Visszahúzódónak tartják a körúti robbantás kapcsán elfogott férfit

2016. október 20. 15:43

Visszahúzódónak ismerik Karmacson azt a fiatal férfit, akit a Teréz körúti robbantással összefüggésben fogtak el szerdán a zalai településen.

2016. október 20. 15:43

A családjával együtt visszahúzódónak ismerik Karmacson azt a fiatal férfit, akit a sajtóinformációk szerint a Teréz körúti robbantással összefüggésben fogtak el szerdán.

Az MTI tudósítója csütörtökön a Zala megyei településen több helybéli lakostól is úgy értesült, hogy a család nagyjából egy évtizede él a településen. Többnyire távolságtartónak tartják őket. Az apa és új felesége egy közeli településen tanít, illetve a családfő ingatlanközvetítéssel is foglalkozik, a huszonéves gyanúsítottnak pedig egy néhány évvel fiatalabb húga is van. Elvált édesanyjuk a fővárosban él.

Kelemen István (független), a település polgármestere az MTI-nek elmondta: az apa egy éven át Karmacs polgármestere volt, mandátuma azért szűnt meg, mert a képviselő-testület az önfeloszlatás mellett döntött. Az időközi választáson mást választottak polgármesternek a szavazók. Kelemen István azt mondta: a Terrorelhárítási Központ (TEK) szerdai akciójáról nem sokat tudnak, ugyanis azt az utcarészt, ahol a család háza áll, lezárták szerda délután. Ismeretei szerint a fiatal férfit nem ott fogták el, legfeljebb házkutatást tarthattak a családi házban.

Az MTI által megszólított karmacsiak közül egy férfi – aki szomszédja a családnak – azt mondta: az elmúlt 10-15 napban többször is látta a magának való fiatal férfit, és nemcsak otthona környékén, de a faluban is. Az eddig nyilvánosságra hozott felvételek alapján úgy vélekedett, hogy azokon valóban a huszonéves karmacsi fiatal van. Azt többen is elmondták, hogy a történtek miatt leginkább a fiatal férfi családját sajnálják, hiszen a gyanúsítás leginkább nekik árthat, az ő életüket nehezíti meg főként ez a teher.

(MTI)

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Text adósság
2016. október 20. 20:19
hahó
buckafej
2016. október 20. 18:49
Menj a kurucra, ott ír a sokostoba összeesküvés elméletet toló bűnügyi szakértő Orbán fóbiás. Beleolvastam az ottani kommentekbe, Istenem, mennyi ökör!
Burmin
2016. október 20. 16:54
Azt gondolom a képeket is nézve, ez a pasas szellemileg terhelt. Szereplési ágya volt ezt tette. Pszichológus már látta ? Elmeszakértő ?
kukagyerek
2016. október 20. 16:51
Érzitek a fidesz-bűzt?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!