Dúró Dóra: Kapjanak választójogot a 16 évesek, de legyen cenzus

2016. november 17. 12:42

Már 16 éves kortól megadná a választójogot Dúró Dóra, aki ezzel párhuzamosan ugyanakkor csak annak adna lehetőséget a voksolásra, aki legalább az általános iskolát elvégezte. A javaslat támogatásáról egyelőre még a Jobbik sem döntött.

2016. november 17. 12:42

A jobbikos Dúró Dóra 16 évre szállítaná le a választói korhatárt, a szavazásra való jogosultságot pedig legalább általános iskolai végzettséghez kötné. Javaslatáról – amelyről a Jobbikban még nem született döntés – az Országgyűlés oktatási bizottságának elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón beszélt, ahol arra reagált, hogy a Somogy megyei diákparlament múlt pénteki, kaposvári ülésén félbeszakították az egyik diák, Bradánovics Bendegúz oktatáspolitikát bíráló felszólalását.

A sajtótájékoztatón részt vett Bradánovics Bendegúz is, aki a történteket úgy értékelte, hogy bár a diákparlament értelme a demokrácia gyakorlása lenne, annak éppen egyik legalapvetőbb eleme, a szólásszabadság sérült meg. A kaposvári Munkácsy Mihály gimnázium diákönkormányzatának elnöke azt mondta, hogy miután a levezető elnök félbeszakította felszólalását, abból ki kellett húznia a kritikus részeket. Megjegyezte, hogy a szünetben ugyanakkor szülők, pedagógusok és diákok gratuláltak neki a beszédéhez. Hangsúlyozta, hogy miután a levezető elnök személyeskedésre hivatkozott, amikor félbeszakította, ezért az ülés második felében elnézést kért, mert senkit nem akart megbántani. A „gyönyörű áldemokráciáról” beszélő diákönkormányzati elnök hangsúlyozta, hogy 1996, a diákparlament indulása óta nem született olyan döntés, ami a szervezet határozatára épült volna.

Dúró Dóra felháborítónak nevezte a történteket és azt mondta, hogy az oktatási rendszernek és a politikusoknak is az lenne a feladatuk, hogy olyan gondolkodó fiatalokat neveljenek, akik tudatosan vesznek részt a közéletben. Ennek egyik eleme kellene, hogy legyen a diákparlament, és ösztönözni kellene a fiatalokat, hogy ezen a fórumon is értelmes vitákat folytassanak – jelentette ki a frakcióvezető-helyettes. Az, hogy egy fiatal egy vita során akár a személyes felelősséget is firtatja, még nem jelenti azt, hogy személyeskedik – közölte véleményét.

A Bradánovics Bendegúz által felvetett kérdések, például a tankönyvek problémái, a mindennapos testnevelés infrastrukturális hibái, a folyamatos pénzkivonások vagy az állami fenntartásba vétel valódi gondokat jelentenek az oktatási rendszer számára – mondta a képviselő. Felhívta a figyelmet arra, hogy 2013-ban az oktatásra fordított források GDP-arányos összehasonlításában Magyarország az OECD-országok közül az utolsó helyen csúszott, 2010-2015 között pedig – reálértéken számolva – nem emelkedett az oktatásra fordított kiadások nagysága.

Beszámolt a választójog 16 évre való leszállításáról és általános iskolai végzettséghez kötéséről szóló elképzeléséről, amit azzal indokolt, hogy a fiatalokban van igény és tudás a döntésekben való részvételre, ezért érdekeltté kell tenni őket abban, hogy részt vegyenek a közéleti vitákban.

(MTI)

Összesen 188 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
voltospultos
2016. november 18. 11:36
Középiskolai végzettség, 21 év, adófizetés, és katonai alapkiképzés. Tényleg egyre hülyébbek a jobbikosok. Előd meg már 2018-ra gyúr.
Lanchaster
2016. november 18. 09:38
Nooormális? 18 éves kortól nem csak választójogot kapnak az állampolgárok, hanem VÁLASZTHATÓKKÁ is válnak bármilyen köztisztségre. Olyen sz@rul áll a Jobbik hiteles politikusokkal, hogy pisis isisekkel cserélné le őket? :D
noMores
2016. november 17. 23:39
Egy egesz orszagra kiterjedo ertelmi cenzus kellene! Es akkor vegre nem lehetne segghulye idiotizmusokkal, xenofob, rasszista plakatkampanyokkal hulyere venni az embereket. A legegyszerubb persze a gazdasagi cenzus lenne: egy szavazat 10euro. Lehet donteni. Vagy szavaz, vagy a zseton. Rogton megvaltozna a kommunikacio...
Mich
2016. november 17. 23:13
Egy újabb cuki náci ötlet... megbeszélték a libsibolsi szövetségeseikkel...? Vagy csak egy ki s kavarás a cél...?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!