a külföldiekre vonatkozó földvásárlási moratóriumot. Azonban a derék bolgárok nem teszik meg ezt, kerek-perec megtiltották a külföldieknek a földvásárlást. A föld és a jövőjük megvédése érdekében Bulgária összefogott. Az a Bulgária, ahol sokkal mélyebb árkok húzódnak jobb és baloldal között, mint nálunk. A jelenlegi szocialista-kormány ellen az elmúlt hónapokban is folyamatosan tüntetett az ellenzék. A megmozdulások következtében Szófia csatatérré változott. Olyan harcok dúltak a bolgár főváros utcáin, melyhez képet a budapesti 2006-os események csupán szüreti mulatságnak tűnnek. A szinte kibékíthetetlen konfliktusok ellenére a bolgár kormány elfogadta az ellenzék (!) által benyújtott javaslatot, és közösen, 71 százalékos többséggel olyan földtörvényt fogadtak el, amely tiltja a külföldiek földvásárlását. A bolgárok nem lesznek napszámosok saját földjeiken, nem adják, legfontosabb és talán az utolsó nemzeti kincsüket. Ami pedig az egészben a legmegdöbbentőbb, hogy Brüsszel minden komolyabb akadékoskodás nélkül tudomásul vette ezt, és semmilyen szankcióval nem kíván élni Bulgáriával szemben. Ennyit a hangzatos kifogásokról és a magyar érdekérvényesítésről…" http://index.hu/bloghu/jobbegyenes/2013/10/27/akik_szembe_mertek_menni_az_eu-val_a_bolgar_fold_nem_elado
kamasuka
2013. október 28. 08:11
Hehe. Még egy szeg a changes békedíjas koporsójába: http://index.hu/gazdasag/2013/10/27/pontiac/
Mr Fabulous
2013. október 28. 08:06
Nem értem, mi bajotok van, az NMHH és a médiatanács még negyven milliárdba sem kerül évente! Majdnem ingyen van, igazán megéri.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!